Krónikák második könyve 20

1 Ezek után egybegyűlének Josafátra Moáb fiai és Ammon fiai, és velök némely ammoniták, hogy ellene hadakozzanak. 2 És hírmondók jövének és megjelenték Josafátnak, mondván: Nagy sokaság jő ellened a tengeren túli helyekről és Szíriából, és ime Aszaszontamárban vannak, mely Engaddi. 3 Josafát erre félelemmel megrettenvén, egészen arra adá magát, hogy könyörögjön az Úrnak, és böjtöt hirdete egész Júdának. 4 És egybegyűle Júda, könyörögni az Úrnak, s mindnyájan a városokból is eljövének, hogy könyörögjenek neki. 5 És Josafát megállván Júda és Jerusalem gyülekezete között az Úr házában, az új tornácz előtt, 6 mondá: Oh atyáink Ura Istene! te vagy Isten mennyben és a nemzetek minden országain uralkodol, kezedben vagyon az erő és hatalom, és ellened senki sem állhat. 7 Oh mi Istenünk! nem te ölted-e meg e föld minden lakóit néped, Izrael előtt, és azt Ábrahám, a te barátod ivadékának adtad mindörökre? 8 És azon laknak, és nevednek szentélyt építettek azon, mondván: 9 Ha veszedelem rohan ránk és az itélet kardja, a mirígyhalál és éhség: szined elé állunk e ház előtt, melyben segítségűl hivatott a te neved, és hozzád kiáltunk inségünkben, és meghallgatsz és megszabadítasz. 10 Most tehát ime Ammon és Moab fiai, és Szeir hegyéről, kiken átmenni nem engedted meg Izraelnek, mikor kijövének Egyiptomból, hanem eltérének tőlök és nem ölék meg őket, 11 ellenkezőleg cselekesznek velünk, és kivetni igyekeznek minket az örökségből, melyet nekünk adtál. 12 Oh mi Istenünk! nem itéled-e meg tehát őket? Mibennünk ugyan nincs annyi erő, hogy ellenállhassunk e sokaságnak, mely ránk rohan. De mivel nem tudjuk, mit kelljen cselekednünk, csak ez van hátra, hogy szemeinket tehozzád emeljük. 13 Az Úr előtt áll vala pedig egész Júda az ő kisdedeivel és feleségeivel és gyermekeivel. 14 Vala pedig Jahaziel, Zakariás fia, ki Banaiás fia, ki Jehiel fia, ki Mataniás fia, Azaf fiaiból való levita, kire az Úr lelke szálla a sokaság között, 15 és mondá: Hallgassatok meg, egész Júda és kik Jerusalemben laktok, és te, Josafát király! Ezeket mondja az Úr nektek: Ne féljetek és ne rettegjetek e sokaságtól; mert nem tiétek a harcz, hanem Istené. 16 Holnap menjetek le ellenök; mert a Szisz nevű halmon jőnek fel, és a patak végénél, mely Jeruel pusztájának ellenében vagyon, találjátok őket. 17 Nem ti lesztek, a kik harczolni fogtok, hanem csak bizodalommal álljatok, és meglátjátok az Úr segítségét rajtatok, oh Júda és Jerusalem! ne féljetek és ne rettegjetek; holnap menjetek ki ellenök, és az Úr veletek leszen. 18 Josafát tehát és Júda és Jerusalem minden lakói arczra borulának a földön az Úr előtt, és imádák őt. 19 A leviták pedig, kik Kaat fiai és Kóre fiai közől valának, dicsérék Izrael Urát Istenét magasan emelt szóval. 20 És midőn reggel fölkeltek, a Tekue pusztáján át menének ki, és elinduláskor Josafát közöttök megállván, mondá: Hallgassatok meg engem, Júda férfiai és Jerusalem minden lakói! Bízzatok a ti Uratok- Istenetekben és biztosak lesztek; higyjetek az ő prófétáinak, és mindenben szerencsétek lesz. 21 És tanácsot ada a népnek, és eléállítá az Úr énekeseit, hogy dicsérjék őt seregeikben, és a hadsereg előtt menjenek és egybehangzó szóval mondják: Adjatok hálát az Úrnak, mert örökkévaló az ő irgalmassága.

22 És mikor elkezdték a dicséreteket énekelni, az Úr amazoknak, tudniillik Ammon és Moáb fiainak és a Szeir hegyén lakozóknak, kik hadakozni jöttek vala Júda ellen, – önmagok ellen fordítá incselkedéseiket, és megveretének. 23 Mert Ammon és Moáb fiai föltámadának a Szeir hegye lakói ellen, hogy megöljék és eltöröljék őket; és midőn ezt cselekedettel véghez vitték, önmagok ellen is fordúlván, levágák egymást. 24 Júda pedig, midőn elérkezett az őrálló helyhez, mely a pusztára néz, látá távol, hogy az egész vidék szerte rakva van holttestekkel, és hogy senki sincs, ki a haláltól megmenekedhetett volna. 25 Elméne tehát Josafát és vele az egész nép, hogy a holtakat kizsákmányolják, és találtak a holtak között különféle jószágot, ruhákat is és igen drága edényeket; és annyit zsákmányoltak, hogy mind el sem vihették, és harmadnapig sem hordhatták el a ragadományokat a martalék sokasága miatt. 26 Negyed napon pedig egybegyülének az áldás völgyében; mert mivelhogy ott áldották vala az Urat, azon helyet áldás völgyének hivák e jelen napig. 27 És visszatére Júda minden férfia és Jerusalem lakói és Josafát előttök, azért, hogy az Úr örömet adott nekik ellenségeik fölött. 28 És bemenének Jerusalembe hárfákkal és czitarákkal és harsonákkal az Úr házába. 29 És az Úr félelme lepé meg a föld minden országát, midőn meghallották, hogy az Úr hadakozott Izrael ellenségei ellen. 30 És megnyugovék Josafát országa, és békeséget ada neki az Isten köröskörűl. 31 S igy országla Josafát Júda fölött; harminczöt esztendős vala, midőn országlani kezdett, huszonöt esztendeig országla pedig Jerusalemben, és anyja neve Azuba vala, Szelahi leánya. 32 És atyja, Áza útján jára, és el nem tére arról, cselekedvén, a mik kedvesek valának az Úr előtt. 33 Mindazáltal a magas helyeket nem törlé el, és a nép még sem irányozta szivét atyáinak Ura Istenéhez. 34 Josafát többi cselekedetei pedig, az elsők és utolsók, megirattak Hanani fiának, Jehunak igéiben, melyeket Izrael királyainak könyveibe jegyzett. 35 Ezek után Josafát, Júda királya barátságra lépe Izrael királyával, Okoziással, kinek cselekedetei igen istentelenek valának. 36 És részes lőn abban, hogy hajókat csináljanak, melyek Tarzisba menjenek, és hajórajt készitének Asziongáberben. 37 Dodau fia, a mareszai Eliezer pedig prófétála Josafátnak, mondván: Mivel szövetséged volt Okoziással, Isten megrontotta alkotmányaidat; és elromlottak a hajók, és nem mehettek el Tarzisba.