Keresés itt Vagy próbálja

EscBezárás ↑↓Mozgás

Makkabeusok II. könyve 12

Új háborgások. Júdás megfenyíti Joppe és Jamnia lakosait, valamint az arabok egy csapatát, mely őt megtámadta. Megveri Timoteust és csakhamar azután Gorgiást is. Áldozat a csatában elesett zsidókért.

Meglévén e szövetkezések, Líziás a királyhoz indúla, a zsidók pedig földmívelésre adák magokat. De a kik helytartók valának, Timoteus és Apollonius, Ganneus fia, és velök Jeromos is és Demofon, és Nikánor, a ciprusi helytartó, nem hagyák őket csendességben és nyugalomban élni. A joppeiak pedig ilyen gonoszságot cselekvének: kérék a nálok lakó zsidókat, hogy az általok készített hajókba szálljanak feleségestül és gyermekestül, mintha semmi ellenkezés nem volna közöttük. Tehát a város köz-végzése szerint, ezek engedtek békeség okáért, semmit nem gyanítván; de midőn a mélyre jutottak, elmerítének nem kevesebbet kétszáznál. Ezen, nemzettársain elkövetett kegyetlenséget megértvén Júdás, parancsola a férfiaknak, kik vele valának, és segítségűl híván Istent, az igaz bírót, elméne az ő atyjafiainak gyilkosai ellen, és a révhelyt éjjel fölgyujtá, a hajókat megégeté, azokat pedig, kik a tűzből elszaladtak vala, fegyverrel megölé. Ezeket így végbevivén, elméne oly szándékkal, hogy ismét visszatér, és a joppeiakat mind kiírtja. De mikor megértette, hogy Jamnia lakosai is azonmódon akarnak cselekedni a velök lakó zsidókkal, a jamniabelieket is megtámadá éjjel, és a révhelyt a hajókkal együtt fölgyujtá, úgy, hogy a tűz világossága meglátszott Jerusalemben kétszáznegyven futamatnyi földre. Mikor onnét elindúlván, már kilencz futamatnyi földre voltak, és az úton mentek Timoteus ellen, rájok ütének az arabok, ötezer gyalog és ötszáz lovas. A harcz erős vala, de Isten segítségével szerencsés véget ére; a legyőzött arabok maradványai kérék Júdást, nyujtsa nekik jobbját, igérvén, hogy legelőket adnak, és egyéb dologban is javára lesznek. Júdás pedig meggondolván, hogy bizonyára sokban hasznára lesznek, megigéré a békeséget, és kezet fogván, elmenének sátoraikba. Ráüte továbbá a hidakkal és kőfalakkal körűlvett erős városra is, melyben különféle nemzetbeliek sokasága lakik vala, s melynek Kasfin a neve. Hanem azok, kik benne valának, bízván a kőfalak erősségében és az élelmi készletben, restűl védék magokat, szitkokkal boszantván Júdást, káromkodván és illetlenűl szólván. A Makkabeus pedig segítségűl híván a világ nagy fejedelmét, ki faltörő kosok és gépek nélkül döntötte le Józue idejében Jerikót, keményen rohana a kőfalakra. És a várost bevévén az Úr akaratából, kimondhatlan öldöklést tőn, úgy, hogy mellette a két futamatnyi szélességű tó a megöltek vérével látszott folyni. Onnan elmenének hétszázötven futamatnyi földre, és Karakába jövének azon zsidókhoz, kik tubianeusoknak neveztetnek Timoteust ugyan azon helyeken nem találák; mert ő mitsem végezve, visszavonúla, hagyván egy helyen igen erős őrizetet: azonban Dosziteus és Szoszipater, kik vezérek valának a Makkabeussal, Timoteustól a várban hagyott tízezer férfiút megölék. A Makkabeus pedig maga mellé hatezert rendelvén, és csoportokba állítván, Timoteus ellen méne, kivel százhúszezer gyalog és kétezerötszáz lovas vala. Megértvén pedig Júdás jövetelét Timoteus, előre küldé az asszonyokat, gyermekeket és egyéb készületet a várba, mely Karnionnak neveztetik, mert ez bevehetlen és hozzájárúlhatlan vala a helyek szorossága miatt. De midőn Júdásnak első csoportja meglátszott, félelem szállá meg az ellenséget az Isten jelenvoltától, ki mindeneket lát, és űzőbe vevé egyik a másikat, úgy, hogy inkább önmagoktól veretének le, s önfegyvereik csapásaitól sérülének meg. Júdás pedig keményen üldözé őket, megbüntetvén az istenteleneket, és levága közőlük harminczezer férfiút. Maga Timoteus pedig Dosziteus és Szoszipater kezeibe juta, és sok könyörgéssel kéré elevenen elbocsáttatását, azért, mivel sok zsidónak atyái és atyjafiai vannak nála, kik az ő halála miatt (szabadulásuk reményében) megcsalódnak. És mikor hitet tőn, hogy azokat visszaadja a végzés szerint, sérelem nélkül bocsáták el őt atyjokfiainak szabadúlásaért. Júdás pedig Karnion ellen méne, megölvén huszonötezer embert. Ezek megszalasztása és megölése után, elindítá a hadsereget Efronhoz, az erős városhoz, melyben különféle nemzetbeliek sokasága lakik vala. Erős ifjak állván a kőfalakon, erősen vívának; benn pedig sok hadiszer vala és nyilak készlete. De a zsidók segítségűl híván a Mindenhatót, ki hatalmával az ellenség erejét megtöri, bevevék a várost, és a bennlevők közől huszonötezret levágának. Onnan a scithák városához menének, mely Jerusalemtől hatszáz futamatnyira van. De bizonyságot tévén az ott lakó zsidók, hogy a scithavárosiak kegyesek voltak hozzájok, és hogy még a szerencsétlenség idején is emberségesen bántak velök, megköszönvén nekik ezt, és intvén, hogy nemzetökhöz azután is oly kegyesek legyenek, Jerusalembe jutának, közel lévén a pünköst ünnepnapja. És pünköst után Gorgiás, Idumea helytartója ellen menének. Méne pedig háromezer gyaloggal és négyszáz lovassal. Kik megütközvén, történék, hogy a zsidók közől kevesen hullának el. Egy bizonyos Dosziteus pedig, a Bacenor lovasai közől való erős férfiú, Gorgiást megragadván, elevenen akará őt fogolylyá tenni; de egy lovas a tráciaiak közől rárohanván, vállát levágá; s így Gorgiás elfuta Mareszába. Azok pedig, kik Ezdrinnél valának, tovább harczolván, elfáradának; ekkor Júdás az Úrhoz folyamodék, hogy ő legyen a hadnak segítője és vezére, és elkezdvén hazája nyelvén, és énekekkel fölkiáltván, megszalasztá Gorgiás vitézeit. Ezután Júdás egybegyüjtvén hadseregét, elméne Odollam városába; és mikor a hetedik nap elérkezett, szokás szerint megtisztúlván, azon helyen megtarták a szombatot. Másodnap elméne Júdás övéivel, hogy az elhullottak testeit elvigye, s rokonaik mellé atyáik sirjaiba helyezze. Találának pedig a megöltek ruhái alatt a jamniai bálványoknak szentelt adományokból, melyektől a törvény eltiltja a zsidókat, honnét mindnyájok előtt világos lőn, hogy azért hullottak el azok. Azért mindnyájan áldák az Úr igaz itéletét, ki a titkot kinyilatkoztatta. És így a könyörgésekre térvén, esedezének, hogy az elkövetett vétkek feledtessenek el. Az igen nagy vitéz Júdás pedig inté a népet, hogy tartóztassák magokat a bűntől, szemeik előtt látván, mi történt vala azokkal bűneikért, kik megölettek. És pénzt szedvén össze, tizenkétezer gíra ezüstöt külde Jerusalembe, hogy áldozat mutattassék be a megholtak bűneiért, jól és istenesen gondolkodván a föltámadásról. (Mert ha nem reménylette volna, hogy azok, kik elhullottak, föltámadnak, fölöslegesnek és haszontalannak látszanék imádkozni a halottakért.) Sőt, inkább elgondolá, hogy azok számára, kik istenifélelemmel hunytak el, igen nagy kegyelem van eltéve. Azért szent és üdvösséges gondolat a halottakért imádkozni, hogy bűneiktől feloldoztassanak.

Idézi 31