Tesszalonikaiaknak írt II. levél 3

Egyébiránt imádkozzatok, hogy az evangéliom gyorsan terjedjen, s mi minden hitelleneinktől megszabadúljunk, kik ellen az Isten bennünket erősítsen és oltalmazzon. Bízom bennetek, hogy állhatatosan megtartjátok parancsaimat, s meg is hagyom nektek, hogy a rendetlen embereket, kik henyén mások terhére vannak, kerűljétek. Én sem voltam senkinek terhére, s így mindenki csendes, munkás életet éljen. Az ellenszegűlőket zárjátok ki magatok közől. Befejezés.

Egyébiránt, atyámfiai! imádkozzatok érettünk, hogy az Isten igéje terjedjen és dicsőíttessék, a mint nálatok is, és hogy megszabadúljunk az alkalmatlan és gonosz emberektől; mert nem mindeniké a hit. Hű pedig az Isten, ki megerősít titeket, és megőriz a gonosztól. Bizodalmunk is van rátok nézve az Úrban, hogy a miket parancsolunk, cselekszitek is, fogjátok is cselekedni. Az Úr pedig igazgassa sziveiteket Isten szeretetében és Krisztus béketürésében. Meghagyjuk pedig nektek, atyámfiai! a mi Urunk Jézus Krisztus nevében, hogy vonúljatok vissza minden oly atyafitól, ki rendetlenűl jár, és nem azon hagyomány szerint, melyet tőlünk vettek. Mert magatok tudjátok, mikép kelljen minket követnetek, mivel nem voltunk nyugtalanok közöttetek, és nem ettük ingyen senki kenyerét, hanem munkával és fáradsággal, éjjel nappal dolgozván, hogy köztetek senkit ne terheljünk. nem mintha nem lett volna hatalmunk, hanem hogy magunkat példáúl adjuk nektek, hogy kövessetek minket. Mert mikor nálatok voltunk is, azt hagytuk nektek, hogy a ki nem akar dolgozni, ne is egyék. Ugyanis hallottuk, hogy némelyek közöttetek nyugtalanúl élnek, mitsem dolgozván, hanem csak hivalkodván. Azoknak, kik effélék, meghagyjuk, és könyörgünk az Úr Jézus Krisztusban, hogy csendességgel munkálkodván egyék kenyeröket. Ti pedig, atyámfiai! ne szűnjetek meg a jócselekedettől. Hogyha valaki nem engedelmeskedik e levél által való szavunknak, azt jegyezzétek meg, és azzal ne társalkodjatok, hogy megszégyenűljön; de ne tartsátok ellenségteknek, hanem feddjétek meg, mint atyátokfiát. A békeség Ura pedig adjon nektek örök békeséget minden helyen. Az Úr legyen mindnyájotokkal. Köszöntelek én, Pál, kezem irásával, ez minden levelemnek jele, így írok. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen mindnyájotokkal Amen.

Idézi 68