Szt. János evangélioma 11

Jézus feltámasztja Lázárt halottaiból. A zsidók tanácsot tartanak, mint ölhessék meg Jézust. Kaifás jövendöl.

Vala pedig egy Lázár nevű beteg Bethániából, Mária s ennek nővére, Márta, falujából való. (Mária pedig az vala, ki megkente az Urat kenettel, és az ő lábait hajával törölgette, kinek bátyja, Lázár, beteg vala). Húgai tehát hozzája küldének, mondván: Uram! íme a kit szeretsz, beteg. Hallván pedig ezt Jézus, mondá nekik: E betegség nem válik halálra, hanem az Isten dicsőségére, hogy az által az Isten fia megdicsőittessék. Szereti vala pedig Jézus Mártát és nővérét, Máriát, és Lázárt. Midőn tehát meghallotta, hogy beteg, akkor ugyan megmaradt azon helyen két napig; ezek után mondá tanítványinak: Menjünk ismét Judeába. Mondák neki a tanítványok: Rabbi! most akartak téged a zsidók megkövezni, és ismét oda mégy? Felelé Jézus: Nemde tizenkettő a nap órája? Ha ki nappal jár, nem botlik meg, mert e világ világosságát látja; ha pedig éjjel jár, megbotlik, mert nincs világossága. Igy szóla, s ezek után mondá nekik: Lázár, a mi barátunk aluszik; de megyek, hogy az álomból fölserkentsem őt. Mondák erre tanítványai: Uram! ha aluszik, meggyógyúl. Azonban Jézus az ő haláláról mondotta ezt, ők pedig azt vélték, hogy az álom szendergéséről mondja. Akkor tehát Jézus nyilván megmondá nekik: Lázár meghalt. És örűlök tiérettetek, hogy ott nem voltam, hogy higyetek. De menjünk hozzája. Mondá tehát Tamás, ki kettősnek neveztetik, tanítványtársaihoz: Menjünk mi is, hogy meghaljunk ővele. Eljöve tehát Jézus, és már negyednaposnak találá őt a sírban. (Bethánia pedig Jerusalemtől mintegy tizenöt futamatnyi földre vala). A zsidók közől pedig sokan jövének Mártához és Máriához, hogy vígasztalják őket bátyjok miatt. Márta tehát a mint meghallotta, hogy Jézus jő, eléje méne; Mária pedig otthon ül vala. Mondá pedig Márta Jézusnak: Uram! ha itt lettél volna, az én bátyám nem halt volna meg. De most is, tudom, hogy a mit kérsz az Istentől, megadja neked az Isten. Mondá neki Jézus: Feltámad a te bátyád. Mondá neki Márta: Tudom, hogy feltámad a feltámadásban az utolsó napon. Mondá neki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet; a ki énbennem hiszen, ha szintén meghal is, élni fog; és minden, a ki él és énbennem hiszen, nem hal meg mindörökké. Hiszed-e ezt? Mondá neki: Igen, Uram! én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia, ki e világra jöttél. És a mint ezeket mondotta, elméne, és elhivá nővérét, Máriát, csendesen mondván: A mester jelen vagyon, és téged hí. Az a mint hallotta, fölkele hamar, és hozzája méne. Mert Jézus még nem ért a faluba, hanem még azon helyen vala, hol Márta eléje ment. A zsidók tehát, kik vele a házban valának és vigasztalák őt, midőn látták Máriát, hogy hamar fölkelt és kiment, követék őt, mondván: A sírhoz megyen, hogy ott sírjon. Mária pedig midőn oda ért, hol Jézus vala, meglátván őt, lábaihoz borúla, és mondá neki: Uram! ha itt lettél volna, nem halt volna meg az én bátyám. Jézus tehát a mint látta őt sírni, s a zsidókat is, kik vele jöttek vala, hogy sírnak, elbúsúla lelkében és megrendűle, és mondá: Hova tettétek őt? Mondák neki: Uram! jőj és lásd. És könyeze Jézus. Mondák tehát a zsidók: Ime mennyire szereti vala őt! Némelyek pedig közőlük mondák: Nem tehette volna meg ő, ki megnyitotta a vakon születettnek szemeit, hogy ez meg ne haljon? Jézus tehát ismét elbúsúlván magában, a sírhoz méne. Vala pedig az egy barlang, és kő vala arra téve. Mondá Jézus: Vegyétek fel a követ. Mondá neki Márta, a megholtnak húga: Uram! már szaga van, mert negyednapos. Mondá neki Jézus: Nem mondottam-e neked, hogyha hiszesz, meglátod az Isten dicsőségét? Elvevék tehát a követ. Jézus pedig fölemelvén szemeit, mondá: Atyám! hálát adok neked, hogy meghallgattál engemet. Én ugyan tudtam, hogy mindenkor meghallgatsz engem, de a körűlálló népért mondám azt, hogy elhigyék, hogy te küldöttél engem.
Lázár feltámasztása
Ezeket elmondván, nagy szóval kiálta: Lázár! jőj ki. És azonnal kijöve, a ki halott vala, megkötve lévén lábai és kezei ruhákkal, és orczája bekötve lévén kendővel. Mondá nekik Jézus: Oldjátok meg őt, és bocsássátok el. A zsidók közől tehát, kik Máriához és Mártához jöttek vala, látván a miket Jézus cselekedett, sokan hivének őbenne. Némelyek pedig közőlük a farizeusokhoz menének, és megmondák nekik, a miket Jézus cselekedett. Egybegyüjték azért a főpapok és farizeusok a tanácsot, és mondák: Mit cselekedjünk? mert ez az ember sok csodajelt teszen. Ha így hagyjuk őt, mindnyájan hisznek majd benne; és eljőnek a romaiak, és elfoglalják helyünket és nemzetünket. Egy pedig közőlük, Kaifás nevű, ki főpap vala azon esztendőben, mondá nekik: Ti semmit sem tudtok, s meg sem gondoljátok, hogy hasznosabb nektek, hogy egy ember haljon meg a népért, mintsem az egész nemzet elveszszen. Ezt pedig nem magától mondá, hanem azon esztendőbeli főpap lévén, jövendölé, hogy Jézus meghal a nemzetért; és nem csak a nemzetért, hanem hogy az Istennek elszéledett fiait egybegyüjtse. Az naptól tehát elvégezék, hogy megölik őt. Jézus azért már nyilván nem jár vala a zsidók között, hanem a puszta mellett való tartományba méne, azon városba, mely Efremnek mondatik, és ott tartózkodék tanítványival. Közel vala pedig a zsidók húsvéte, és sokan menének föl Jerusalembe e tartományból húsvét előtt, hogy magokat megszenteljék. Keresék tehát Jézust, és szólának egymáshoz a templomban állók: Mit véltek? vajjon nem jött-e el ő az ünnepre? Parancsot adtak vala pedig a főpapok és farizeusok, hogy ha valaki megtudja, hol vagyon, jelentse föl, hogy megfogják őt.

Idézi 138