Jób könyve 32

1 Megszűnék pedig e három férfiú Jóbnak felelni, mivelhogy magát igaznak tartotta. 2 És megharaguvék és fölboszankodék a búzi Eliu, Barakel fia, Ram nemzetségéből; azért haraguvék pedig Jób ellen, hogy igaznak mondotta magát az Isten előtt; 3 barátai ellen pedig boszankodék, hogy nem találtak okos feleletet, hanem csak kárhoztatták Jóbot. 4 Eliu tehát megvárá Jóbot, míg szólott; mivelhogy öregebbek voltak, kik szólanak vala. 5 De mikor látta, hogy hárman meg nem felelhettek, igen megharaguvék. 6 És felelvén a búzi Eliu, Barakel fia, mondá: Ifjabb vagyok időre, ti pedig öregebbek; azért lehajtván fejemet, átallottam nektek kijelenteni véleményemet. 7 Mert reméltem, hogy az öregebb kor majd szól, és az esztendő sokasága bölcseségre tanít. 8 De a mint látom, az emberekben a lélek az, és a Mindenható ihlése, mi értelmet ad. 9 A korosak nem bölcsek, s az öregek sem értik az itéletet. 10 Annakokáért szólok: Halljatok engem, én is megmutatom nektek bölcseségemet. 11 Mert a ti beszédeiteket vártam, figyeltem okoskodástokra, mig beszédekkel vetekedtetek, 12 és mig véltem, hogy valamit mondotok, gondolkodtam róla; de a mint látom, nincs, ki megfeddhesse Jóbot, és megfelelhessen közőletek beszédeire. 13 Ne mondjátok: Föltaláltuk a bölcseséget, Isten vetette le őt, nem ember. 14 Semmit sem szólt ő nekem, és én nem a ti beszédeitek szerint felelek neki. 15 Megijedének, és nem felelének többé, és elhagyák a beszélést. 16 Mivel tehát vártam, és nem szólottak; megállottak, és többé nem feleltek: 17 megfelelek én is részemről, és megmutatom tudományomat. 18 Mert tele vagyok beszédekkel, és testemben a lélek szorongat engem. 19 Ime hasam mint a szelelő nélküli must, mely az új üvegeket elpattantja. 20 Szólok, és lélekzetet veszek egy kevéssé; fölnyitom ajakimat, és megfelelek. 21 Nem teszek személyválogatást, és az Istent emberhez nem fogom hasonlítani; 22 mert nem tudom, meddig leszek, és egy kis vártatva, nem vesz-e el engem az én Teremtőm?