Szt. János evangélioma 11

1 Vala pedig egy Lázár nevű beteg Bethániából, Mária s ennek nővére, Márta, falujából való. 2 (Mária pedig az vala, ki megkente az Urat kenettel, és az ő lábait hajával törölgette, kinek bátyja, Lázár, beteg vala). 3 Húgai tehát hozzája küldének, mondván: Uram! íme a kit szeretsz, beteg. 4 Hallván pedig ezt Jézus, mondá nekik: E betegség nem válik halálra, hanem az Isten dicsőségére, hogy az által az Isten fia megdicsőittessék. 5 Szereti vala pedig Jézus Mártát és nővérét, Máriát, és Lázárt. 6 Midőn tehát meghallotta, hogy beteg, akkor ugyan megmaradt azon helyen két napig; 7 ezek után mondá tanítványinak: Menjünk ismét Judeába. 8 Mondák neki a tanítványok: Rabbi! most akartak téged a zsidók megkövezni, és ismét oda mégy? 9 Felelé Jézus: Nemde tizenkettő a nap órája? Ha ki nappal jár, nem botlik meg, mert e világ világosságát látja; 10 ha pedig éjjel jár, megbotlik, mert nincs világossága. 11 Igy szóla, s ezek után mondá nekik: Lázár, a mi barátunk aluszik; de megyek, hogy az álomból fölserkentsem őt. 12 Mondák erre tanítványai: Uram! ha aluszik, meggyógyúl. 13 Azonban Jézus az ő haláláról mondotta ezt, ők pedig azt vélték, hogy az álom szendergéséről mondja. 14 Akkor tehát Jézus nyilván megmondá nekik: Lázár meghalt. 15 És örűlök tiérettetek, hogy ott nem voltam, hogy higyetek. De menjünk hozzája. 16 Mondá tehát Tamás, ki kettősnek neveztetik, tanítványtársaihoz: Menjünk mi is, hogy meghaljunk ővele. 17 Eljöve tehát Jézus, és már negyednaposnak találá őt a sírban. 18 (Bethánia pedig Jerusalemtől mintegy tizenöt futamatnyi földre vala). 19 A zsidók közől pedig sokan jövének Mártához és Máriához, hogy vígasztalják őket bátyjok miatt. 20 Márta tehát a mint meghallotta, hogy Jézus jő, eléje méne; Mária pedig otthon ül vala. 21 Mondá pedig Márta Jézusnak: Uram! ha itt lettél volna, az én bátyám nem halt volna meg. 22 De most is, tudom, hogy a mit kérsz az Istentől, megadja neked az Isten. 23 Mondá neki Jézus: Feltámad a te bátyád. 24 Mondá neki Márta: Tudom, hogy feltámad a feltámadásban az utolsó napon. 25 Mondá neki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet; a ki énbennem hiszen, ha szintén meghal is, élni fog; 26 és minden, a ki él és énbennem hiszen, nem hal meg mindörökké. Hiszed-e ezt? 27 Mondá neki: Igen, Uram! én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia, ki e világra jöttél. 28 És a mint ezeket mondotta, elméne, és elhivá nővérét, Máriát, csendesen mondván: A mester jelen vagyon, és téged hí. 29 Az a mint hallotta, fölkele hamar, és hozzája méne. 30 Mert Jézus még nem ért a faluba, hanem még azon helyen vala, hol Márta eléje ment. 31 A zsidók tehát, kik vele a házban valának és vigasztalák őt, midőn látták Máriát, hogy hamar fölkelt és kiment, követék őt, mondván: A sírhoz megyen, hogy ott sírjon. 32 Mária pedig midőn oda ért, hol Jézus vala, meglátván őt, lábaihoz borúla, és mondá neki: Uram! ha itt lettél volna, nem halt volna meg az én bátyám. 33 Jézus tehát a mint látta őt sírni, s a zsidókat is, kik vele jöttek vala, hogy sírnak, elbúsúla lelkében és megrendűle, 34 és mondá: Hova tettétek őt? Mondák neki: Uram! jőj és lásd. 35 És könyeze Jézus. 36 Mondák tehát a zsidók: Ime mennyire szereti vala őt! 37 Némelyek pedig közőlük mondák: Nem tehette volna meg ő, ki megnyitotta a vakon születettnek szemeit, hogy ez meg ne haljon? 38 Jézus tehát ismét elbúsúlván magában, a sírhoz méne. Vala pedig az egy barlang, és kő vala arra téve. 39 Mondá Jézus: Vegyétek fel a követ. Mondá neki Márta, a megholtnak húga: Uram! már szaga van, mert negyednapos. 40 Mondá neki Jézus: Nem mondottam-e neked, hogyha hiszesz, meglátod az Isten dicsőségét? 41 Elvevék tehát a követ. Jézus pedig fölemelvén szemeit, mondá: Atyám! hálát adok neked, hogy meghallgattál engemet. 42 Én ugyan tudtam, hogy mindenkor meghallgatsz engem, de a körűlálló népért mondám azt, hogy elhigyék, hogy te küldöttél engem.

43 Ezeket elmondván, nagy szóval kiálta: Lázár! jőj ki. 44 És azonnal kijöve, a ki halott vala, megkötve lévén lábai és kezei ruhákkal, és orczája bekötve lévén kendővel. Mondá nekik Jézus: Oldjátok meg őt, és bocsássátok el. 45 A zsidók közől tehát, kik Máriához és Mártához jöttek vala, látván a miket Jézus cselekedett, sokan hivének őbenne. 46 Némelyek pedig közőlük a farizeusokhoz menének, és megmondák nekik, a miket Jézus cselekedett. 47 Egybegyüjték azért a főpapok és farizeusok a tanácsot, és mondák: Mit cselekedjünk? mert ez az ember sok csodajelt teszen. 48 Ha így hagyjuk őt, mindnyájan hisznek majd benne; és eljőnek a romaiak, és elfoglalják helyünket és nemzetünket. 49 Egy pedig közőlük, Kaifás nevű, ki főpap vala azon esztendőben, mondá nekik: Ti semmit sem tudtok, 50 s meg sem gondoljátok, hogy hasznosabb nektek, hogy egy ember haljon meg a népért, mintsem az egész nemzet elveszszen. 51 Ezt pedig nem magától mondá, hanem azon esztendőbeli főpap lévén, jövendölé, hogy Jézus meghal a nemzetért; 52 és nem csak a nemzetért, hanem hogy az Istennek elszéledett fiait egybegyüjtse. 53 Az naptól tehát elvégezék, hogy megölik őt. 54 Jézus azért már nyilván nem jár vala a zsidók között, hanem a puszta mellett való tartományba méne, azon városba, mely Efremnek mondatik, és ott tartózkodék tanítványival. 55 Közel vala pedig a zsidók húsvéte, és sokan menének föl Jerusalembe e tartományból húsvét előtt, hogy magokat megszenteljék. 56 Keresék tehát Jézust, és szólának egymáshoz a templomban állók: Mit véltek? vajjon nem jött-e el ő az ünnepre? Parancsot adtak vala pedig a főpapok és farizeusok, hogy ha valaki megtudja, hol vagyon, jelentse föl, hogy megfogják őt.