Izaiás jövendölése 10
Káldi-Tárkányi Biblia
Public domain Forrás: biblia.kapisztran.info
Folytatás. Jövendölés Asszíria ellen.
1 Jaj azoknak, kik hamis törvényeket hoznak, és irván, igaztalanságot írnak; 2 hogy az itéletben elnyomják a szegényt, és erőszakot tegyenek az én népem ügyefogyottai dolgában; hogy az özvegyek az ő prédáik legyenek, és az árvákat megrabolják. 3 Mitevők lesztek a látogatásnak és a messzünnen jövő nyomorúságnak napján? ki segítségéhez folyamodtok? és hol hagyjátok dicsőségteket, 4 hogy meg ne görbedjetek a bilincsek alatt, és a megöltekkel el ne hulljatok? S mindezek mellett sem fordúlt el az ő haragja, hanem mégis kinyujtva van keze. 5 Jaj Asszúrnak! ő az én haragom vesszeje és pálczája; az ő kezében az én neheztelésem. 6 A csalárd nemzethez küldöm őt, és haragom népe ellen adok parancsot neki, hogy vegyen zsákmányt, és ragadjon prédát, és eltapodja azt, mint az utczák sarát. 7 Ő pedig nem így vélekedik, és szive nem igy itél, hanem szive rontásra törekszik, és nem kevés nemzet vesztére. 8 Mert ezt mondja: 9 „Vajjon az én fejedelmeim nem egyszersmind királyok-e? nem úgy van-e Kalano, mint Karkamis és Émat, mint Arfad? vajjon nem úgy-e Szamaria, mint Damaskus? 10 A mint elérte kezem a bálvány országait, úgy eléri azok képeit is Jerusalemben és Szamariában. 11 Ne úgy cselekedjem-e Jerusalemmel és az ő képével, mint Szamariával és az ő bálványaival cselekedtem?“ 12 És leszen, midőn elvégzi az Úr minden dolgát Sion hegyén és Jerusalemben, meglátogatom az asszíriai király nagyravágyó szivének gyümölcsét, és fölemelt szemeinek dicsőségét. 13 Mert ezt mondotta: az én kezem erőssége által cselekedtem, és bölcseségem által lettem értelmes; elvettem a népek határait, és azok fejedelmeit földúltam, és mint hatalmas, lerántottam a magasan ülőket. 14 És mint fészket, úgy találta kezem a népek erősségét; és mint összeszedetnek az elhagyott tojások, úgy gyüjtöttem egybe az egész földet, és nem volt, ki szárnyát mozdítsa, és fölnyissa száját, és megmocczanjon. 15 Vajjon a fejsze dicsekedik-e az ellen, ki azzal vág? vagy a fűrész fölemelkedik-e az ellen, kitől vonatik? mint ha a vessző emelkednék föl az őt fölemelő ellen, és fölemelkednék a pálcza, mely ugyancsak fa. 16 Ezért az uralkodó, a seregek Ura ösztövérséget bocsát az ő kövéreire, és az ő dicsősége alatt gyuladás támadván, úgy fog égni, mint a tűz égése. 17 És Izrael világossága a tűzben leszen, és az ő Szente a lángban, és fölgyujtatik és megemésztetik tövise és burjána egy napon; 18 és erdejének és Kárméljának dicsősége lelkétől húsáig fölemésztetik, és a félelem miatt bujdosó leszen. 19 És erdejének maradék fái kevés voltuk miatt számba vétetnek, s egy gyermek írja föl azokat. 20 És leszen az napon, hogy Izrael maradványa, és azok, kik elfutnak Jákob házából, nem támaszkodnak többé ahhoz, ki őket sujtotta, hanem az Úrhoz, Izrael Szentéhez támaszkodik igazán. 21 A maradványok megtérnek, Jákob maradványai, mondom, az erős Istenhez. 22 Mert ha annyi leend is néped, Izrael! mint a tenger fövenye, csak a maradvány tér meg abból; a teljesedés el van végezve, s igazságot fog árasztani. 23 Mert véget és teljesedést eszközöl a seregek Ura Istene az egész földnek közepette. 24 Azért ezeket mondja a seregek Ura Istene: Ne félj, én népem, Sion lakója, Asszúrtól, ha vesszővel ver téged, és pálczáját emeli ellened Egyiptom útja szerint; 25 mert még egy kissé és kevéssé, és teljes lesz az én boszankodásom és haragom azok vétke fölött, 26 és a seregek Ura ostort támaszt fölötte Mádián csapása szerint, Oreb kőszikláján, és a tenger fölött vesszejét fölemeli Egyiptom útja szerint. 27 És leszen az napon: hogy elvétetik az ő terhe válladról, és igája nyakadról, és az iga megrothad az olajtól. 28 Ajatba jő, átmegy Magronon, Makmásnál hagyja szereit. 29 Futva mennek, (mondván): Gába székhelyünk. Ráma elálmélkodik, Saul Gábaátja fut. 30 Ordíts kiáltva, Gallim leánya! figyelmezz, Laisza, szegény Anatot! 31 Medemena elköltözik; Gábim lakói, erősödjetek meg. 32 Még egy nap vagyon megállásra Nóbéban; azután fölemeli kezét Sion leánya hegyére, Jerusalem halmára. 33 Ime az uralkodó, a seregek Ura rettentéssel széttöri az üvegcsét; és a magasra nőttek levágatnak, és a kevélyek megaláztatnak. 34 És az erdő sűrűsége vassal kiirtatik, és a Libanon elesik magasaival.
Idézi 23
- v. 1 Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma(377)Summa (EN)(I-II 93.3
I-II 96.4 II-II 57.2 II-II 60.5) - v. 2 Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma(377)
- v. 3 Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma(377)
- v. 4 Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma(377)
- v. 5 CCC(¶304)
- v. 6 CCC(¶304)
- v. 7 CCC(¶304)
- v. 8 CCC(¶304)
- v. 9 CCC(¶304)
- v. 10 CCC(¶304)
- v. 11 CCC(¶304)Lumen Gentium(§6)
- v. 12 CCC(¶304)
- v. 13 CCC(¶304)
- v. 14 CCC(¶304)Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma(377)
- v. 15 CCC(¶304)Summa (EN)(I-II 21.4)
- v. 23 Verbum Domini(§12)