Jób könyve 17

Jób látja közelgeni halálát, megdorgálja barátait, hogy csak ez életben várnak jutalmat, ő pedig a jövőben várja azt.

1 Lehelletem elfogy, napjaim megrövidülnek, és csak a sír van hátra nekem. 2 Nem vétkeztem, és keserűségekben lakik szemem. 3 Szabadíts meg engem, Uram! és helyeztess engem melléd, és akárki keze hadakozzék ellenem. 4 Szívöket eltávolítottad a fegyelemtől, azért nem fognak fölmagasztaltatni. 5 Ragadományt igért társainak, de fiainak szemei elfogyatkoznak. 6 A népnek mintegy közmondásává tett engem, és példa vagyok előttök. 7 Szemem a boszúságtól meghomályosodott, és tagjaim csaknem semmivé lettek. 8 Elálmélkodnak ezen az igazak, és az ártatlan fölindúl a képmutató ellen. 9 És az igaz megtartja útját, és a tiszta kezeknek több erőt ad. 10 Azért bár térjetek vissza mindnyájan, és jőjetek elé, egy bölcset sem fogok találni köztetek. 11 Az én napjaim elmúltak, gondolataim szétszórvák, gyötörvén szivemet. 12 Az éjszakát nappá változtatták, és a sötétség után ismét világosságot reménylek. 13 Ha várakozom is, föld alatt az én házam, és a sötétségben vetettem meg ágyamat. 14 A rothadásnak mondám: Atyám vagy; a férgeknek: Anyám és néném. 15 Hol van tehát most az én várakozásom? és ki figyel béketűrésemre? 16 Mindenem leszáll a mélységes alvilágba; véled-e, hogy legalább ott lesz nyugalmam?

Idézi 2

v. 16 Summa (EN)(III 52.2Suppl 69.5)