Királyok (Sámuel) II. könyve 16

1 És mikor Dávid kevéssé túlhaladt a hegy tetején, eléje jöve Mifibozet szolgája, Szíba, két szamárral, melyek terhelve valának kétszáz kenyérrel, és száz kötés aszúszőlővel, és száz csomó száraz fügével, és egy tömlő borral. 2 És mondá a király Szíbának: Mire valók ezek? és felelé Szíba: A szamarak a király cselédeinek, hogy rájok üljenek; a kenyerek a fügék szolgáidnak eledelűl; a bor pedig, hogy igyék, ki ellankad a pusztában. 3 És mondá a király: Hol vagyon urad fia? És Szíba felelé a királynak: Jerusalemben maradt, mondván: Ma adja vissza nekem Izrael háza atyám országát. 4 És mondá a király Szíbának: Tied legyen mind, a mi Mifibozeté volt. És mondá Szíba: Kérlek, hadd találjak kedvet előtted, uram királyom! 5 Elérkezék pedig Dávid király Bahurimig, és ime onnan egy Szemei nevű férfiú jő vala ki, Saul rokonságának házából, Géra fia, és kijövén, járdogál és átkozódik vala; 6 és kövekkel hajigálja vala Dávidot, és Dávid királynak minden szolgáját; az egész nép pedig és a hadakozók mindnyájan a királynak jobb és baloldalán mennek vala. 7 Igy szól vala pedig Szemei, mikor a királyt átkozá: Ered ki, eredj ki, vérszopó férfiú, és Bélial embere! 8 Megtorlotta rajtad az Úr Saul háza minden vérét, mert elfoglaltad az országot helyete, és az Úr fiadnak, Absalomnak kezébe adta az országot; és íme szorongatnak téged gonoszságaid, mert vérszopó férfiú vagy. 9 Mondá pedig Szárvia fia, Abizai, a királynak: Miért átkozza e holt eb az én uramat királyomat? Elmegyek, és elütöm fejét. 10 És mondá a király: Mi közöm veletek, Szárvia fiai? hagyjatok békét neki, hadd átkozzon, mert az Úr parancsolta neki, hogy Dávidot átkozza; és ki az, ki mondani merje: Miért cselekedett így? 11 És mondá a király Abizainak és minden szolgáinak: Ime fiam, ki ágyékomból jött, életemet keresi; mennyivel inkább most Jémini fia? Hagyjatok békét neki, hadd átkozzon az Úr parancsa szerint. 12 talán megtekinti az Úr nyomorúságomat, és jót ad nekem az Úr e mai átokért. 13 Mégyen vala tehát Dávid és társai az úton vele. Szemei pedig a hegy tetején oldalvást mégyen vala átellenében, átkozván, és köveket hajigálván, és földet hányván feléje. 14 A király tehát és vele az egész nép fáradtan oda jutván, ott megnyugvának. 15 Absalom pedig és egész népe bemenének Jerusalembe, és Akitofel is vele. 16 Mikor pedig az araki Kúzai, Dávid barátja, Absalomhoz jutott, szóla neki: Üdvözlégy király! üdvözlégy király! 17 Kinek Absalom: Ez-e, úgymond, barátodhoz való hálád? miért nem mentél el barátoddal? 18 És Kúzai felelé Absalomnak: Semmiképen nem; mert azé leszek, kit az Úr választott, és mind e nép és egész Izrael, és azzal maradok. 19 De hogy ezt is mondjam: Kinek fogok én szolgálni? nem a király fiának-e? a mint atyádnak engedelmeskedtem, úgy engedelmeskedem neked is. 20 Mondá pedig Absalom Akitofelnek: Tartsatok tanácsot, mit kelljen cselekednünk? 21 És Akitofel mondá Absalomnak: Menj be atyád ágyasaihoz, kiket a ház őrzésére hagyott, hogy mikor meghallja egész Izrael, hogy atyádat megundokítottad, kezeik erősödjenek meg veled. 22 Sátort vonának tehát Absalomnak a folyosón, és beméne atyjának ágyasaihoz egész Izrael előtt. 23 Akitofel tanácsa pedig, melyet ama napokban ad vala, mintha valaki Istentől kérdett volna tanácsot; olyan vala Akitofel minden tanácsa, mind mikor Dáviddal, mind mikor Absalommal vala.