Szt. Lukács evangélioma 12

A farizeusok kovásza. Csak az Istentől kell félni. A Szentlélek ellen való káromlás. Jézus két testvér között örökségök ügyében nem akar biró lenni, s intést ad a fösvénység kerülésére, s a mulandók miatti aggodalom letevésére. Csak Istent kell keresni és ébren lenni. Jézus tüzet jött bocsátani a földre. A kegyelem ideje. A kiengesztelődés.

Nagy sereg állván pedig körűle, úgy hogy egymást tapodnák, kezdé mondani tanítványinak: Óvakodjatok a farizeusok kovászától, mely a képmutatás. Semmi sincs pedig elrejtve, mi fel ne födöztessék, sem eltitkolva, mi meg ne tudassék. Mert a miket sötétben mondottatok, fényes nappal mondatnak el; és a mit fülbe szólottatok a kamarákban, a tetőkről fog hirdettetni. Mondom pedig nektek, barátimnak: Meg ne rettenjetek azoktól, kik megölik a testet, és azután nincs többé mit cselekedniök. Megmutatom pedig nektek, kitől féljetek: Féljetek attól, ki, miután megöl, hatalommal bír a gehennába vetni. Igen, mondom nektek, attól féljetek. Nemde öt verebet két filléren adnak? és azok közől egy sincs elfelejtve az Isten előtt. De még fejetek hajszálai is mind meg vannak számlálva. Ne féljetek tehát, a verebeknél sokkal külömbek vagytok ti. Mondom pedig nektek: Minden, a ki megvall engem az emberek előtt, az ember fia is megvallja azt Isten angyalai előtt. A ki pedig megtagad engem az emberek előtt, megtagadtatik az Isten angyalai előtt. És minden, a ki az ember fia ellen szól, megbocsáttatik neki; annak pedig, ki a Szentlélek ellen káromkodik, nem bocsáttatik meg. Mikor pedig titeket a zsinagógákba és a tisztviselőkhöz és hatalmasságokhoz hurczolnak, ne aggódjatok azon, miképen és mit feleljetek, vagy mit mondjatok; mert a Szentlélek megtanít titeket azon órában, mit kelljen mondanotok. Mondá pedig neki egy a seregből: Mester! mondjad atyámfiának, hogy oszsza meg velem az örökséget. Ő pedig mondá neki: Ember! ki rendelt engem biróvá vagy osztóvá közöttetek? És mondá neki: Vigyázzatok és őrizkedjetek minden fösvénységtől; mert senkinek sem függ élete azok bőségétől, a miket bír. Monda pedig hasonlatosságot is nekik, így szólván: Egy gazdag embernek földe bőséges termést ada. És gondolkodik vala magában, mondván: Mit míveljek? mert nincs hova gyüjtenem terményeimet. És mondá: Ezt cselekszem: Elbontom csűreimet, és nagyobbakat építek, és oda gyüjtöm minden terményeimet és javaimat. Azután mondom lelkemnek: Lelkem! van sok jószágod, sok esztendőre eltéve; nyugodjál, egyél, igyál, vigan lakozzál. Az Isten pedig mondá neki: Esztelen! ez éjjel számon kérik tőled lelkedet; a miket tehát szerzettél, kié lesznek? Igy vagyon, a ki magának kincset gyűjt, és nem gazdag az Istenben. És mondá tanítványinak: Azért mondom nektek: Ne aggódjatok éltetekről, mit egyetek, se testetekről, mibe öltözzetek.
Jézus prédikál a sokaságnak
Az élet több az eledelnél, és a test több az öltözetnél. Tekintsétek a hollókat, ezek nem vetnek, nem aratnak, nincs pinczéjök, sem csűrjök, és az Isten eltáplálja azokat. Mennyivel becsesebbek vagytok ti azoknál? Ki adhat pedig közőletek gondjai által magasságához egy könyöknyit? Ha tehát a legkisebbet sem tehetitek, a többiről mit aggódtok? Nézzétek a liliomokat, mint növekednek, nem munkálkodnak és nem fonnak; mondom pedig nektek, hogy Salamon minden dicsőségében sem volt úgy felöltözve, mint egy ezek közől. Ha pedig a füvet, mely ma a mezőn vagyon, és holnap a kemenczébe vettetik, az Isten így ruházza, mennyivel inkább titeket, kicsinyhitűek! Tehát ti se aggódjatok azon, mit egyetek, vagy mit igyatok; és föl ne fuvalkodjatok, mert mindezeket e világ pogányai keresik; a ti Atyátok pedig tudja, hogy mindezekre szükségtek vagyon. Hanem keressétek először az Isten országát és az ő igazságát, és ezek mind hozzá adatnak nektek. Ne félj, te kisded nyáj! mert tetszett Atyátoknak, hogy országot adjon nektek. Adjátok el, a mikkel bírtok, és adjatok alamizsnát. Készítsetek magatoknak erszényeket, melyek meg nem avúlnak, elfogyhatlan kincset mennyekben, hova a tolvaj nem közelít, és mit a moly meg nem ronthat. Mert a hol kincsetek vagyon, ott leszen szivetek is. Legyenek felövezve ágyékaitok, és égő gyertyák kezeitekben; és ti hasonlók azon emberekhez, kik urokat várják, mikor visszatér a menyekzőből, hogy midőn megjön és zörget, azonnal megnyissák neki. Boldogok ama szolgák, kiket, midőn megjön az Úr, ébren talál; bizony mondom nektek, hogy felövezi magát, és azokat letelepíti, és oda menvén, szolgál nekik. És ha a második őrváltáskor jő, és ha a harmadik őrváltáskor jő, és úgy találja: boldogok ama szolgák. Azt pedig tudjátok meg, hogyha tudná a családatya, mely órában fog jőni a tolvaj: bizonyára vigyázna, és nem engedné házát megásatni. Ti is legyetek készen, mert a mely órában nem vélitek, eljön az ember Fia. Erre mondá Péter: Uram! nekünk mondod-e e példabeszédet, vagy minden egyébnek is? Mondá pedig az Úr: Vajjon kicsoda a hív és okos sáfár, kit az úr az ő háznépe fölé rendelt, hogy azoknak idején búzát adjon mérték szerint? Boldog az a szolga, kit, mikor eljövend az Úr, úgy cselekedve talál. Bizony mondom nektek, hogy minden birtoka fölé rendeli őt. De ha az a szolga azt mondja szivében: Késik eljőni uram; és verni kezdi a szolgákat és a szolgálókat, azután eszik, iszik és részegeskedik: eljő ama szolgának ura az napon, melyen nem reményli, és azon órában, melyet nem tud, elszakasztja őt, és részét a hívtelenekkel adja ki. Az a szolga pedig, ki tudta ura akaratát, és el nem készűlt, és nem cselekedett annak akarata szerint, keményen bűnhödik. A ki pedig nem tudta, és büntetésre méltókat cselekedett, kevésbbé bűnhödik. Mert mindattól, kinek sok adatott, sok követeltetik, és a kire sokat bíztak, többet kivánnak attól. Tüzet jöttem bocsátani a földre, és mit akarok, hanem hogy felgyuladjon? Keresztséggel kell pedig megkereszteltetnem, és mint szorongattatom, míg be nem végeztetik. 31.) Azt vélitek, hogy békét jöttem hozni a földre? Mondom nektek: nem; hanem szakadást; mert ezentúl ha öten lesznek is egy házban, meghasonlanak, hárman kettő ellen, és ketten három ellen; meghasonlanak az atya a fiú ellen, és a fiú atyja ellen, az anya leánya ellen, és a leány anyja ellen, a napa menye ellen, és a meny napa ellen. Mondá pedig a seregnek is: Mikor látjátok a napnyugatról jövő felhőt, mindjárt azt mondjátok: Zápor jő, és úgy leszen; és mikor a délről fúvó szelet, azt mondjátok: Hőség lesz; és meglesz. Képmutatók! az ég és föld szinét tudjátok vizsgálni, ezt az időt tehát miért nem vizsgáljátok? Miért nem itéltek még magatokról sem igazán? Mikor pedig ellenkeződdel a fejedelemhez indúlsz, igyekezzél az úton megszabadúlni tőle, nehogy téged a biróhoz hurczoljon, és a biró átadjon a sarczolónak, és a sarczoló téged a tömlöczbe vessen. Mondom neked, ki nem jösz onnét, míg az utolsó fillért is le nem fizeted.

Idézi 172