Makkabeusok II. könyve 15

1 Nikánor pedig megértvén, hogy Júdás Szamaria helységeiben van, elhatározá, hogy szombatnapon minden erejével megtámadja. 2 De a zsidók, kik őt kényszerűségből követik vala, így szólának: Ne cselekedjél ily vadúl és kegyetlenűl, hanem tiszteld meg a szentelt napot, és tiszteld meg azt, ki mindeneket lát. 3 Az a boldogtalan pedig kérdé: Ha vagyon-e hatalmas az égben, ki a szombatnapot parancsolta megtartatni? 4 És amazok felelék: Vagyon az égben élő és hatalmas Úr, ki parancsolta a hetedik napot megtartatni. 5 Ő pedig mondá: Én is hatalmas vagyok a földön, ki parancsolok fegyvert fogni, és a király dolgait végzeni. Mindazáltal nem teheté meg, hogy szándékát telesítse. 6 Mert Nikánor igen nagy kevélységgel fölfuvalkodván, azt vélte, hogy teles diadalmat fog nyerni Júdáson; 7 a Makkabeus pedig teljes reménységgel mindenkor abban bízott, hogy az Istentől nyer segítséget. 8 És inté övéit, hogy ne féljenek a pogányok jövetelétől, hanem eszökben tartván az égből nyert segítséget, most is reményljenek, hogy a Mindenható győzelmet enged nekik. 9 És szólván nekik a törvényből és prófétákból, emlékeztetvén a viadalokra is, melyeket azelőtt küzdöttek vala, serényebbekké tevé őket; 10 és így fölbátorítván szivöket, megmutatá egyetemben a pogányok csalárdságát és esküszegését. 11 Ekképen mindeniket fölfegyverzé nem csak paizs és dárda erősségével, hanem hathatós szavakkal és intésekkel is, elbeszélvén hitelre méltó álmát, melylyel mindnyájokat megvidámítá. 12 A látomás pedig ilyen vala: Oniás, ki főpap volt, a jó és kegyes férfiú, a tisztes tekintetű, szerény erkölcsű és ékes beszédű, ki gyermekségétől a jóságos cselekedeteket gyakorlotta vala, kezeit fölemelvén, imádkozott a zsidók egész népeért. 13 Ezután más férfiú is jelent meg, élemedett ősz, csodálandó tekintélylyel és nagy dicsőséggel körülvéve. 14 Ekkor elkezdvén Oniás, így szólott: Ez az atyafiaknak és Izrael népének szeretője, ez az, ki sokat imádkozik a népért és az egész szent városért, Jeremiás, az Isten prófétája. 15 Jeremiás pedig kinyujtá jobbkezét, és ada Júdásnak egy aranyos kardot, mondván: 16 Vedd e szent kardot, mint Isten ajándékát, melylyel az én népemnek, Izraelnek ellenségeit levered. 17 Fölbuzdíttatván tehát Júdásnak ily hathatós beszédeivel, melyekkel fölindítható a bátorság, és az ifjak szíve megerősíthető, elvégezék, hogy megvívnak, és erősen harczolnak; hogy vitézség döntse el az ügyet, mivelhogy a szent város és a templom veszélyben forognak. 18 Mert feleségeikért és fiaikért, atyjokfiaiért és rokonaikért kevésbbé aggódnának, hanem legnagyobb és első gondjok a templom szentségeért vala. 19 De azok is, kik a városban voltak, nem kevésbbé aggódtak azokért, kik megütközendők valának. 20 És mikor már mindnyájan várák a döntő perczet, az ellenek jelentkezének, a sereg csatarendben, az elefántok és lovasok alkalmas helyekre állítva valának,

21 a Makkabeus szemlélvén a sokaság jövetelét, a fegyverek különféle készületét és az elefántok dühösségét, kiterjesztvén kezeit az ég felé, a csodatevő Urat hivá segitségűl, ki nem a fegyverek hatalma, hanem saját tetszése szerint ad a méltóknak győzedelmet. 22 Könyörögvén pedig, ily módon szóla: Te, Uram! ki elküldötted angyalodat Ezekiásnak, Júda királyának idejében, és megöltél Szennakerib táborából száznyolczvanöt ezret, 23 most is, mennyeknek Ura! küldd el a te jó angyalodat elénk, a te hatalmas karod félelmével és rettentésével, 24 hogy féljenek, kik káromlással jőnek a te szent néped ellen. Igy imádkozék ő. 25 Nikánor pedig, és a kik vele valának, harsonákkal és énekekkel közeledének. 26 De Júdás és a kik vele valának, az Istent híván segítségűl, imádkozva ütközének meg. 27 Kézzel harczolának ugyan, de szivökkel az Úrhoz könyörögvén, levágának nem kevesebbet harminczötezernél, az Isten jelenlétén fölötte örvendezvén. 28 És mikor megszűntek, és örömmel visszatértek, láták, hogy Nikánor elesett fegyverzetében. 29 Fölkiáltván ezen és zajt ütvén, hazai nyelven áldák az Urat. 30 Parancsolá pedig Júdás, ki testtel lélekkel kész vala meghalni polgártársaiért, hogy Nikánor fejét és vállával együtt elvágott kezét Jerusalembe vigyék. 31 A hová mikor megérkezett, összehíván nemzetbelieit és a papokat az oltárhoz, eléhíván azokat is, kik a várban valának, 32 megmutatá Nikánor fejét és az istentelen kezet, melyet a mindenható Isten szent háza ellen nagy dicsekvéssel kinyujtott. 33 Az istentelen Nikánornak elmetszett nyelvét is darabonként a madaraknak hagyá vettetni, a dühöngőnek kezét pedig a templom előtt felfüggesztetni. 34 Azért mindnyájan áldák az egek Urát, mondván: Áldott, ki az ő helyét fertőzetlenűl megtartotta. 35 Ezután felfüggeszté Nikánor fejét a vár fokán, hogy nyilvánvaló és bizonyos jeléűl legyen az Isten segítségének. 36 És mindnyájan egyakarattal elvégezék, hogy e napot ünneplés nélkül nem hagyják; hanem ünnepet tartanak azon hónapnak, mely szíriai nyelven Ádárnak neveztetik, tizenharmadik napján, mely Mardokeus napját megelőzi. 37 Ez lévén Nikánor története, minthogy ezen időtől a zsidók bírák a várost, ezzel én is véget vetek a beszédnek. 38 Mely ha jó, mint a történelemhez illik, óhajtásomat elértem; ha pedig kevéssé sikerűlt, arról bocsánatot várok. 39 Mert valamint mindenkor bort inni, vagy mindenkor vizet, nem hasznos, ellenben azokkal felváltva élni, kellemes: úgy az olvasóknak is, ha mindenkor egyszerű a beszéd, nem leszen kedves. Itt legyen tehát vége!