Izaiás jövendölése 26

1 Az napon ez ének fog énekeltetni Júda földén: A mi erősségünk városa Sion, a szabadító, kőfalúl helyeztetik abban és bástyáúl. 2 Nyissátok meg a kapukat, és menjen be az igaz nép, az igazság megőrzője. 3 A régi tévelygés elmúlt; megtartod a békeséget, a békeséget, mert tebenned bíztunk. 4 Bíztatok az Úrban örök időktől, és az erős Úr Istenben mindörökké. 5 Mert meghajtja a magasban lakókat; a magas várost megalázza, megalázza azt földig, levonja mind a porig. 6 Letapodja azt a láb, a szegény lábai, a szűkölködők lépései. 7 Az igaz ösvénye egyenes, egyenes járású az igaz útja. 8 A te itéleteid ösvényén várunk téged, Uram! a te neved és emlékezeted a lélek kivánsága; 9 az én lelkem kiván téged éjjel, de szellememmel is belsőmben már reggel hozzád ébredek; mert midőn végrehajtod itéleteidet a földön, igazságot tanúlnak a föld kerekségének lakói. 10 Ha könyörűlünk az istentelenen, nem tanúl igazságot; a szentek földén gonosz dolgokat cselekszik, és nem fogja látni az Úr dicsőségét. 11 Uram! fölemelve a te kezed, és nem látják; lássák, és szégyenűljenek meg a nép irígyei, és tűz emészsze meg ellenségeidet. 12 Uram! te békeséget adsz nekünk, mert minden dolgunkat megcselekszed helyettünk. 13 Mi Urunk, Istenünk! minket urak birtak tekivűled, csak általad emlékezünk nevedről. 14 Ők holtak, ne éljenek, a szörnyek ne támadjanak föl; azért látogattad és rontottad meg őket, és eltörlötted minden emlékezetöket. 15 Kedveztél a nemzetnek, Uram! kedveztél a nemzetnek; vajjon nem dicsőittettél-e meg, kiterjesztvén a föld minden határait? 16 Uram! az inségben kerestek téged, s a zúgolódás nyomorúságában nálok a te tanításod. 17 Mint a ki fogant, mikor közelget a szüléshez, kínt szenvedvén, kiált fájdalmában, olyanok lettünk, Uram, a te színed előtt. 18 Fogantunk, és mintegy vajúdtunk, de szelet szültünk; üdvöset nem tettünk a földön, azért nem hullottak el a föld lakói. 19 De fölélednek a te halottaid, az én megölteim föltámadnak. Serkenjetek föl és mondjatok dicséretet, kik a porban laktok; mert világosság harmata a te harmatod, de a szörnyek földét romlásba rántod. 20 Eredj, én népem! menj kamaráidba, zárd be rád ajtóidat, rejtezzél el egykevessé, egy szempillantásra, mig elmúlik a harag. 21 Mert ime az Úr kijő helyéről, hogy meglátogassa a föld lakóinak ellene tett gonoszságát; és a föld feltárja vérét, és nem födi el többé megölteit.