Szent Péter II. levele 1
Káldi-Tárkányi Biblia
Public domain Forrás: biblia.kapisztran.info
Simon Péter ír a híveknek, s kegyelmet és békét kiván nekik. Valamint Isten oly kegyelmes volt, hogy a kereszténység által nekünk minden eszközt megadott szent életre, sőt isteni természetének részeseivé is akar tenni: viszont ti is legyetek hívek és buzgók, hogy ebben mindinkább gyarapodjatok, s a hittel legyen bennetek egyesűlve az erény, és gyarapodás az ismeretben és megtartózkodásban, a béketűrés, istenesség, felebaráti és emberszeretet; mert ezen erények által bizonyúl be kereszténységtek valódinak, és bő gyümölcsöt terem; a ki pedig ezeket figyelembe nem veszi, bizonyságot tesz lelki vakságáról és arról, hogy az előbbi kegyelmekről vétkesen megfeledkezett. Azért, atyámfiai! igyekezzetek biztossá tenni választatástokat, hogy az örök üdvöt is biztosan elnyerjétek. Az üdvözűlés bizonytalanságánál fogva ezekre mindig intelek benneteket, és most is megteszem, hogy ti, mivel én nem sokára meghalok, a nektek általam előadott isteni tanításban emlékemet bírjátok; mert nem alaptalan tanítást adtam elő, hanem úgy szólottam nektek, mint Krisztus Jézus megdicsőült életének szemtanúja, mire még erősebb igazolás van a próféták irásaiban, kik már régen megjövendölték azt, a mit mi láttunk és hallottunk. Ezekben búvárkodjatok, mert jövendöléseik nem az ő találmányaik, hanem isteni sugallatból származtak.
Idézi 74
- Ez a fejezet Summa (EN)(I-II 50.2)
- v. 1 Lumen Gentium(§32)Pastores Gregis(§10)
- v. 3 CCC(¶1996)Dei Verbum(§11)
- v. 4 CCC(¶51
¶460 Kompendium(85¶1129 ¶1265 ¶1692 ¶1721 ¶1812 ¶1996) 362) Summa (EN)(I 13.9I-II 62.1 Dei Verbum(§2)Dominum Et Vivificantem(§52)Ecclesia de Eucharistia(§36)Ecclesia In Oceania(§36)Miserentissimus Redemptor(§8)Mulieris Dignitatem(§3)Mystici Corporis Christi(§12I-II 110.3 II-II 85.2 III 3.4 III 7.1 III 22.1 III 62.1) §45 Orientale Lumen(§6)Redemptor Hominis(§18)Redemptoris Custos(§5)Redemptoris Mater(§8§46) §10 Unitatis Redintegratio(§15)§51) - v. 5 Summa (EN)(II-II 146.1)
- v. 6 Summa (EN)(II-II 146.1)
- v. 10 Summa (EN)(I 23.8)
- v. 11 Redemptoris Missio(§16)
- v. 16 CCC(¶554)Aeterni Patris(§5)
- v. 17 CCC(¶554)Redemptor Hominis(§18
§20) - v. 18 CCC(¶517
¶554) - v. 19 CCC(¶105
¶517 Summa (EN)(I 58.6¶613) II-II 173.4 Kérdések(Whether the Bible can be trusted)Ad Catholici Sacerdotii(§17II-II 174.5 III 83.2) §21) Dei Verbum(§11) - v. 20 CCC(¶105)Kérdések(Whether the Bible can be trusted)Dei Verbum(§11)Ecclesia In Africa(§58)Principi Apostolorum Petro(§16)Verbum Domini(§29)
- v. 21 CCC(¶105)Summa (EN)(II-II 172.1
Suppl 67.3) Kérdések(Whether the Bible can be trusted)Dei Verbum(§11)Principi Apostolorum Petro(§16)Verbum Domini(§29)