Makkabeusok II. könyve 13

Antiokus Eupator a zsidók ellen indúl. Megöleti Menelaust. Júdás nagy zavarba hozza az ellenséges tábort. Bethsura ostroma. Béke Eupator és a zsidók között.

1 A száznegyvenkilenczedik esztendőben megérté Júdás, hogy Antiokus Eupator nagy sokasággal jön Judea ellen, 2 és vele az ő gondviselője és helytartója, Líziás, száztízezer gyaloggal, ötezer lovassal, huszonkét elefánttal és háromszáz kaszás-szekérrel. 3 Közéjök vegyűle Menelaus is, nagy álnoksággal könyörögvén Antiokus előtt, nem hazájának szabadúlásaért, hanem reménylvén, hogy őt fogja helyezni a fejedelemségbe. 4 De a királyok királya fölindítá Antiokus szivét a bűnös ellen, és Líziás megsúgván, hogy ő minden gonosz oka, parancsolá (a mint nekik szokásuk), hogy megfogván azon helyen öljék meg őt. 5 Vala pedig azon helyen egy ötven könyöknyi torony, mindenfelől megrakva hamuval, tekintetre meredek. 6 Onnan parancsolá a hamuba levettetni a szentségtörőt, mindnyájan taszigálván őt a veszedelemre. 7 És ily módon történék a törvényszegő halála, s földbe sem temetteték Menelaus; 8 és pedig méltán; mert mivelhogy az Isten oltára ellen sokszor vétkezett, melynek tüze és hamuja szent vala, ő is arra lőn kárhoztatva, hogy hamuban haljon meg. 9 Azalatt a király dühös indúlattal jő vala, gonoszabbúl bánandó, mint atyja, a zsidókkal. 10 Mit megértvén Júdás, megparancsolá a népnek, híjják segitségűl éjjelnappal az Urat, hogy valamint mindenkor, úgy most is legyen segítségökre; 11 úgymint, kik attól félnek, hogy megfosztatnak a törvénytől, hazájoktól és a szent templomtól; és hogy a népet, mely egykevéssé alig pihent meg, ne engedje ismét káromló nemzetek alá vettetni. 12 Miután tehát egyetemben azt cselekedték, és irgalmasságot kértek az Úrtól sírással és böjtökkel, három egész nap leborúlván, inté őket Júdás, hogy készen tartsák magokat. 13 Ő pedig azt végezé a vénekkel, hogy mielőtt a király Judeába szállítja hadseregét, és elfoglalja a várost, ellene megyen, és az Úr végzésére hagyja a dolog kimenetelét. 14 Azért minden hatalmat a világ teremtő Istenének tulajdonítván, és intvén övéit, hogy víjanak erősen a halálig a törvényekért és templomért, a városért és hazájokért, és álljanak helyt polgártársaikért, – Modinnál üte tábort. 15 És övéinek jelszóúl ezt adván: „Istené a győzedelem!“ igen erős ifjakat választa, és éjjel a király sátorára ütvén, a táborban megöle négyezer férfiút és a legnagyobb elefántot is azokkal együtt, kik rajta voltak. 16 S az ellenség táborát nagy félelembe és zavarba ejtvén, s a dolgot szerencsésen végezvén, elmenének. 17 Ez pedig virradatkor történt, az Úr oltalma segítvén őket. 18 A király tapasztalván a zsidók merészségét, ármánynyal kisérté meg az erős helyeket, 19 és Bethsurához, a zsidók erős városához indítá a tábort, de megszalasztatván és felakadván, vesztes lőn. 20 Azoknak pedig, kik benn valának, Júdás beküldé a szükségeseket. 21 Az ellenségnek pedig hírűl vivé a titkokat bizonyos Rodokus a zsidók seregéből, ki fölkerestetvén, megfogaték és börtönbe vetteték. 22 A király ismét értekezék a bethsurabeliekkel, békét ajánla, nyere és elméne. 23 Megütközék Júdással, de legyőzeték. Mikor pedig megértette, hogy Filep, kit helytartóúl hagyott vala, Antiokiában pártot ütött, fölötte megrémülvén, a zsidókat megköveté alattvalóképen, esküvel erősíte meg mindent, mi igaznak látszott, és megbékélvén, áldozatot tőn, megtisztelé a templomot és ajándékokat ada. 24 A Makkabeust megölelé, s helytartóvá és fejedelemmé tevé őt Ptolemaistól a gerrenusokig. 25 Hogy pedig Ptolemaisba ment, nehezteléssel vevék a ptolemaisiak e barátságos egyezést, és panaszkodának, attól tartván, netalán a szövetséget fölbontani kényszerűljenek. 26 Akkor föllépe Líziás az itélőszékbe, és az okokat előadván, a népet lecsendesíté, és visszaméne Antiokiába. Ily módon lőn a király elindúlása és visszatérése.