Makkabeusok II. könyve 7

1 Történék pedig, hogy hét testvér anyjokkal együtt megfogatván, kényszeríttetének a királytól sertéshúst enni a törvény ellen, ostorokkal és inakkal kínoztatván. 2 Egyik közőlük, az első, így szóla: Mit kivánsz és mit akarsz tőlünk megtudni? Készek vagyunk meghalni inkább, mint az Istennek hazánkbeli törvényeit általhágni. 3 Megharagudván ezen a király, parancsolá a serpenyőket és rézfazekakat fölforraltatni; melyek azonnal fölforraltatván, 4 parancsolá, hogy annak, ki először szólott vala, nyelvét elmessék, és feje bőrét levonván, kéz- és lábfejeit is elvágják, többi testvéreinek és anyjának láttára. 5 És mikor már mindenképen megcsonkíttatott, parancsolá a tüzet oda tétetni, hogy a még lélekzőt a serpenyőben megsüssék; melyben midőn sokáig gyötörtetnék, a többiek anyjokkal együtt egymást buzdíták bátran meghalni, 6 mondván: Az Úr Isten tekinteni fog az igazságra, és megvigasztal minket, mint Mózes az ő bizonyító énekében kijelentette: hogy az ő szolgáit meg fogja vigasztalni. 7 Meghalván tehát az első ilyen módon, a másikat vivék kínzatásra; és feje bőrét hajastul levonván, kérdezék: ha eszik-e inkább, vagy kész egész testében tagonkint gyötörtetni? 8 Ő pedig felelvén hazája nyelvén, mondá: Nem cselekszem. Azért ez is utána az elsőnek gyötrelmeit viselé. 9 És halálra válván, így szóla: Te ugyan, istentelen! a jelen életben minket elvesztesz; de a világ királya minket, kik az ő törvényeiért halunk meg, föltámaszt az örök élet föltámadására. 10 Ezután a harmadik kínoztaték, és midőn nyelvét kivánák, hamar kinyujtá, és kezeit bátran kiterjeszté, 11 és bizodalommal mondá: Az égből vettem ezeket, de az Isten törvényeiért most megvetem, mert reménylem, hogy tőle azokat visszanyerem. 12 Úgy, hogy a király, és a kik vele valának, csodálák az ifjú bátorságát, hogy semmibe sem vevé a kínokat. 13 Ez is így meghalván, a negyediket gyötrék, hasonlóképen kínozván. 14 Ki már halálán lévén, így szóla: Jobb azoknak, kik az emberektől halálra adattak, reménységöket az Istenben vetni, hogy általa ismét föltámasztassanak; de neked feltámadásod az életre nem leszen. 15 És előállítván az ötödiket, őt szintugy gyötrék. Ő pedig rája tekintvén, mondá: 16 Hatalmad lévén az emberek között, noha rothadandó vagy, azt míveled a mit akarsz; de ne véljed, hogy a mi nemzetünk elhagyatott az Istentől. 17 Várj, csak várj, és meglátod az ő nagy hatalmát, mint büntet meg majd tégedet és a te ivadékodat. 18 Ezután vivék a hatodikat; ez is haldokolni kezdvén, így szóla: Ne ámítsd magadat hiába; mert mi ezeket minmagunkért szenvedjük, kik vétkeztünk Istenünk ellen, és csodálatra méltó dolgok esnek rajtunk. 19 Te mindazáltal ne véljed, hogy büntetlen maradsz, mivel az Isten ellen mertél tusakodni. 20 De kiváltképen anyjok vala csodálatra és minden jók emlékezetére méltó, ki hét fiát látván azon egy nap elveszni, ezt erős lélekkel szenvedé a reménységért, melyet az Istenben vetett vala. 21 Ki azok közől mindeniket inté, hazája nyelvén bátorítván, teljes lévén bölcseséggel, és az asszonyi elmével férfiúi szivet egyesítvén, 22 mondá nekik: Nem tudom, az én méhemben miként lettetek; mert nem én adtam nektek a leheletet, a lelket és életet, és mindenitek tagjait nem én magam foglaltam össze, 23 hanem a világ teremtője, ki az embert eredetében alkotta, és mindeneknek lételt adott; ő nektek irgalmassággal ismét visszaadja a lelket és életet, valamint most ti magatokat föláldozzátok az ő törvényeiért. 24 Antiokus pedig, ki magát kijátszottnak vélte, a szemrehányó szavát is megvetvén, mikor még a legifjabb hátra volt, nem csak beszéddel inté, de esküvéssel is bizonyítá, hogy gazdaggá és szerencséssé teszi őt, ha eltér hazája törvényeitől, barátjáúl fogadja, és a szükségeseket megadja neki. 25 De mivel ezekre a fiú semmiképen sem hajolt, az ő anyját hivá a király, és tanácsolá neki, hogy legyen az ifjú szabadúlására. 26 Mire miután sok szóval intette, megigéré, hogy fiát rábeszéli. 27 Azért hozzája hajolván, s a kegyetlen zsarnokot kinevetvén, mondá hazája nyelvén: Édes fiam! könyörűlj rajtam, ki téged méhemben kilencz hónapig hordoztalak, három esztendeig szoptattalak, tápláltalak, s ez ideig fölneveltelek. 28 Kérlek, fiam! tekints az égre, földre és mindenekre, mik azokban vannak, és értsd meg, hogy az Isten semmiből teremtette azokat és az emberi nemet is.

29 Azért ne félj e hóhértól, hanem méltó társa lévén testvéreidnek, válaszd a halált, hogy amaz irgalom által testvéreiddel együtt visszanyerjelek téged. 30 Mikor még ezeket mondotta, így szóla az ifjú: Kit vártok? nem engedelmeskedem a király parancsának, hanem a törvény parancsának, mely nekünk Mózes által adatott. 31 Te pedig, ki minden gonoszság indítója lettél a zsidók ellen, nem menekedel meg az Isten kezéből. 32 Mert mi bűneinkért szenvedjük ezeket; 33 és hogyha dorgálás és fenyíték okáért a mi Urunk Istenünk egy kevéssé ránk megharagudott, de ismét megkegyelmez ő szolgáinak. 34 Te pedig, oh istentelen és minden embernél gonoszabb! föl ne fuvalkodjál hiú reményeidben, melyeknél fogva az ő szolgái ellen dühösködöl; 35 mert a mindenható és mindent látó Istennek itéleteitől még nem menekedtél meg; 36 mivel az én testvéreim, most kevés fájdalmat szenvedén, az örök élet szövetségébe léptek; te pedig Isten itéletei által a te kevélységednek méltó büntetésével fogsz lakolni. 37 Én ugyan, mint testvéreim, lelkemet és testemet adom hazám törvényeiért, segítségűl híván az Istent, hogy mielőbb könyörűljön nemzetünkön, s kínok és csapások között megvallassa veled, hogy ő egyedűl az Isten; 38 én rajtam pedig és testvéreimen szűnjék meg a Mindenható haragja, mely a mi nemzetünkre méltán szállott. 39 Ekkor a király haragra gerjedvén, ez ellen valamennyi fölött kegyetlenebbűl dühönge, boszankodván, hogy megcsúfoltatott. 40 Ez is tehát tisztán hala meg, teljesen az Úrban bízván. 41 Legutóljára pedig fiai után anyjok is megöleték. 42 De az áldozatokról, a fölöttébb való kegyetlenségekről ennyi szó elég legyen.