Szt. János evangélioma 4

Az itteni kiadások e fejezet egyes versei között más-más tagmondatnál húzzák meg a határt, így egy hivatkozás a rossz mondat mellé kerülhet.

Jézus visszatér Galileába. Az ő szóváltása a szamariai nővel. A szamaritánusok hite. Jézus Kánában egy királyi tiszt fiát meggyógyítja.

Midőn tehát megértette Jézus, hogy a farizeusok meghallották, hogy Jézus több tanítványt szerez és keresztel, mint János, (jóllehet Jézus nem keresztelt, hanem az ő tanítványai), elhagyá Judeát, és ismét Galileába méne. Át kelle pedig mennie Szamarián. Jöve tehát Szamaria városába, mely Szikarnak neveztetik, közel a majorhoz, melyet Jákob az ő fiának, Józsefnek adott. Ott vala pedig Jákob kútja is. Jézus tehát elfáradván az úton, oda üle a kút fölé. Vala pedig mintegy hat óra. Egy asszony jöve oda Szamariából vizet meríteni. Mondá neki Jézus: Adj innom. (Mert tanítványai elmentek a városba, hogy élelmet vegyenek).
Jézus és a szamariai asszony
Mondá pedig neki az a szamariai asszony: Hogyan kérsz te zsidólétedre éntőlem italt, ki szamariai asszony vagyok? holott a zsidók nem társalkodnak a szamariaiakkal. Felele Jézus, és mondá neki: Ha tudnád az Isten ajándékát, és ki az, ki neked mondja: Adj innom; talán te kértél volna tőle, és élő vizet adott volna neked. Mondá neki az asszony: Uram! nincs is mivel merítened, és a kút mély; honnét van tehát élő vized? Vajjon nagyobb vagy-e te atyánknál, Jákobnál, ki nekünk e kutat adta, melyből ivott ő és fiai és barmai? Felele Jézus, és mondá neki: Mindaz, ki e vízből iszik, ismét szomjúhozik; a ki pedig iszik ama vízből, melyet én adok neki, nem fog szomjúhozni mindörökké, hanem a víz, melyet én adok neki, őbenne szökőkút vize lesz az örök életre. Mondá neki az asszony: Uram! add nekem azt a vizet, hogy ne szomjúhozzam, s ne jőjek ide meríteni. Mondá neki Jézus: Menj, hídd el férjedet, és jőj ide. Felele az asszony, és mondá: Nincs férjem. Mondá neki Jézus: Jól mondád, hogy nincs férjed. Mert öt férjed volt, és a ki most van, nem férjed; azt igazán mondád. Mondá neki az asszony: Uram! látom, hogy próféta vagy te. A mi atyáink e hegyen imádkoztak, és ti azt mondjátok, hogy Jerusalemben van a hely, a hol imádkozni kell, Mondá neki Jézus: Asszony! hidd el nekem, hogy eljön az óra, mikor sem e hegyen, sem Jerusalemben nem imádjátok az Atyát. Ti azt imádjátok, mit nem tudtok; mi azt imádjuk, mit tudunk; mert az üdvösség a zsidóktól jő. De eljön az óra, és most vagyon, mikor az igaz imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát; mert az Atya is ilyeneket keres, kik imádják őt. Lélek az Isten, és azoknak, kik őt imádják, lélekben és igazságban kell imádniok. Mondá neki az asszony: Tudom, hogy eljő a Messiás (ki Krisztusnak mondatik); mikor tehát ő eljövend, hirdetni fog nekünk mindeneket. Mondá neki Jézus: Én vagyok az, ki veled szólok. És ekkor odaérkezének tanítványai, és csodálkozának, hogy asszonynyal szólott; mindazáltal senki sem mondá: Mit kérdesz, vagy mit szólasz vele? Otthagyá tehát vedrét az asszony, és a városba méne, és mondá az embereknek: Jertek és lássátok az embert, ki megmondotta nekem mind, a miket cselekedtem; vajjon ő-e a Krisztus? Kimenének tehát a városból, és hozzá jövének. Azonközben kérék őt a tanítványok, mondván: Rabbi! egyél. Ő pedig mondá nekik: Van nekem ennivaló étkem, melyet ti nem tudtok. Mondák tehát a tanítványok egymáshoz: Vajjon hozott-e neki valaki enni? Mondá nekik Jézus: Az én étkem az, hogy annak akaratát cselekedjem, ki engem küldött, hogy bevégezzem az ő művét. Nemde ti azt mondjátok: hogy még négy hónap vagyon, és eljön az aratás? Ime én mondom nektek: Emeljétek föl szemeiteket, és lássátok a földeket; mert megértek már az aratásra. És a ki arat, jutalmát veszi, és terményt gyüjt az örök életre, hogy a ki vet is, együtt örűljön azzal, ki arat. Mert ebben igaz a mondás: hogy más, a ki vet, és más, a ki arat. Én titeket aratni küldöttelek, a mit nem ti munkáltatok; mások munkálkodtak, és ti állottatok munkájokba. Azon városból pedig sokan hivének benne a szamaritánusokból a bizonyságtevő asszony ama beszédeért: hogy megmondotta nekem mind, a mit cselekedtem. Midőn azért hozzája mentek a szamaritánusok, kérék őt, hogy ott maradjon. És két napig maradt ottan. És sokkal többen hivének benne az ő beszédeért. És mondák az asszonynak: hogy már nem a te beszédedért hiszünk; mert mimagunk hallottuk és tudjuk, hogy ez valóban a világ Üdvözítője. Két nap múlva pedig kiindúla onnét, és Galileába méne; mert Jézus önmaga tett bizonyságot, hogy a próféta saját hazájában nem tiszteltetik. Mikor tehát Galileába jött, befogadák őt a galileabeliek, mivelhogy látták mind a miket cselekedett vala Jerusalemben az ünnepen, mert ők is elmentek az ünnepre. Jöve tehát ismét a galileai Kánába, hol a vizet borrá változtatta volt. És vala egy királyi ember, kinek fia beteg vala Kafarnaumban. Ez midőn meghallotta, hogy Jézus Judeából Galileába jött, hozzája méne és kéré őt, hogy jőjön le, és gyógyítsa meg az ő fiát, mert már halálon vala. Mondá azért neki Jézus: Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek. Mondá neki a királyi ember: Uram! jőj le, mielőtt meghal fiam. Mondá neki Jézus: Menj el, a te fiad él. Hitt az ember a beszédnek, melyet Jézus mondott neki, és elméne. Midőn pedig lement, a szolgák eléje jövének, és jelenték, mondván: hogy az ő fia él. Megkérdezé tehát tőlök az órát, melyben megkönnyebbedett. És mondák neki: hogy tegnap hét órakor hagyta el őt a hideglelés. Észrevevé tehát atyja, hogy azon óra volt az, melyben mondotta neki Jézus: A te fiad él. És hitt ő és egész háza. Ezt a második csodajelt cselekvé Jézus, mikor Judeából Galileába jött.

Idézi 430