Judit könyve 16
A Nova Vulgata ennél a könyvnél nem Szent Jeromos fordítását dolgozza át, mint máshol: helyette egy régebbi latin fordítást közöl, így ugyanaz a fejezet- és versszám mást jelöl benne, mint a Vulgata Clementinában.
Káldi-Tárkányi Biblia
Public domain Forrás: biblia.kapisztran.info
Judit hála-éneke, életkora és halála.
1 Akkor ez éneket éneklé Judit az Úrnak, mondván: 2 Kezdjetek az Úrnak dobokon, énekeljetek az Úrnak czimbalmokon, zengjetek neki új dicséretet, magasztaljátok és híjjátok segítségűl az ő nevét. 3 Az Úr megrontója a hadaknak, Úr az ő neve; 4 ki az ő táborát népe közé tette, hogy kiszabadítson minket minden ellenségünk kezéből. 5 Eljött Asszur a hegyekről éjszak felől ereje sokaságával; az ő sokasága megrekesztette a patakokat, és lovai ellepték a völgyeket. 6 Azt mondotta, hogy felgyujtja határaimat, és hogy ifjaimat fegyverrel megöli, kisdedeimet ragadományra adja, és a szüzeket fogságra; 7 de a mindenható Úr megverte s egy asszony kezébe adta őt, ki megölte őt. 8 Mert az ő hatalmasuk nem az ifjak által esett el, nem Titan fiai ölték meg őt, s nem a magas óriások állottak ellene; hanem Judit, Merari leánya, vesztette el őt orczája szépségével. 9 Mert kivetkezett az özvegység ruházatából, és vigaság ruhájába öltözött Izrael fiainak örvendezésére. 10 Megkente orczáját kenettel, és egybekötötte hajfodrait a főkötővel, új ruhát vett az ő elcsábítására. 11 Az ő sarui elragadták szemeit, szépsége rabbá tette az ő lelkét, és nyakát karddal elvágta. 12 A persák eliszonyodtak az ő bátorságán, és a médusok az ő merészségén, 13 Akkor ordított az asszíriusok tábora, mikor megjelentek az én alázatosaim, elepedve a szomjuság miatt. 14 A leányzók fiai verték őket által, és mint a futó gyermekeket, ölték meg őket; elvesztek a harczon az én Uram Istenem színe előtt. 15 Dicséretet énekeljünk az Úrnak, új dicséretet énekeljünk a mi Istenünknek. 16 Adonai, Uram! nagy vagy te és hatalmas a te erődben, és a kit senki meg nem győzhet. 17 Neked szolgáljon minden teremtményed; mert mondottad, és lőnek; kibocsátottad lélekzetedet, és létre jövének; és nincs, ki ellenálljon a te szódnak. 18 A hegyek alapjokból megindúlnak a vizekkel; a kősziklák, mint a viasz, megolvadnak színed előtt. 19 A kik pedig félnek téged, nagyok lesznek nálad mindenekben. 20 Jaj az én nemzetem ellen föltámadó népnek! mert a mindenható Úr boszút áll rajtok, itélet napján meglátogatja őket. 21 Mert tüzet ad és férgeket az ő testökbe, hogy égettessenek és érezzék mindörökké. 22 És lőn ezek elmultával, az egész nép Jerusalembe méne a győzelem után imádni az Urat; és mihelyt megtisztultak, mindnyájan bemutaták égőáldozataikat és fogadásaikat és igéreteiket. 23 Judit pedig Holofernesnek minden hadiszereit, melyeket neki adott a nép, és a szőnyeget, melyet maga elvitt vala az ő kamarájából, ajándékúl adá az elfeledés ellen. 24 A nép pedig vig vala a szentély előtt, és e győzelem öröme három hónapig tartaték Judittal. 25 E napok után pedig kiki visszatére házához; és Judit nagy lőn Betúliában, és egész Izrael földén fölötte becsülteték. 26 Mert bátorságával a tisztaság is egybe vala foglalva, úgy hogy férfiat nem ismert életének teljes napjaiban, miután férje, Manasszes meghalt. 27 Ünnepnapokon pedig nagy dicsőségben jő vala elé. 28 És férje házában százöt esztendeig marada; és szolgálóját fölszabadítá, és meghala, és eltemetteték férjéhez Betúliában. 29 És hét napig siratá őt az egész nép. 30 Életének pedig teljes idejében és halála után is sok esztendeig nem volt, a ki háborgatta volna Izraelt. 31 E győzelem ünnepnapja pedig a zsidóktól a szent napok számába vétetik, és tiszteltetik a zsidóktól amaz időtől a jelen napig.
Idézi 2
- v. 17 Summa (EN)(III 20.1)
- v. 21 Summa (EN)(Suppl 97.2)