Izaiás jövendölése 49

1 Halljátok, szigetek! és figyelmezzetek, népek a távolban. Az Úr anyám méhétől hívott engem, még mikor anyám méhében valék, megemlékezett nevemről. 2 És olyan szájt adott, mint az éles kard; az ő keze árnyékával födözött be engem; és választott nyillá tett, és tegzébe rejtett el engem. 3 És mondá nekem: Én szolgám vagy te, Izrael! mert benned dicsekedem. 4 És mondám én: Hiába munkálkodtam, ok nélkül és hasztalanúl emésztettem föl erőmet; mindazáltal itéletem az Úrnál vagyon, és munkám az én Istenemnél. 5 És most azt mondja az Úr, ki anyám méhétől magának szolgáúl alkotott engem, hogy visszahozzam Jákobot ő hozzája, habár Izrael nem gyüjtetik egybe, de én megdicsőíttetem az Úr szemei előtt, és az én Istenem lesz erősségem. 6 És mondja: Kevés nekem, hogy szolgám légy, Jákob nemzetségeinek fölállítására, és Izrael söprejének megtéritésére; ime világosságúl adtalak téged a pogányoknak, hogy üdvhirdetőm légy a föld végső határaig. 7 Ezeket mondja az Úr, Izrael megváltója, az ő Szente, a megvetett léleknek, a megutált nemzetnek, az urak szolgájának: Meglátnak a királyok és fölkelnek a fejedelmek, és hódolni fognak az Úrért, mert ő hív, és Izrael Szentéért, ki téged választott. 8 Ezeket mondja az Úr: A kegyelemidőben meghallgatlak téged, és a szabadítás napján megsegítelek, és megtartalak, és a népnek szövetségűl adlak téged, hogy fölállítsd az országot és birtokba vedd az elpusztúlt örökségeket, 9 hogy azoknak, kik fogva vannak, mondjad: Menjetek ki! és azoknak, kik a sötétségben vannak: Jőjetek napfényre! – Az utakon fognak legeltetni, és minden síkságon az ő legelőjük; 10 nem éheznek és nem szomjúhoznak, és nem süti őket a hőség és a nap; mert a rajtok könyörűlő vezérli, és a vizek forrásainál itatja őket. 11 És minden hegyemet úttá teszem, és ösvényeim fölemeltetnek. 12 Ime ezek messzünnen jőnek, és ime amazok éjszakról és a tenger felől, és ezek a déli földről. 13 Mondjatok dicséretet, egek! és vigadj, föld! zengjetek dicséretet, hegyek! mert az Úr megvigasztalta népét, és könyörűl az ő szegényein. 14 És mondá Sion: Elhagyott az Úr engem, és az Úr elfeledkezett rólam. 15 Vajjon elfeledkezhetik-e az asszony magzatáról, hogy ne könyörűljön az ő méhe fián? és hogyha ez elfeledkeznék is, én még sem feledkezem el rólad. 16 Ime én kezeimre írtalak föl téged, a te kőfalaid mindenkor szemeim előtt vannak. 17 Eljőnek építőid, a te lerontóid és pusztítóid kimennek belőled. 18 Emeld fel köröskörűl szemeidet, és lássad; mindezek egybegyűlnek, hozzád jőnek; élek én! úgymond az Úr, hogy mindezeket, mint ékszereket felöltöd, és fölveszed őket, mint egy menyasszony. 19 Mert a te pusztaságaid, kietleneid és a te romjaid földe majd szoros leszen a lakosok miatt; és messzire űzetnek, kik téged elnyelnek vala. 20 Még azt mondják füleidbe magtalanságod fiai: Szoros nekem a hely, szerezz tért, hogy lakhassam. 21 És mondani fogod szivedben: Ki szülte nekem ezeket? én magtalan és nem szülő, elhurczolt és fogoly valék; ki nevelte föl ezeket? én elhagyott és egyedül valék, hol voltak ezek? 22 Ezeket mondja az Úr Isten: Ime a pogányokhoz emelem kezemet, és a népek között feltűzöm jelemet; és elhozzák fiaidat karjaikon, és leányaidat vállaikon hordják elé. 23 És királyok lesznek táplálóid, és királynék a te dajkáid; földreborúlt arczczal imádnak téged, és lábaid porát fogják nyalni. És megtudod, hogy én vagyok az Úr, kiben nem szégyenűlnek meg, a kik őt várják. 24 Vajjon az erőstől elvétetik-e a ragadomány? vagy mit a hatalmas megfog, elszabadúlhat-e? 25 Igen! mert ezeket mondja az Úr: Az erőstől elvétetik a fogoly, és a mit elragad a hatalmas, megszabadúl. Azokat pedig, kik téged itéltek, én megitélem, és fiaidat én megszabadítom. 26 És ellenségeiddel megétetem magok húsát, és mint a musttól, megrészegűlnek saját véröktől; és megtudja minden test, hogy én vagyok a te megszabadító Urad, és megváltód, Jákob erőse.