Jób könyve 30

Jób panaszkodik jólétének hirtelen változása miatt.

Most pedig csúfolnak engem, kik ifjabbak időre, kiknek atyáikat nem méltattam nyájam ebei közé helyezni, kiknek kezeik ereje nekem semmi gyanánt volt, és életre is méltatlanoknak tartattak; kik a szükség és éhség miatt elszáradva, a pusztában rágogattak, ellankadva a nyomor és inség miatt; és füvet ettek és a fák kérgeit, és a gyalogfenyők gyökere volt az ő étkök; kik a völgyekből ragadozván ezeket, midőn egyenként megtalálták, azokra kiáltással futottak. A puszták patakjai mellett laktak, és a föld üregeiben, vagy a kövecsen; kik az ilyenek közt vigadtak, és a tövisek alatt lenni gyönyörűségnek tartották: a bolondok és nemtelenek fiai, és a földön teljességgel ki sem tetszők. Most ezek énekévé változtam, és közbeszédökké lettem. Útálnak engem és távol futnak tőlem, és orczámat nem szégyenlik megpökdösni; mert ő tegzét fölnyitotta és megnyomorított engem, és zabolát vetett számba. Jobbja felől egy fajzat, nyomorúságaim hamar föltámadtak, lábaimat eltántoríták, és elnyomtak ösvényeikkel, mint habokkal. Széthányták utaimat, leselkedtek utánam, és legyőztek, és nem volt ki segítséget adjon. Mint a faltörésen és megnyitott ajtón rohantak rám, és nyomorgatásomra hengeredtek. Semmivé lettem; elvitted mint a szél kivánságomat, és mint a felhő, elenyészett szabadulásom. Most pedig enmagamban eleped lelkem, és a nyomorgatások napjai bírnak engem. Éjjel csontomat megliggatják a fájdalmak; és a kik rágnak engem, nem alszanak. Azok sokasága által megemésztetik ruházatom, és mint a köntös gallérjával, körűlöveztek engem. A sárba rántottak le, és olyanná lettem, mint a por és hamu. Kiáltok hozzád, és nem hallgatsz meg engem; eléállok, és nem tekintesz rám. Kegyetlenné változtál irántam, és kezed keménységében ellenkezel velem. Fölemeltél engem, s mintegy a szélre helyezve, erősen lecsaptál. Tudom, hogy a halálnak adsz engem, hol hajlék van készítve minden élőnek. Mindazáltal nem az ő megemésztésökre nyujtod ki kezedet; és ha elesnek, te magad fölsegíted. Sírtam valaha azon, ki nyomorúlt volt, és szánakodott lelkem a szegényen. Jót reméltem, és rosz jött rám; világosságot vártam, és sötétség rohant meg. Belső részeim forrnak minden szünet nélkül, s megelőztek engem a nyomorúság napjai. Keseregve jártam harag nélkül; a gyülekezetben fölkelvén, kiáltottam. A sárkányok atyjafia voltam, és a struczok társa. Bőröm megfeketűlt rajtam, és csontaim megszáradtak a hőség miatt. Sírásra változott czitarám, és hangszerem a sírók szózatára.

Idézi 2