Királyok IV. (II.) könyve 3

1 Jóram pedig, Ákáb fia királylyá lőn Izraelen Szamariában, Josafátnak, Júda királyának tizennyolczadik esztendejében. És tizenkét esztendeig országla. 2 És gonoszat cselekvék az Úr előtt, de nem úgy, mint atyja és anyja; mert lerontá Baal képszobrait, melyeket atyja emelt vala. 3 Mindazáltal Nábat fiának, Jeroboamnak, ki Izraelt vétekre vitte, bűneihez ragaszkodék, és azoktól nem távozék. 4 Méza pedig, a moábi király sok barmot tart vala, Izrael királyának százezer báránynyal adózván, és százezer kossal gyapjastul. 5 És mikor meghalt Ákáb, megszegé a szövetséget, melyben Izrael királyával állott vala. 6 Kiméne azért Jóram király az napon Szamariából, és számbavevé egész Izraelt. 7 És Josafáthoz, Júda királyához külde, mondván: A moábi király elszakadt tőlem, jer velem hadba ellene. Ki felelé: Fölmegyek; a ki enyém, tied; az én népem a te néped, és lovaim a te lovaid. 8 És mondá: Melyik úton menjünk föl? Amaz pedig felelé: Idumea pusztáján. 9 Elindúlának tehát Izrael királya és Júda királya és Edom királya, és hét nap kerengének az úton, és nem vala vize a hadseregnek és a barmoknak, melyek őket követik vala. 10 És mondá Izrael királya: Ah, ah, ah! egybegyűjtött az Úr minket, három királyt, hogy Moáb kezeibe adjon. 11 És mondá Josafát: Vagyon-e itt prófétája az Úrnak, hogy könyörögjünk az Úrhoz általa? És felelé egy Izrael királyának szolgái közől: Itt vagyon Száfat fia, Elizeus, ki vizet tölt vala Illés kezére. 12 És mondá Josafát: Nála van az Úr beszéde. És leméne hozzá Izrael királya és Júda királya, Josafát, és Edom királya. 13 Mondá pedig Elizeus Izrael királyának: Mi közöm veled? menj atyád és anyád prófétáihoz. És mondá neki Izrael királya: Miért gyűjtötte egybe az Úr e három királyt, hogy őket Moáb kezeibe adja? 14 És mondá neki Elizeus: Él a seregek Ura! kinek színe előtt állok, hogyha Júda királyának, Josafátnak orczáját nem becsülném, csak rád sem figyeltem, nem is tekintettem volna. 15 Most pedig hozzatok nekem egy hárfást. És mikor játszék a hárfás, rajta lőn az Úr keze, és mondá: 16 Ezeket mondja az Úr: Csináljatok e patak árkában sok gödröt; 17 mert ezeket mondja az Úr: Nem láttok szelet, sem esőt; és ez árok megtelik vízzel, és inni fogtok ti és cselédeitek és barmaitok. 18 És ez kevés az Úr színe előtt; azonfölűl Moábot is kezetekbe adja. 19 És megvertek minden erős várost és minden választott várost, és minden gyümölcsfát kivágtok, és minden kútfőt betömtök, és minden jeles szántóföldet behánytok kövekkel. 20 Lőn tehát reggel, mikor az áldozatot szokták bemutatni, és ime víz jő vala Edom útján, és eltelék a föld vízzel. 21 A moabiták pedig mindnyájan hallván, hogy feljöttek a királyok hadakozni ellenök, egybehívák mind, a kik vitézi övvel föl valának övezve, és megállának a határszélen. 22 És korán reggel fölkelvén, és a nap már feljövén a vizek fölött, látának a moabiták átellenben vörös vizet, mint a vér, 23 és mondák: Ez fegyver vére; a királyok megvíttak magok között, és levágták egymást; most menj zsákmányra, Moáb! 24 És elmenének Izrael táborára; Izrael pedig fölkelvén, megveré Moábot, ezek pedig megfutának előttök. Elmenének azért a győzők, és megverék Moábot, 25 és a városokat leronták, és kiki köveket hányván, minden jeles szántóföldet behányának, és minden kútfőt betömének, és minden gyümölcsfát kivágának, úgy, hogy csak a téglakerítések maradtak meg; és a város körűlvéteték parittyásokkal, és nagy részben megvereték. 26 Mit mikor látott Moáb királya, tudniillik, hogy diadalmas az ellenség, hétszáz férfiút vőn maga mellé kivont karddal, hogy Edom királyára üssenek; és nem lehetett. 27 Ekkor megragadván elsőszülött fiát, ki országlandó vala helyette, égőáldozatúl föláldozá a kőfalon; és nagy boszankodás lőn Izraelben, és mindjárt eltávozának tőle, és földükre visszatérének.