Királyok IV. (II.) könyve 6

1 Mondák pedig a próféták fiai Elizeusnak: Ime a hely, melyben nálad lakunk, szoros nekünk. 2 Menjünk a Jordánig, és kiki hozzon erdőből egyegy szál fát, hogy magunknak ott lakhelyet építsünk. Ő mondá: Menjetek. 3 És mondá egy közőlük: Jőj el tehát te is szolgáiddal. Felelé: Elmegyek. 4 És elméne velök. És mikor elértek a Jordánhoz, fákat vágnak vala. 5 Történék pedig, hogy mikor egyik a fát levágta, a fejsze vasa beesett a vízbe; és ő felkiálta, és mondá: Ah, ah, ah, uram! ezt is kölcsön vettem vala. 6 Mondá pedig az Isten embere: Hova esett? Amaz pedig megmutatá neki a helyet; vága azért egy fát, és oda ereszté, és úszott a vas. 7 És mondá: Vedd ki. Amaz kinyujtá kezét, és kivevé azt. 8 Szíria királya pedig hadakozik vala Izrael ellen, és tanácsot tarta szolgáival, mondván: Amaz és ama helyen vessünk lest. 9 Elkülde azért az Isten embere Izrael királyához, mondván: Vigyázz, át ne menj ama helyre; mert a szírusok ott lesben vannak. 10 Elkülde tehát Izrael királya ama helyre, melyet neki az Isten embere mondott vala, és elfoglalá azt, és őrizkedék ott nem egyszer, sem kétszer. 11 És föháborodék a szíriai király szive e dolog miatt; és egybehíván szolgáit, mondá: Miért nem jelentitek meg nekem, ki az én árúlóm Izrael királyánál? 12 És mondá egyik szolgái közől: Nem úgy van, uram királyom! hanem Elizeus próféta, ki Izraelben vagyon, jelent meg Izrael királyának minden igét, melyeket kamarádban szólasz. 13 És mondá nekik: Menjetek és nézzétek meg, hol vagyon, hogy elküldjek és megfogjam őt. És hírűl adák neki mondván: Ime Dótanban vagyon. 14 Külde azért oda lovakat és szekereket, és a had erejét; kik megérkezvén éjjel, körűlvevék a várost. 15 Fölkelvén pedig reggel az Isten emberének szolgája, s kimenvén, látá a hadsereget a város körűl és a lovakat és szekereket, s ezt megjelenté neki, mondván: Ah, ah, ah, uram! mitevők legyünk? 16 Ő pedig felelé: Ne félj; mert többen vannak velünk, mint velök. 17 És imádkozván Elizeus, mondá: Uram! nyisd meg ennek szemeit, hogy lásson. És az Úr megnyitá a szolga szemeit, és láta; és ime a hegy rakva vala lovakkal és tüzes szekerekkel Elizeus körűl. 18 Az ellenség tehát leméne hozzá, Elizeus pedig imádkozék az Úrhoz, mondván: Verd meg, kérlek, e nemzetet vaksággal. És az Úr megveré őket, hogy nem látának, Elizeus igéje szerint. 19 Mondá pedig nekik Elizeus: Nem ez az út, és nem ez a város; kövessetek engem, és megmutatom nektek a férfiút, a kit kerestek. És elvivé őket Szamariába. 20 És mikor bementek Szamariába, mondá Elizeus: Uram! nyisd meg ezek szemeit, hogy lássanak. És az Úr megnyitá szemeiket, és láták, hogy Szamaria közepén vannak. 21 És mondá Izrael királya Elizeusnak, midőn őket látta: Levágjam-e őket, atyám? 22 Amaz pedig mondá: Ne vágd; mert nem kardoddal és kéziveddel fogtad meg őket, hogy levágjad; hanem tégy kenyeret és vizet eléjök, hadd egyenek és igyanak, és menjenek urokhoz. 23 És nagy vendégséget készíte nekik, és evének és ivának, és elbocsátá őket és elmenének urokhoz, és többé nem jövének át a szíriai rablók Izrael földére. 24 Lőn pedig ezekután, egybegyüjté Benadad, a szíriai király, minden hadát, és fölméne és megszállá Szamariát.

25 És nagy éhség lőn Szamariában; és addig vala megszállva, míg egy szamárfejet nyolczvan ezüst sikluson adtak el, és egy negyedrész kab galambganéjt öt ezüst sikluson. 26 És mikor Izrael királya átment a kerítésen, egy asszony fölkiálta hozzá, mondván: Segits rajtam, uram királyom! 27 Ki mondá: Ha az Úr nem segít, honnan segítselek én? a szérűről-e, vagy a sajtóról? És mondá neki a király: Mit akarsz? Ki felelé: 28 Ez asszony mondá nekem: Add ide fiadat, együk meg ma, és az én fiamat holnap együk meg. 29 Megfőztük tehát fiamat és megettük. És mondám neki másodnap: Add ide fiadat, együk meg. De elrejté fiát. 30 Hallván ezt a király, megszaggatá ruháit, és átméne a kerítésen. És az egész nép látá a szőrzsákot, mely belűl testén vala. 31 És mondá a király: Ezeket cselekedje nekem az Isten, és ezeket mívelje, ha Száfat fiának, Elizeusnak feje ma fenn álland. 32 Elizeus pedig házában ül vala, a vének űlvén vele. Elkülde tehát egy férfiút előre; és mielőtt a követ elérkezett, mondá a véneknek: Nem tudjátok-e, hogy ez a gyilkos fia elküldött, hogy elvágják fejemet? vigyázzatok tehát, s midőn eljő a követ, zárjátok be az ajtót, és ne hagyjátok őt bejőni; mert ime ura lábainak nesze nyomában vagyon. 33 Még midőn szólott nekik, megjelene a követ, ki hozzá jő vala. És mondá: Ime az Úrtól ily nagy veszedelem vagyon; mit várjak többet az Úrtól?