Krónikák második könyve 14
Káldi-Tárkányi Biblia
Public domain Forrás: biblia.kapisztran.info
1 Azt cselekvé pedig Áza, a mi jó és kedves vala az ő Istene szine előtt, és lerontá az idegen tisztelet oltárait, és a magas helyeket, 2 és összetöré a képszobrokat, és a berkeket kivágá, 3 és megparancsolá Júdának, hogy atyái Urát Istenét keresse, és a törvényt tartsa meg és minden parancsokat. 4 És eltörlé Júda minden városaiból az oltárokat és bálványházakat, és békeségben országla. 5 Erős városokat is építe Júdában, mert nyugalomban vala, és semmi hadak sem támadtak az ő idejében, békeséget adván az Úr. 6 Mondá pedig Júdának: Építsük föl e városokat, és vegyük körűl kőfalakkal és erősítsük meg tornyokkal, kapukkal és zárakkal, mig mindenek nyugalomban vannak a hadaktól; mivelhogy kerestük atyáink Urát Istenét, békeséget adott nekünk köröskörűl. Építének tehát, és az építésben semmi akadály sem volt. 7 Valának pedig Áza seregében paizs- és dárdahordozók Júdából háromszázezeren, Benjaminból pedig paizsviselők és nyílasok kétszáz nyolczvanezeren, mindnyájan igen erős férfiak. 8 Kiindúla pedig ellenök a szerecsen Zára az ő hadával tizszer százezerrel és háromszáz szekérrel, és Mareszáig jöve. 9 Áza pedig eléje méne és elrendezé a sereget harczra Szefata völgyében, mely Maresza mellett vagyon; 10 és segitségűl hívá az Úr Istent és mondá: Uram! nincs semmi különbség tenálad, ha kevesek által segítesz-e, vagy sokak által; segíts meg minket, Urunk Istenünk! mert tebenned és nevedben lévén bizodalmunk, jöttünk e sokaság ellen. Uram! te a mi Istenünk vagy, ne vegyen az ember erőt ellened. 11 Megrettenté tehát az Úr a szerecseneket Áza és Júda előtt, és elfutának a szerecsenek. 12 És űzőbe vevé őket Áza és a vele lévő nép Geraráig; és elhullának a szerecsenek egész fogytig; mivelhogy az Úr vervén, és serege hadakozván, tiportattak el. Sok ragadományt nyerének tehát, 13 és megverék mind a városokat Gerara körűl; mert igen nagy rémülés szállott vala mindenikre, és földúlák a városokat, és sok zsákmányt vivének el. 14 A juhok aklait is elbontván, számtalan sok barmot és tevét hozának, és visszatérének Jerusalembe.