Jób könyve 4

Elifáz feddi Jóbot türhetetlenségeért, és állítja, hogy az ártatlant ily szerencsétlenség nem éri.

Felelvén pedig a temani Elifáz, mondá: Ha szólani kezdünk neked, talán nehezen veszed; de ki tarthatja fel az elgondolt beszédet? Ime sokakat tanítottál, és az elfáradt kezeket megerősítetted, az ingadozókat állhatatosakká tették beszédeid, és a reszkető térdeket megszilárdítottad: most pedig rád jött a csapás, és megfogyatkoztál; érintett téged, és fölháborodtál. Hol vagyon a te félelmed, erősséged, béketűrésed, és utaid tökéletessége? Emlékezzél meg, kérlek, ki veszett valaha el, ártatlan lévén? vagy mikor töröltettek el az igazak? Sőt inkább azokat láttam, kik gonoszságot szántanak és fájdalmakat vetnek, és azokat aratják, hogy elvesztek az Isten fuvallására, és az ő haragja szelétől megemésztettek. Az oroszlán ordítása, a nőstényoroszlán szava és az oroszlánkölykök fogai megrontattak, a tigris elveszett, mivelhogy nem volt ragadománya, és az oroszlán kölykei elszéledtek. Továbbá nekem egy elrejtett íge mondatott, és mintegy lopva vette be fülem sugása érkezését. Az éjjeli látomás iszonyodásában, mikor az álom el szokta érni az embereket, félelem esék rám és rettegés, és minden csontjaim megrémülének. És midőn a lélek jelenlétemben átment, fölborzadának testem hajszálai. Egy valaki, kinek ábrázatát nem ismerem vala, egy alak megálla szemeim előtt, és mintegy gyenge szellő szavát hallám: Vajjon az ember az Istenhez hasonlíttatván, igaz lehet-e, vagy az ő Teremtőjénél tisztább lesz-e a férfiú? Ime a kik neki szolgálnak sem állhatatosak, és angyalaiban is talált gonoszságot. Mennyivel inkább azok, kik sárházakban laknak, kiknek földi alapjok vagyon, mint a molytól megemésztetnek. Reggeltől estig kivágatnak, és mivel senki sem figyel, örökre elvesznek. A kik pedig megmaradnak, elvétetnek közőlük; meghalnak, és nem bölcseségben.

Idézi 10