Joel jövendölése 2

1 Zengjetek harsonával Sionban, ordítsatok az én szent hegyemen, reszkessenek a föld minden lakói: mert az Úr napja jő, s már közel vagyon, 2 a sötétség és homály napja, a felleg és forgószél napja. Mint a hajnal a hegyeken, úgy terűl el a sok és erős nép; melyhez hasonló nem volt kezdettől, és azután sem leszen nemzedékről nemzedékre. 3 Előtte emésztő tűz, utána égető láng; előtte gyönyörűség kerte a föld, utána kietlen pusztaság, és nincs ki elfusson előle. 4 Kinézésök, mint a lovak kinézése, és mint a lovak úgy futnak. 5 Mint a szekerek zörgése a hegyek tetején, olyan az ő szökkenésök, mint a pozdorját emésztő tűzláng pattogása, mint a harczra készűlt erős nép. 6 Előttök gyötrelembe esnek a népek, minden arcz elsápad, mint a fazék. 7 Mint a hősök úgy futnak, mint a hadakozó férfiak fölhágnak a kőfalra; mint férfiak mennek utaikon, és nem térnek ki ösvényeikről. 8 Senki nem szorongatja társát, kiki saját nyomán jár; az ablakokon berohannak és meg nem sérűlnek. 9 Bemennek a városba, futnak a falakon, fölhágnak a házakra, benyomúlnak az ablakokon, mint a tolvaj. 10 Színök előtt megréműl a föld, megrezzennek az egek; a nap és hold elsötétűlnek, és a csillagok megvonják fényességöket. 11 És az Úr szava mennydörög seregének színe előtt, mert igen nagy az ő tábora, mert erős, és az ő igéjét végrehajtja; mert nagy az Úr napja és igen rettenetes; ki állhatja ki azt? 12 Azért mondja most az Úr: Térjetek hozzám teljes szivetekből, böjttel és sírással és jajgatással. 13 És szaggassátok meg szíveiteket, nem pedig ruháitokat, és térjetek a ti Uratokhoz Istenetekhez, mert ő kegyes és irgalmas, béketűrő és nagy irgalmú, és legyőzi a gonoszságot. 14 Ki tudja, talán hozzátok tér és megenged, és áldást hagy maga után, eledel- és italáldozatot a ti Uratoknak Isteneteknek? 15 Zengjetek harsonával Sionban, szenteljetek böjtöt, híjátok össze a sokaságot. 16 Gyüjtsétek egybe a népet, szenteljétek meg a gyülekezetet, híjátok össze a véneket, gyüjtsétek egybe a kisdedeket és csecsemőket, a vőlegény jőjön ki lakából, és a menyasszony az ő ágyából. 17 A tornácz s az oltár között sírjanak a papok, az Úr szolgái, és mondják: Engedj, Uram! engedj meg a te népednek, és ne add örökségedet gyalázatra, hogy ne uralkodjanak rajtok a nemzetek. Miért mondják a népek között: Hol vagyon az ő Istenök? 18 Forrón szereti az Úr az ő földét, és megenged népének. 19 És felelvén az Úr, mondja az ő népének: Ime én nektek gabonát, bort és olajt küldök, hogy beteljetek azokkal, és nem adlak titeket többé gyalázatra a pogányok közé. 20 Az éjszaki ellent messze távolítom tőletek, és kiűzöm őt a járatlan és puszta földre; elejét a napkeleti tengerre, és utólját a legszélső tengerre; és bűz támad, és rothadás kel föl belőle, mert kevélyen cselekedett. 21 Ne félj, föld! vigadj és örűlj, mert dicső dolgot fog az Úr cselekedni. 22 Ne féljetek, tartomány állatai! mert (ismét) kivirúlnak a puszta szépségei! mert a fa megtermi gyümölcsét, a fügefa és a szőllő megadják terméseiket. 23 És Sion fiai! vigadjatok és örűljetek a ti Uratokban Istenetekben; mert megadja nektek az igazság tanítóját, és árasztani fogja rátok az őszi és tavaszi esőt, mint eleintén. 24 És megtelnek a szérűk gabonával, és bővelkednek a sajtók borral és olajjal. 25 És kipótolom nektek az esztendőket, melyeket megemésztett a sáska és cserebogár, a ragya és hernyó, az én nagy seregem, melyet rátok küldöttem. 26 Akkor jóllakásig fogtok enni, és megelégesztek, és dicséritek majd a ti Uratok Istenetek nevét, ki csodákat tett veletek; és nem szégyenűl meg az én népem mindörökké. 27 És megtudjátok, hogy én vagyok Izrael között, és én vagyok a ti Uratok Istenetek, és nincs több; és nem szégyenűl meg az én népem mindörökké.