Jób könyve 14

Jób az emberi gyarlóságról elmélkedik, csodálja az Isten gondviselését, más életet vár s a test föltámadását jövendöli.

1 Az asszonytól született ember rövid ideig élvén, sok nyomorúsággal telik el. 2 Ki mint a virág, kinyílik és eltiportatik, elfut, mint az árnyék, és soha sem marad meg ugyanazon állapotban. 3 És ilyenre tartod-e méltónak fölnyitni szemeidet, és őt tenmagaddal törvénybe vinni? 4 Ki teheti tisztává a tisztátalan magból fogantat? nem egyedűl te vagy-e az? 5 Rövidek az ember napjai, havainak száma nálad vagyon; megszabtad határait, melyeken át nem lehet lépni. 6 Távozzál egy kevéssé tőle, hadd nyugodjék, míg eljő, mint a béresnek az ő kivánatos napja. 7 A fának van reménye; ha levágatik, ismét kizöldűl, és ágai kihajtanak. 8 Ha megavúl is a fának gyökere, s a porban meghal is törzsöke, 9 a viznek szagától kisarjadzik és ágat ereszt, mint mikor először ültettetett. 10 De az ember mikor meghal és mezítelen lesz és megemésztetik, kérlek, hol vagyon? 11 Mint mikor a viz kimegyen a tengerből, és mint az elapadt folyó kiszárad: 12 úgy az ember, mikor elalszik, nem kel föl, mignem az ég elmúlik, föl nem ébred, föl sem kel az ő álmából. 13 Ki teszi azt velem, hogy a föld alatt megoltalmazz engem, és elrejts, míg elmúlik a te haragod, és nekem időt rendelsz, melyben rólam megemlékezel? 14 Véled-e, hogy a megholt ember ismét él? Mindennap, melyeken most harczolok, várom, míg eljő az én változásom, 15 szólítani fogsz engem, és én felelek neked; kezeid alkotmányának kinyujtod jobbodat. 16 De most lépéseimet megszámláltad; azonban engedd el bűneimet. 17 Bepecsételted, mint egy zsákba, vétkeimet, bár meggyógyítottad gonoszságomat. 18 A hegy leszakadván, elmosódik; a kőszirt helyéről elvitetik. 19 A köveket kivájják a vizek, és az áradások által a föld lassankint elemésztetik: s épen igy teszed semmivé az embert. 20 Megerősítetted őt egy kevéssé, míg örökre elmegyen; elváltoztatod színét, és elküldöd őt. 21 Akár nemesek legyenek fiai, akár nemtelenek, ő nem tudja. 22 Mindazáltal teste, mig él, fájni fog, és lelke önmagán keseregni.