Szt. Lukács evangélioma 13

Jézus bűnbánatra int, alkalmúl használva erre két eseményt, s ehhez példabeszédet mond a fügefáról. Meggyógyít szombaton egy, 18 év óta beteg asszonyt. Példabeszéd a mustármagról, a kovászról. A szoros kapu. Heródes, a róka. Panasz Jerusalem leendő pusztulása miatt.

Megjelenének pedig némelyek azon időben, hírt hozván neki ama galileabeliek felől, kiknek vérét Pilátus az ő áldozataikéval vegyítette. És felelvén, mondá nekik: Vélitek-e, hogy e galileabeliek vétkesebbek voltak minden galileabelieknél, mivel ilyeneket szenvedtek? Mondom nektek: Nem; de ha bűnbánatot nem tartotok, mindnyájan hasonlóképen elvesztek. Valamint ama tizennyolczról is, kikre Siloéban a torony dölt, és megölte őket, vélitek-e, hogy azok is vétkesebbek voltak minden, Jerusalemben lakó embernél? Mondom nektek: Nem; de ha bűnbánatot nem tartotok, mindnyájan hasonlóképen elvesztek. Mondá pedig e hasonlatosságot is: Egy embernek fügefa volt ültetve szőllőjében; és elméne, gyümölcsöt keresvén azon, de nem talála. Mondá tehát a szőllőmívesnek: Ime három esztendeje, mióta járok, gyümölcsöt keresvén e fügefán, és nem találok; azért vágd ki azt, minek foglalja a földet? Amaz pedig felelvén, mondá neki: Uram! hagyd meg azt még ez esztendőben; körűlkapálom és megtrágyázom, és ha gyümölcsöt terem, jó; ha pedig nem, jövendőre vágd ki azt. Tanít vala pedig az ő zsinagógájokban szombatonkint. És ime egy asszony, kin a betegség lelke tizennyolcz év óta vala, ott görbedeze, teljességgel föl nem nézhetvén. Kit midőn látott Jézus, magához hivá őt, és mondá neki: Asszony! mentve vagy betegségedtől. És rája tevé kezét, és azonnal fölegyenesedék, és dicsőité az Istent. Felszólala pedig a zsinagóga fejedelme, boszankodván, hogy Jézus szombaton gyógyított, és mondá a seregnek: Hat nap vagyon mely alatt dolgozni kell, azokon jőjetek tehát és gyógyíttassatok, de ne szombatnapon. Felelvén pedig neki az Úr, mondá: Képmutatók! kiki közőletek szombaton nem oldja-e el ökrét vagy szamarát a jászolytól, és nem viszi-e itatni? Ábrahám ezen leányát pedig, kit a sátán kötve tartott ime tizennyolcz éven át, nem kellett-e föloldani e köteléktől szombatnapon? És mikor ezeket mondotta, pirúlának minden ellenkezői, és az egész nép örvende mindazokon, mik általa oly dicsőségesen vitettek véghez. Mondá azért: Mihez hasonló az Isten országa, mihez hasonlítsam azt? Hasonló a mustármaghoz, melyet vévén az ember, elvete kertébe, és felnövekedék az, és nagy fává lőn, és az égi madarak nyugovának ágain. És ismét mondá: Mihez hasonlítsam az Isten országát? Hasonló a kovászhoz, melyet vévén az asszony, elvegyíte három véka lisztbe, míg mind megkovászosodék. És átméne a városokon és falukon, tanítván, és Jerusalembe menvén. Kérdé pedig őt egyvalaki: Uram! kevesen vannak-e, kik üdvözűlnek? Ő pedig mondá nekik: Törekedjetek bemenni a szoros kapun; mert mondom nektek: Sokan kivánnak majd bemenni, és nem mehetnek. Midőn pedig bemegyen a családatya, és bezárja az ajtót, ti kinn állván az ajtón, zörgetni kezdtek, mondván: Uram! nyisd meg nekünk. És felelvén, mondja majd nektek: Nem ismerlek titeket, honnétvalók vagytok. Akkor kezditek mondani: Teelőtted ettünk és ittunk, és a mi utczáinkon tanítottál. De ő azt mondja nektek: Nem ismerlek titeket, honnétvalók vagytok? távozzatok tőlem mindnyájan gonosztevők! Ott leszen sírás és fogak csikorgatása, midőn látni fogjátok Ábrahámot, Izsákot és Jákobot és mind a prófétákat az Isten országában, ti pedig kizárattok belőle. És jőnek napkeletről és napnyugatról, éjszakról és délről, és letelepednek az Isten országában. És íme az utolsók elsőkké lesznek, és az elsők utolsókká lesznek. Azonnap jövének némely farizeusok, mondván: Menj el és távozzál innét; mert Heródes meg akar téged ölni. És mondá nekik: Eredjetek és mondjátok meg annak a rókának: Ime én ördögöket űzök és gyógyítok ma és holnap, és harmadnap bevégzem. Mindazáltal még ma, holnap és a következő napon járnom kell; mert nem veszhet el a próféta Jerusalemen kivül. Jerusalem! Jerusalem! mely megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, kik hozzád küldetnek, hányszor akartam egybegyüjteni fiaidat, mint a madár az ő fiait szárnyai alá, és nem akartad! Ime pusztán hagyatik nektek a ti házatok. Mondom pedig nektek, hogy nem láttok engem, mignem eljő (az idő), mikor azt mondjátok: Áldott, ki az Úr nevében jő.

Idézi 34