Jób könyve 7

Jób leírja az emberi életnek és magáénak inségét; könyörög, hogy Isten szabadítsa meg őt.

1 Küzdelem az ember élete a földön; és az ő napjai, mint a béres napjai. 2 Mint a szolga kivánja az árnyékot, és mint a béres várja munkájának végét: 3 úgy nekem is üresek hónapjaim, és fáradságos éjeket számláltam magamnak. 4 Ha lefekszem, azt mondom: Mikor kelek föl? és ismét az estét várom, és eltelek fájdalmakkal egész a besötétedésig. 5 Testem rothadásba öltözött és a por szennyébe; bőröm megszáradt és összehúzódott. 6 Az én napjaim hamarabb elmultak, mintsem a takácstól a fonal elmetszetik, és elenyésztek minden reménység nélkül. 7 Emlékezzél meg, hogy lehellet az én életem, és szemem többé nem fog jót látni. 8 És nem lát engem az ember szeme; a te szemeid vannak rajtam, és nem maradok meg. 9 A mint elenyészik a felhő és elmulik, úgy a ki poklokra leszáll, nem jő fel; 10 és nem tér vissza az ő házába, s nem ismeri meg őt többé lakhelye. 11 Azért én sem tartóztatom számat, szólok lelkem gyötrelmében, és beszélgetni fogok lelkem keserűségével. 12 Vajjon tenger vagyok-e én, vagy tengeri szörny, hogy körülvettél engem tömlöczczel? 13 Ha mondom: Megvigasztal engem ágyam, és megkönnyebbedem, szólván magammal fekvőhelyemen, 14 álmok által ijesztesz engem, és látomások által rettentesz engem: 15 úgy, hogy inkább fölfüggesztést ohajt lelkem és halált az én csontaim. 16 Kétségbeestem, nem fogok immár tovább élni! engedj meg nekem; mert semmik az én napjaim. 17 Mi az ember, hogy fölmagasztalod őt? avagy miért hajtod hozzája szívedet? 18 Meglátogatod őt reggel, és azonnal megpróbálod. 19 Meddig nem engedsz meg nekem, és nem hagyod nyálamat elnyelnem? 20 Vétkeztem, mit cselekedjem neked? oh emberek őrzője! miért tettél engem ellenkeződdé, úgy, hogy terhemre lettem enmagamnak? 21 Miért nem törlöd el bűnömet, és miért nem veszed el gonoszságomat? ime most a porban elalszom; és ha reggel keressz engem, nem leszek többé.

Idézi 2

v. 1 Summa (EN)(Suppl 96.1)
v. 9 Summa (EN)(Suppl 69.3)