Királyok (Sámuel) II. könyve 13

Az egyik itteni kiadás kettéoszt egy verset ebben a fejezetben, amelyet a másik egyben hagy, így az utána következő számok eggyel eltérnek.

Amnon megszeplősíti húgát, és Absalom szolgáitól megöletik. A miért Absalom elfut.

1 Lőn pedig ezek után, hogy Dávid fiának, Absalomnak, Támár nevű, igen szép húgát megszereté Dávid fia, Amnon, 2 és oly nagy gyötrelemben vala érte, hogy szerelme miatt megbetegedett; mert mivel szűz vala, nehéznek látszik vala neki valamit illetlenűl cselekedni vele. 3 Amnonnak pedig egy Jonadáb nevű barátja vala, Szemmaának, Dávid bátyjának fia, igen okos férfiú. 4 Ez mondá neki: Miért soványodol így meg napról napra, király fia! miért nem jelented ki nekem? És mondá neki Amnon: Támárt, testvérem, Absalom húgát szeretem. 5 Felelé neki Jonadáb: Feküdjél ágyadra, és színlelj betegséget, és mikor atyád eljő meglátogatni téged, mondd neki: Jőjön ide, kérlek, húgom, Támár, adjon ételt nekem, és csináljon étket, hadd egyem kezéből. 6 Lefeküvék tehát Amnon, és színleg betegeskedni kezde; és mikor eljött a király őt látogatni, mondá Amnon a királynak: Jőjön el, kérlek, húgom, Támár hadd csináljon szemeim előtt kétféle levet, és egyem kezéből. 7 Dávid tehát elkülde Támár házához, mondván: Menj bátyád, Amnon házába, és csinálj étket neki. 8 És Támár elméne bátyja, Amnon házába; ez pedig fekszik vala; amaz lisztet vévén, fölkeveré és meghígítván szemei előtt, levest főze. 9 És vivén, a mit főzött vala, kitölté, és eléje tevé, de nem akara enni; és mondá Amnon: Üzzetek ki tőlem mindenkit. És mikor kiűztek mindenkit, 10 mondá Amnon Támárnak: Hozd be az étket a kamarába, hadd egyem kezedből. Vevé tehát Támár a levet, melyet csinált, vala, és bevivé bátyjának, Amnonnak a kamarába. 11 És mikor eléje vitte az étket, amaz megragadá őt, és mondá: Jer, hálj velem, húgom! 12 Ki felelé neki: Ne, bátyám, ne tégy erőszakot rajtam, mert ez nem szabad Izraelben; ne tedd e bolondságot. 13 Mert nem fogom elviselhetni gyalázatomat, és te olyan leszesz Izraelben, mint egy az esztelenek közől; hanem inkább szólj a királynak, és meg nem tagad engem tőled. 14 De nem akara engedni könyörgéseinek, hanem erősebb lévén, lenyomá őt, és vele hála. 15 És meggyűlölé őt Amnon igen nagy gyülölséggel, úgy hogy nagyobb volt a gyülölség, melylyel gyülöli vala őt, a szeretetnél, melylyel azelőtt szerette volt. És mondá neki Amnon: Kelj föl és eredj. 16 Ki felelé neki: Nagyobb gonoszság ez, melyet most rajtam cselekszel, kiűzvén engem, mint a mit azelőtt cselekedtél. De nem akará őt hallani, 17 hanem szólítván a cselédet, ki szolgál vala neki, mondá: Űzd ki ezt előlem, és tedd be utána az ajtót. 18 Ki bokáig érő köntösbe vala öltözve; mert olyan ruhákat viselnek vala a király szűz leányai. Kiűzé tehát őt cselédje, és betevé utána az ajtót. 19 Ki hamut hintvén fejére, megszaggatván bokáig érő köntösét, és kezeit fejére tévén, elméne jajgatva. 20 Mondá pedig neki bátyja, Absalom: Vajjon bátyád, Amnon hált-e veled? De most húgom, hallgass, ő bátyád; és ne gyötrődjék szived e dologért. Támár tehát epedve bátyjának, Absalomnak házában marada. 21 Mikor pedig meghallotta Dávid király e dolgot, igen elszomorodék; de nem akará fiának, Amnonnak lelkét megszomorítani, mert szereti vala őt, hogy ím elsőszülöttje vala. 22 Nem szóla pedig Absalom Amnonnak sem roszat, sem jót; mert Absalom gyűlölte vala Amnont, azért, hogy megszeplősítette húgát, Támárt. 23 Lőn pedig két esztendő múlva, hogy Absalomnak juhai nyiretének Baalhászorban, mely Efraim mellett vagyon; és Absalom elhívá mind a király fiait, 24 és méne a királyhoz, és mondá neki: Ime nyiretnek szolgád juhai, kérlek, jőjön el a király szolgáival együtt szolgájához. 25 És a király mondá Absalomnak: Ne, fiam, ne kivánd, hogy mindnyájan elmenjünk, és téged terheljünk. És mikor késztette őt, és nem akart elmenni, megáldá őt. 26 És mondá Absalom: Ha nem akarsz eljőni, kérlek, jőjön el velünk legalább csak bátyám, Amnon. És mondá neki a király: Nem szükség, hogy elmenjen veled. 27 De Absalom készteté őt, és elbocsátá vele Amnont és mind a király fiait. És lakomát szerze Absalom, olyat, mint egy királyi lakoma. 28 Szolgáinak pedig parancsolt vala Absalom, mondván: Vigyázzatok, mikor Amnon részeg lesz a bortól, és mondom nektek: Üssétek őt, és öljétek meg, ne féljetek; mert én vagyok, ki azt parancsolom nektek; bátorodjatok föl, és legyetek erős férfiak. 29 Absalom szolgái tehát Amnon ellen úgy cselekvének, a mint parancsolta vala nekik Absalom. És a király fiai mindnyájan fölkelvén, kiki felüle öszvérére, és elfuta. 30 És mikor még az úton menének, hír érkezék Dávidhoz, mondván: Absalom a király fiait mind megölte, és csak egy maradt közőlük. 31 Fölkele tehát a király és megszaggatá ruháit, és a földre esék, és szolgái, kik mellette állanak vala, mindnyájan megszaggaták ruháikat. 32 De Dávid bátyjának, Szemmaának fia, Jonadáb, felelvén, mondá: Ne vélje az én uram királyom, hogy a királynak minden fia megöletett; egyedűl Amnon halt meg; mert Absalomnak szájában vala azon naptól, melyen megszeplősítette volt húgát, Támárt. 33 Most tehát ne vegye az én uram királyom szivére ez igét, mondván: Mindnyájan megölettek a király fiai; mert egyedűl Amnon halt meg. 34 Absalom pedig elszökék. És az őrálló szolga fölemelé szemeit és néze, és ime sok nép jő vala a mellékúton a hegyoldalról. 35 Mondá pedig Jonadáb a királynak: Ime a király fiai jelen vannak, a te szolgád igéje szerint, úgy lett. 36 És mikor szólani megszűnt, megjelenének a király fiai is; és bemenvén, fölemelék szavokat és sírának; de a király is és minden szolgái sirának igen nagy kesergéssel. 37 Absalom pedig elszökvén, Ammiud fiához, Tolomaihoz a gesszuri királyhoz méne. És Dávid gyászolá fiát minden nap. 38 Absalom pedig elfutván és Gesszurba érkezvén, három esztendeig vala ottan. 39 És Dávid király megszűne Absalomot üldözni, mert megvigasztalódott Amnon halála fölött.

Idézi 0