Szt. János evangélioma 5

Jézus egy 38 év óta szenvedő beteget gyógyít meg, és megmutatja a zsidóknak, hogy van hatalma ezt cselekedni szombaton, és hogy Istentől küldetett.

Ezekután a zsidók ünnepe vala, és fölméne Jézus Jerusalembe. Vagyon pedig Jerusalemben egy fürdőtó, mely zsidóúl Betszaidának neveztetik, és öt tornáczczal bír. Ezekben feküvék a betegek, vakok, sánták, elszáradtak nagy sokasága, kik a víz hullámzását várják vala. Mert az Úr angyala időnkint leszállt a tóba, és hullámzásba jött a víz; és a ki először szállt le a tóba, a vízhullámzás után, meggyógyúla, bárminő betegségben sínylődött. Vala pedig ott egy ember, ki már harmincznyolcz esztendő óta betegeskedett. Ezt Jézus feküdni látván, és tudván, hogy már sok idő óta van úgy, mondá neki: Akarsz-e meggyógyúlni? Felelé neki a beteg: Uram! nincs emberem, ki, midőn a víz hullámzásba jő, engem a tóba bocsásson; mert míg én oda érkezem, más száll le előttem. Mondá neki Jézus: Kelj föl, vedd ágyadat, és járj. És azonnal meggyógyúla az az ember; és fölvevé ágyát, és jára. Szombat vala pedig az napon. Mondák azért a zsidók a meggyógyúltnak: Szombat vagyon, nem szabad fölvenned ágyadat. Felelé nekik: A ki engem meggyógyított, az mondotta nekem: Vedd ágyadat, és járj. Kérdezék tehát őt: Kicsoda az az ember, ki azt mondotta neked: Vedd ágyadat és járj? A meggyógyúlt pedig nem tudta, ki volt az; mert Jézus eltért ama helyen levő népseregtől. Azután Jézus a templomban találá őt, és mondá neki: Ime meggyógyúltál, már ne vétkezzél, nehogy valami roszabb történjék rajtad. Elméne az az ember, és hirűl adá a zsidóknak, hogy Jézus az, ki őt meggyógyította. Azért üldözék a zsidók Jézust, hogy ezeket szombaton cselekedte. Jézus pedig felelé nekik: Az én Atyám mindez ideig munkálkodik, én is munkálkodom. Azért még inkább törekvének a zsidók őt megölni, mert nemcsak a szombatot szegte meg, hanem az Istent is Atyjának mondotta, egyenlőnek állítván magát az Istennel. Felelvén azért Jézus, mondá nekik: Bizony, bizony mondom nektek: nem cselekedhetik a Fiú önmagától semmit, hanem csak a mit lát, hogy az Atya cselekszik; mert mind a mit ő cselekszik, azokat a Fiú is hasonlóképen cselekszi. Mert az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, a miket ő cselekszik; és ezeknél nagyobbakat is fog mutatni neki, hogy ti elcsodálkoztok. Mert valamint az Atya halottakat támaszt és elevenít: úgy a Fiú is, a kiket akar, megelevenít. És az Atya nem is itél senkit, hanem minden itéletet átadott a Fiúnak, hogy mindnyájan tiszteljék a Fiút, a mint tisztelik az Atyát. A ki nem tiszteli a Fiút, nem tiszteli az Atyát, ki őt küldötte. Bizony, bizony mondom nektek, hogy a ki az én igémet hallgatja, és hisz annak, ki engem küldött, örök életet bír, és nem jő itélet alá, hanem átmegy a halálból az életre. Bizony, bizony mondom nektek, hogy eljön az óra, és most vagyon, midőn a halottak meghallják az Isten Fia szavát, és a kik hallják, élni fognak. Mert mikép az Atyának élete vagyon önmagában, azonkép adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában; és hatalmat adott neki, hogy itéletet tartson, mivel ő az ember fia. Ne csodáljátok ezt; mert eljön az óra, melyben mindnyájan, kik a sírokban vannak, meghallják az Isten Fia szavát. És eléjőnek, kik jót cselekedtek, az élet föltámadására; a kik pedig gonoszt cselekedtek, az itélet föltámadására. Nem cselekedhetem én magamtól semmit. A mint hallok, úgy itélek, és az én itéletem igazságos; mert nem keresem az én akaratomat, hanem annak akaratját, ki engem küldött. Ha én teszek bizonyságot magam felől, az én bizonyságom nem érvényes. Más az, ki bizonyságot tesz felőlem; és tudom, hogy igaz a bizonyság, melyet felőlem tesz. Ti Jánoshoz küldöttetek, és ő bizonyságot tett az igazságról; én pedig nem embertől veszek bizonyságot, hanem ezeket mondom, hogy ti üdvözűljetek. Ő égő és világító szövétnek vala; ti pedig csak ideig-óráig akartatok örvendezni az ő világánál. De nekem nagyobb bizonyságom van Jánosnál. Mert a cselekedetek, melyeket Atyám adott nekem, hogy azokat elvégezzem, azon cselekedetek, melyeket én cselekszem, bizonyságot tesznek felőlem, hogy az Atya küldött engem. És a ki engem küldött, az Atya, ő tett bizonyságot felőlem; de az ő szavát soha nem hallottátok, ábrázatát sem láttátok. És az ő igéje nem marad meg bennetek, mert a kit ő küldött, annak ti nem hisztek. Vizsgáljátok az irásokat, mert ti azt vélitek, hogy azokban vagyon örök éltetek; és ezek azok, melyek bizonyságot tesznek felőlem; de ti nem akartok hozzám jőni, hogy éltetek legyen. Dicsőséget az emberektől nem veszek; hanem ismerlek titeket, hogy nincs az Isten szeretete bennetek. Én Atyám nevében jöttem, és nem fogadtok be engem; ha más maga nevében jő, azt befogadjátok. Mikép hihetnétek ti, kik dicsőséget vesztek egymástól, és a dicsőséget, mely egyedűl Istentől vagyon, nem keresitek? Ne gondoljátok, hogy majd én vádollak titeket az Atyánál; van, a ki vádol titeket, Mózes, kiben ti bíztok. Mert ha Mózesnek hinnétek, bizonyára nekem is hinnétek; mert ő énfelőlem írt. Ha pedig az ő irásának nem hisztek, mikép hisztek majd az én igéimnek?

Idézi 122