Izaiás jövendölése 6

Izaiás hivatása és fölszenteltetése a prófétai tisztre.

1 Azon esztendőben, mikor meghalt Oziás király, láttam az Urat ülni magas és fönséges királyiszéken, és a mi alatta volt, betölté a templomot. 2 Szerafok állottak azon; hat szárnya volt egyiknek, és hat szárnya a másiknak; kettejével befödözték orczájokat, és kettejével befödözték lábaikat, és kettejével röpűltenek. 3 És kiáltának egyik a másikhoz, és mondák: Szent, szent, szent a seregek Ura Istene; teljes az egész föld az ő dicsőségével! 4 És megrendűltek az ajtók küszöbei a kiáltó szavától, és a ház betelt füsttel. 5 És mondám: Jaj nekem, hogy hallgatnom kell, mivel én fertőztetett ajakú férfiú vagyok, és förtelmes ajakú nép között lakom, és a királyt, a seregek Urát szemeimmel láttam. 6 És hozzám röpűle egy a szerafok közől, és kezében eleven szén volt, melyet fogóval vett vala az oltárról. 7 És illeté számat, és mondá: Ime ez illeti ajakidat, és elvétetik gonoszságod, és bűnöd megtisztíttatik.

8 És hallám az Úr szavát, ki azt mondá: Kit küldjek? és ki megy el nekünk? És mondám: Ime én, küldj engem. 9 És mondá: Eredj, és mondd e népnek: Hallván halljátok, és ne értsétek; és lássátok a látomást, és meg ne ismerjétek. 10 Vakítsd meg e nép szivét, és füleit nehezítsd meg, és szemeit zárd be, netalán lásson szemeivel, és halljon füleivel, és értsen szivével, és megtérjen, és meggyógyítsam őt. 11 És mondám: Meddig? Uram! És mondá: Mignem a városok pusztán hagyatnak lakó nélkűl, és a ház ember nélkül, és a föld elhagyatott pusztaság lesz. 12 És az Úr eltávolítja az embereket, és megsokasodik, a mi hátrahagyatott, a földnek közepette. 13 És megmarad a tizedrész benne, és megtér, és úgy mutatkozik, mint a terpentinfa, és mint a cserfa, mely kiterjeszti ágait; szent ivadék lesz az, mely megmarad abban.