Makkabeusok II. könyve 14

Demeter birtokába veszi Szíriát. A zsidók ellen küldi Nikánort, ki Júdással kiegyezett, de Alcimus rágalmainál fogva a királytól kényszeríttetik, hogy ellenségesen bánjék a zsidókkal. Raziás hős halála.

1 De három esztendő múlva, értesűle Júdás és a kik vele valának, hogy Szeleukus fia, Demeter, erős sokasággal és hajókkal a tripolisi réven feljövén, az alkalmas helyeket 2 és a tartományokat elfoglalta, Antiokus és az ő vezére, Líziás ellen. 3 Egy Alcimus nevű pedig, ki főpap volt, de szándékosan megfertőztette magát a pogányokkal való vegyűlés idején, látván, hogy semmi módon sincs szabadúlása, sem az oltárhoz való járúlása, 4 Demeter királyhoz méne a százötvenedik esztendőben, egy arany-koronát és pálmát vivén neki, ezen fölül arany-ágakat is, melyek a templomból valóknak látszattak; és az napon még hallgata ugyan, 5 de alkalmas idejét találván istentelenségének, behivatván Demetertől a tanácsba, kérdezteték, hogy vannak a zsidók, és mire támaszkodnak? 6 Ő felelé: A zsidók közől az úgynevezett asszideusok, kiknek fejök Júdás Makkabeus, azok élesztik a háborút, és indítják a támadásokat, és nem hagyják az országot nyugodalomban. 7 Én magam is csalárdúl megfosztatva atyáim méltóságától (értem a főpapságtól) jöttem ide, 8 először ugyan a király érdekéhez hűséggel viseltetvén, másodszor polgártársaimnak is javát kivánván; mert azok gonoszsága által a mi egész nemzetünk nem kevéssé gyötörtetik. 9 Ezeket egyenkint megértvén, oh király! kérlek, mind a tartományra, mind a nemzetre, a te ismeretes emberséged szerint, mindenre viselj gondot; 10 mert valamig Júdás él, lehetetlen, hogy békeséges legyen az ország. 11 Midőn az ilyeneket mondott, többi barátai is, kik ellenei voltak Júdásnak, haragra gerjeszték Demetert; 12 ki azonnal Nikánort, a helytartót, az elefántok vezérét küldé Judeába, 13 megparancsolván, hogy magát Júdást ugyan fogja meg, övéit széleszsze el, Alcimust pedig a nagy templom főpapjává rendelje. 14 Akkor a pogányok, kik Judeából elfutottak vala Júdás elől, seregenkint csatlakozának Nikánorhoz, azt vélvén, hogy a zsidók nyomorúsága és veszedelme az ő szerencséjök leszen. 15 Hallván tehát a zsidók Nikánor jövetelét és a pogányok gyülekezését, porral meghintekezve, kérék azt, ki az ő népét úgy választotta, hogy örökké megőrzi, és ki az ő örökségét nyilvánvaló jelekkel is oltalmazza. 16 A vezér parancsára azonnal elindúlának onnét, és Dessau kastélynál találkozának. 17 Simon pedig, Júdás atyjafia, összecsapott ugyan Nikánorral, de megrettene az ellenség hirtelen jövetelétől. 18 Nikánor mindazonáltal tartván Júdás társainak erejétől és szivbátorságától, mely bennök vala a hazájokért vívott harczokban, nem akara eldöntő csatába ereszkedni; 19 hanem előre bocsátá Poszidoniust és Teodotziust és Mátyást, hogy jobbkezet nyujtsanak és fogadjanak. 20 És midőn ezekről sokáig tanácskoztak, s maga a vezér is a sokaságnak előterjesztést tőn, mindnyájan egyetértve ráállának a barátságra. 21 Azért napot rendelének, melyen egymással titkon végezzenek, és mindeniknek széket hozának és tevének. 22 Júdás pedig fegyvereseket rendele az alkalmas helyekre, netalán az ellenség hirtelen valami gonoszt kövessen el. De megtarták az illendő beszélgetést. 23 Ezután Nikánor Jerusalemben tartózkodik vala, és semmi igazságtalanságot sem cselekvék, az összegyűlt seregeket pedig csapatonkint elbocsátá. 24 És Júdást mindenkor szívből kedvelé, és jóakarattal vala a férfiúhoz. 25 És kéré őt, hogy vegyen feleséget, és nemzzen fiakat. És (Júdás) menyekzőt tarta, s csendességben és jó viszonyban élnek vala. 26 De Alcimus látván kölcsönös szeretetöket és egyezésöket, Demeterhez méne, és azt mondá, hogy Nikánor az ő ellenségével tart, és az országa után incselkedő Júdást szánta utódjának. 27 Azért a király elkeseredvén, és ennek gonosz fondorlásai által fölingereltetvén, íra Nikánornak, kijelentvén: hogy a barátságos egyezkedést igen nehézli, s ezennel parancsolja, hogy a Makkabeust mihamar fogva küldje Antiokiába. 28 Ezeket megértvén Nikánor, elámúla, és nehezére esék fölbontani azokat, mikben megegyeztek vala, miután ama férfiú semmiben sem sértette meg; 29 de mivel a király ellen nem szegűlhetett, alkalmat kerese, melylyel a parancsot véghez vigye. 30 A Makkabeus pedig észrevévén, hogy vele keményebben bánik Nikánor, és hogy a szokott találkozásnál iránta ingerűltebb, sejtvén, hogy ez a keménység nem jóból vagyon, övéiből nehányat összeszede, és elrejtezék Nikánor elől. 31 Mikor ez észrevette, hogy ama férfiú őt okosan megelőzte, elméne a legnagyobb és legszebb templomba, és a papoknak, kik a szokott áldozatokat bemutatják vala, megparancsolá, hogy adják neki kézbe ama férfiút. 32 Kik esküvel bizonyítván, hogy nem tudják, hol van, a kit keres, – ő kinyujtá kezét a templomra, 33 s megesküvék mondván: Ha nekem Júdást kötözve kézbe nem adjátok, Isten ezen templomát földig lerontom, az oltárt tövéből kiásom, és a templomhelyet Bachus atyának szentelem. 34 És ezeket mondván, elméne. A papok pedig éghez emelvén kezeiket, segítségűl hívák azt, ki mindig oltalmazója volt nemzetöknek, ezeket mondván: 35 Mindenek Ura! ki semmiben sem szűkölködöl, te akartad, hogy lakásod temploma miközöttünk legyen; 36 most tehát minden szentek Szente! tartsd meg örökké fertőztetés nélkül e házat, mely imént tisztíttatott meg. 37 Nikánornál pedig bevádoltaték Raziás, a jerusalemi vének egyike, a várost szerető és jó hirű férfiú, ki szeretetből a zsidók atyjának neveztetik vala. 38 Ez sok ideig tisztán tartá magát a zsidó törvényben, testét és lelkét kész lévén föláldozni állhatatosságában. 39 Nikánor pedig ki akarván jelenteni, mennyire gyűlöli a zsidókat, elkülde ötszáz vitézt, hogy őt megfogják, 40 mert azt vélte, hogy ha őt elcsábíthatja, legnagyobb csapást ejt a zsidókon. 41 A csoport be akarván az ő házába rohanni, az ajtót betörni és oda tüzet vinni, midőn mármár megfogatott, karddal sebesíté meg magát; 42 inkább akarván vitézűl meghalni, mint a gonoszok alattvalója lenni, és az ő nemzetéhez méltatlan bántalmakkal illettetni. 43 De a sietség miatt nem ejtvén biztos döféssel a sebet, midőn a csoport az ajtón berohant, ő bátran a kőfalra kifutván, nagy elszántsággal a sokaság közé veté magát. 44 Kik hamar helyt nyitván az ő esésének, ő nyakrafőre esék le. 45 De mivel még életben vala, fölindúlt szívvel fölkele, és vére igen folyván, nehéz sebekkel terhelten átfuta a néptömegen, 46 és megállván egy meredek kősziklán, már szinte félholtan, kiszaggatván beleit, mindkét kezével a népsokaságra veté, kérvén az élet és lélek Urát, hogy azokat ismét adja vissza neki; és így végzé be életét.

Idézi 1

v. 42 Summa (EN)(II-II 64.5)