Hái városának bevétele. A Hébal hegyén emelt oltár, az áldás és átok.
1Mondá pedig az Úr Józuénak: Ne félj és ne rettegj; vidd el magaddal a hadakozók minden sokaságát, és fölkelvén, menj föl Hái városába. Ime kezedbe adtam annak királyát és a népet, a várost és földet.2 És cselekedjél Hái városával, és annak királyával úgy, a mint cselekedtél Jerikóval és annak királyával; a zsákmányt pedig és a barmokat mind magatoknak ragadjátok; cselt vess a város mögött.3 És fölkele Józue, és vele a hadakozók minden serege, hogy fölmenjenek Háiba; és harminczezer válogatott erős férfiút külde el éjjel,4 és parancsolá nekik, mondván: Vessetek cselt a város mögött, és messze ne távozzatok, és legyetek készen mindnyájan.5 Én pedig és a többi sokaság, mely velem van, másfelől megyünk a város ellen. És mikor kijőnek ellenünk, a mint azelőtt cselekedtünk, elfutunk, és hátat fordítunk,6 míg a kergetők a várostól messzebb szakadnak, azt vélvén, hogy szaladunk, mint azelőtt.7 Mikor tehát mi szaladunk, és ők kergetnek, keljetek föl a lesből, és dúljátok föl a várost, és kezetekbe adja azt a ti Uratok Istenetek.8 És midőn bevettétek, gyujtsátok föl azt, és mindent úgy cselekedjetek, a mint rendeltem.9 És elbocsátá őket, és elmenének a leshelyre, és megvonúlának Bétel és Hái között, Hái városának napnyugati részén; Józue pedig azon éjjel a nép között marada;10 és fölkelvén koránreggel, számbavevé társait, és a vénekkel fölméne a hadsereg élén, körűlvétetve a hadakozók segítségétől.11 És mikor eljutottak és fölmentek a város ellenébe, a város éjszaki részére állának, mely között és közöttük völgy vala.12 Ő pedig ötezer embert választott és helyezett vala lesbe Bétel és Hái között, azon város napnyugati részére.13 A többi hadsereg pedig mind éjszak felé méne, úgy hogy azon sokaság utolsói a város éjszaki részét érék. Elméne tehát Józue azon éjjel, és a völgy közepébe álla.14 Mit látván Hái királya, siete reggel, és kiméne a város minden hadával, és sereget rendele a puszta felé, nem tudván, hogy háta mögött rejtekben csel vagyon.15 Józue pedig és egész Izrael megindúla helyéből, félelmet színlelvén, és futván a puszta útján.16 Amazok pedig egyetemben fölkiáltván, és egymást biztatván, kergeték őket. És midőn eltávoztak a várostól,17 és Hái városában és Bételben csak egy sem maradt, a ki nem kergette volna Izraelt, (a mint kirohantak vala, a városokat nyitva hagyván),Józue felégeti Hái városát
Gustave Doré (1832-1883), La Grande Bible de Tours (Alfred Mame et fils, Tours, 1866)
The Doré Bible Illustrations (Dover Publications, 1974) — A beolvasásokat rendelkezésre bocsátotta: Rev. Felix Just, S.J.18 mondá az Úr Józuénak: Emeld föl paizsodat, mely kezedben vagyon, Hái városa ellen, mert neked adom azt.19 És midőn fölemelte paizsát a város ellen, a lesben rejtezők azonnal fölkelének; és a városra rohanván, bevevék és fölgyujták azt.20 A város férfiai pedig, kik Józuét kergetik vala, hátratekintvén, és látván a város füstjét égig emelkedni, nem futhatának többé sem ide, sem oda; kiváltképen mivel azok, kik a futást színlelék, és a puszta felé tartanának, a kergetőknek erősen ellenállottak.21 És látván Józue és egész Izrael, hogy a város bevétetett, és füstje fölemelkedik, visszafordúlván, megveré Hái férfiait.22 Mivel azok is, kik bevették és fölgyujtották a várost, kijövén a városból társaik elé, a közbevett ellenséget vágni kezdék. Midőn tehát mind a két felől vágák az ellenséget, úgy, hogy annyi sokaságból senki sem szabadúla el,23 Hái városának királyát is elevenen elfogák, és Józuéhoz vivék.24 Megöletvén tehát mindazok, kik a pusztára menő Izraelt űzték vala, s azon helyen fegyver átal elhullván, Izrael fiai visszatérének, és megverék a várost.25 Valának pedig, kik az nap elhullottak, férfiutól asszonyig, tizenkét ezeren, mind Hái városbeli emberek.26 Józue pedig nem bocsátá le kezét, melyet fölemelt vala, tartván a paizst, mígnem megöletének Hái minden lakói.27 A barmokat pedig és a város zsákmányait magok között oszták el Izrael fiai, a mint parancsolta vala az Úr Józuénak.28 Ki fölgyujtá a várost, és omladék halommá tette azt mindörökre;29 Annak királyát is fölakasztatá az akasztófára estig és napnyugatig; ekkor parancsola Józue, és levevék annak holttestét a keresztről, és a város kapuja elé veték, nagy halom követ hordván rá, mely fönmaradt a jelen napig.30 Azután oltárt építe Józue Izrael Ura- Istenének Hébal hegyén,31 a mint parancsolta vala Mózes, az Úr szolgája Izrael fiainak, és megíratott Mózes törvénykönyvében; az oltár pedig faragatlan kövekből vala, melyeket vas nem illetett; és áldoza azon égő és békeáldozatokat az Úrnak.32 És kövekre írá Mózes törvényének mását, melyet ő szerzett vala Izrael fiai előtt.33 Az egész nép pedig és a vének, a hadnagyok és bírák kétfelől állának a szekrénynyel a papok előtt, kik hordozzák vala az Úr szövetségének szekrényét, úgy a jövevény, mint a benlakó; fele azoknak Garízim hegye mellett, és fele Hébal hegye mellett, a mint parancsolta vala Mózes, az Úr szolgája. És először megáldá Izrael népét.34 Azután elolvasá minden igéit az áldásnak és átoknak, és mindeneket, a mik megirattak vala a törvény könyvében.35 Semmit azokból, miket Mózes parancsolt, el nem hagya, hanem mindeneket ujonan eléada Izrael egész sokasága, az asszonyok és kisdedek és jövevények előtt, kik közöttük tartózkodnak vala.