Királyok IV. (II.) könyve 22
Káldi-Tárkányi Biblia
Public domain Forrás: biblia.kapisztran.info
Joziás alatt a törvénykönyv megtaláltatik.
1 Nyolcz esztendős vala Joziás, midőn országlani kezde, harminczegy esztendeig országla Jerusalemben; anyja neve Idida, Hadája leánya vala, Beszekátból. 2 És azt cselekvé, mi kedves vala az Úr előtt, és Dávid atyjának minden utain jára, nem hajolván sem jobbra sem balra. 3 Joziás király tizennyolczadik esztendejében pedig elküldé a király Száfánt, Aszliának, Meszszulam fiának fiát, az Úr temploma irnokát, mondván neki: 4 Menj Helciáshoz, a főpaphoz, hogy gyüjtessék össze a pénz, mely bevitetett az Úr templomába, melyet a templomi ajtónállók beszedtek a néptől; 5 és adassék a míveseknek az Úr háza felügyelői által, kik is oszszák azt azoknak, kik az Úr templomában munkálkodnak a templom romlásainak kijavításán; 6 az ácsoknak tudniillik és a kőműveseknek és azoknak, kik a hiányokat kiegészítik; és hogy fát vegyenek és köveket a kőbányákból az Úr templomának kijavítására. 7 Mindazáltal ne számláltassék föl nekik az ezüst, melyet bevesznek, hanem legyen hatalmokban és hűségökben. 8 Mondá pedig Helciás főpap Száfánnak, az irnoknak: A törvénykönyvet megtaláltam az Úr házában; és Helciás a könyvet Száfánnak adá, ki el is olvasá azt. 9 És elméne Száfán irnok a királyhoz, és jelentést tőn neki parancsáról, és mondá: Szolgáid egybegyüjtötték a pénzt, mely az Úr házában találtatott, és kiadták, hogy kiosztassék a munkásoknak az Úr temploma felügyelőitől. 10 Azt is elbeszélé Száfán irnok a királynak, mondván: Egy könyvet adott nekem Helciás pap. Melyet mikor Száfán elolvasott a király előtt, 11 a király hallván az Úr törvénykönyvének igéit, megszaggatá ruháit, 12 és parancsolá Helciás papnak, és Száfán fiának, Ahikámnak, és Mika fiának, Akobornak, és Száfán irnoknak, és Azaiának, a király szolgájának, mondván: 13 Menjetek és kérdjetek tanácsot az Úrtól irántam és a nép iránt, és egész Júda iránt e könyv igéi felől, mely megtaláltatott; mert az Úr nagy haragja ellenünk fölgerjedett, mivel atyáink nem hallgatták e könyv igéit, hogy megcselekedték volna mind, a mi nekünk megíratott. 14 Elmenének tehát Helciás pap, Ahikám és Akobor, Száfán és Azaia, Holda próféta-asszonyhoz, Szellumnak, ki Tekuának, a ruhaőrző Araas fiának fia volt, feleségéhez, ki Jerusalemben lakik vala, a második részen, és szólának neki. 15 És ő felelé nekik: Ezeket mondja Izrael Ura Istene: Mondjátok meg a férfiúnak, ki titeket hozzám küldött: 16 Ezeket mondja az Úr: Ime én veszélyeket hozok e helyre és az ő lakóira, a törvény minden igéit, melyeket Júda királya olvasott; 17 mert elhagytak engem, és idegen isteneknek áldoztak, boszantván kezeik minden cselekedetével, és fölgerjed haragom e helyen, és nem oltatik el. 18 Júda királyának pedig, ki titeket küldött, hogy az Úrtól tanácsot kérdjetek, így szóljatok: Ezeket mondja Izrael Ura Istene: Azért, hogy e könyv igéit hallgattad, 19 és szived megrettent, és megaláztad magadat az Úr előtt, hallván e hely ellen és az ő lakói ellen való beszédeket, hogy tudniillik álmélkodásúl és átokúl lesznek, és megszaggattad ruháidat, és sírtál előttem: én is meghallgattalak, úgymond az Úr; 20 annakokáért atyáidhoz takarítalak tégedet, és békeséggel fogsz takaríttatni sírodba, hogy szemeid semmit se lássanak a veszélyekből, melyeket e helyre hozok.
Idézi 6
- v. 5 Laborem Exercens(§26)
- v. 6 Laborem Exercens(§26)
- v. 14 Summa (EN)(II-II 177.2
Suppl 39.1) - v. 20 Summa (EN)(I 89.8
Suppl 72.1)