Korintusiaknak írt II. levél 8
Káldi-Tárkányi Biblia
Public domain Forrás: biblia.kapisztran.info
A mi a jerusalemi anyaegyház részére való segélyt illeti, jelenthetem nektek, hogy a macedoniai keresztények, minden szorongatásaik mellett is, tehetségök és várakozásom fölött, adakozók voltak, úgy hogy Títust kértem, hogy már a nálatok kezdett gyüjtést is végezze be, hogy ebben is kimutassátok a ti keresztény érzületeteket, miután Krisztus által gazdagokká lettetek. Ti már készséggel kezdtétek, csak végezzétek is be tehetségtek és jó szándékotok szerint, a nélkül, hogy az által hiányt szenvednétek, hogy szüksége szerint legyen mindenkinek, mint Izrael fiainak volt mannájok a pusztában. Hálát adok Istennek, hogy Títus, ki ezért hozzátok fog jőni, e részben különösen buzgó. Őt egy más atyánkfia kiséri; az egyházak társaimúl választották őket az alamizsna beszedésére, mivel ezt egyedűl nem vállalhatom magamra, hogy nemcsak az Isten, hanem az emberek előtt is tiszta legyek. Mind a kettőt, valamint az őket kisérő harmadik atyánkfiát is jól fogadjátok.
Idézi 70
- Ez a fejezet Fidei Donum(§66)Sacerdotalis Caelibatus(§45)
- v. 1 CCC(¶2833)
- v. 2 CCC(¶2833)Ad Gentes(§24)
- v. 3 CCC(¶2833)
- v. 4 CCC(¶2833)
- v. 5 CCC(¶2833)
- v. 6 CCC(¶2833)
- v. 7 CCC(¶2833)
- v. 8 CCC(¶2833)
- v. 9 CCC(¶517
¶1351 Summa (EN)(III 37.3¶2407 ¶2546 ¶2833) III 40.3) Kérdések(The Church’s wealth)Ad Gentes(§3)Dilexi Te(§18)Ecclesia In America(§58)Ecclesia In Medio Oriente(§40)Evangelica Testificatio(§17)Evangelii Gaudium(§197)Evangelium Vitae(§33)Fidei Donum(§14§24 Gaudete Et Exsultate(§70)Lumen Gentium(§8§62) §42) Pastores Dabo Vobis(§30)Perfectae Caritatis(§13)Presbyterorum Ordinis(§8§17) Quadragesimo Anno(§126)Quod Apostolici Muneris(§9)Redemptionis Donum(§12)Rerum Novarum(§13§18 Veritatis Splendor(§100)Vita Consecrata(§21§20 §23) §22) - v. 10 CCC(¶2833)Kérdések(The Church’s wealth)
- v. 11 CCC(¶2833)Kérdések(The Church’s wealth)
- v. 12 CCC(¶2833)Summa (EN)(II-II 186.3)Kérdések(The Church’s wealth)
- v. 13 CCC(¶2833)Summa (EN)(II-II 32.10
II-II 186.3 Kérdések(The Church’s wealth)Fidei Donum(§27)Gaudium et Spes(§70II-II 188.4) §71 §72) - v. 14 CCC(¶2833)Kérdések(The Church’s wealth)Presbyterorum Ordinis(§11
§21) - v. 15 CCC(¶2833)Kérdések(The Church’s wealth)
- v. 21 Presbyterorum Ordinis(§3)
- v. 23 Sacerdotalis Caelibatus(§45)