Jób könyve 29

1 Tovább is szóla Jób, fölvévén példabeszédét, és mondá: 2 Ki adja azt nekem, hogy úgy legyek, mint a régi hónapokban, ama napokban, melyekben Isten őrzött engem, 3 mikor fénylett az ő lámpája fejem fölött, és világánál jártam a sötétben, 4 mint ifjuságom napjaiban voltam, midőn Isten titkon hajlékomban volt; 5 mikor a Mindenható velem volt, és gyermekeim körűlem; 6 mikor vajban fürösztém lábaimat, és a kőszirt olajpatakokat önte nekem; 7 mikor a város kapujához mentem, és az utczán széket készítettek nekem; 8 láttak engem az ifjak és elrejteztek, és az öregek fölkelvén, állottak; 9 a fejedelmek megszűntek szólani, és ujjokat tették szájokra; 10 a szótól tartózkodtak a vezérek, és nyelvök torkukhoz ragadott; 11 mikor a fül, mely hallott, boldognak monda engem; és a mely szem látott, bizonyságot tőn felőlem; 12 azért, hogy megszabadítottam a kiáltó szegényt, és az árvát, kinek nem volt segítője. 13 Az elveszendőnek áldása rám szállott, és az özvegy szivét megvígasztaltam. 14 Igazság volt öltözetem, s mint palásttal és koronával, ruházkodtam itéletemmel. 15 Szeme voltam a vaknak, és lába a sántának. 16 Atyjok voltam a szegényeknek, és a mely ügyet nem ismertem, legszorgalmasabban vizsgáltam. 17 Kitörtem a gonosznak zápfogait, és fogai közől kivettem a ragadományt. 18 És mondám: Az én fészkemben halok meg; és mint a pálmafa, megsokasítom napjaimat. 19 Gyökerem nyitva a vizek mellett, és a harmat megmarad aratásomon. 20 Az én dicsőségem mindenkor megújúl, és íjam kezemben megerősödik. 21 Kik engem hallgattak, várták az itéletet, és figyelve hallgattak tanácsomra. 22 Az én igéimhez semmit sem mertek adni, és beszédem rájok csepegett. 23 Vártak engem, mint az esőt, és szájokat tátották, mint a kései esőre. 24 Ha mikor rájok nevettem, nem hitték, és arczom világossága nem esett a földre. 25 Ha hozzájok akartam menni, első ültem, és mikor mintegy király ültem is a körűlálló sereg között, mindazáltal a kesergők vigasztalója voltam.