Szt. Lukács evangélioma 14

Jézus szombaton meggyógyít egy vízkórságost. Intést ad a hivatalosaknak, hogy az utolsó helyet foglalják el, és a szegényeket táplálják. Példabeszéd a nagy vacsoráról. Önmegtagadás és keresztviselés.

És lőn, mikor bement Jézus egy főfarizeus házába szombaton kenyeret enni, azok szemmel tartották őt. És ime egy vízkórságos ember vala előtte. És kérdezvén Jézus, szóla a törvénytudóknak és farizeusoknak, mondván: Ha szabad-e szombaton gyógyítani? Azok pedig hallgatának. Ő pedig fogván azt, meggyógyitá, és elbocsátá. És szólván nekik, mondá: Ha valakinek közőletek szamara vagy ökre kútba esik, nem húzza-e ki mindjárt azt szombatnapon? És ezekre nem felelhettek neki. Monda pedig a hivatalosaknak is példabeszédet, látván, mikép válogatják az első üléseket, mondván nekik: Mikor menyekzőre hivatol, ne ülj az első helyre; nehogy náladnál érdemesebb legyen meghíva általa, és eljövén az, ki téged és őt meghítta, azt mondja neked: Adj helyet ennek; és akkor pirulással kelljen elfoglalnod az utolsó helyet. Hanem mikor hivatol, eredj, ülj az utólsó helyre, hogy midőn eljövend, a ki téged hivatott, mondja neked: Barátom! menj följebb. Akkor dicsőséged leszen a veled együtt letelepűltek előtt. Mert minden, a ki magát fölmagasztalja, megaláztatik; és a ki magát megalázza, fölmagasztaltatik. Mondá pedig annak is, ki őt hítta vala: Mikor ebédet vagy vacsorát szerzesz, ne híjad barátidat és atyádfiait, se rokonaidat és gazdag szomszédaidat, netalán ők is meghíjanak, és megnyerjed a viszonzást; hanem mikor lakomát adsz, hídd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, és vakokat; és boldog leszesz, mivel nem fizethetik vissza neked, mert meg fog az neked fizettetni az igazak feltámadásában. Ezek midőn hallotta egy a letelepűltek közől, mondá neki: Boldog az, ki asztalhoz ülhet az Isten országában. Ő pedig mondá neki: Egy ember nagy vacsorát szerze, és sokat meghiva. És elküldé szolgáját a vacsora idején, megmondani a hivatalosaknak, hogy jőjenek, mert már minden el van készítve. És kezdék együtt mindnyájan magokat mentegetni. Az első mondá neki: Majort vettem, és szükség kimennem és megnéznem azt; kérlek, ments ki engem. És a másik mondá: Öt iga ökröt vettem, és megyek megpróbálni azokat; kérlek, ments ki engem. Ismét más mondá: Feleséget vettem, és azért nem mehetek. És visszatérvén a szolga, megjelenté ezeket urának. Akkor megharagudván a családatya, mondá szolgájának: Menj ki hamar az utczákra és a város szereire, és a szegényeket, bénákat, vakokat és sántákat hozd be ide. És mondá a szolga: Uram! meglett, a mint parancsoltad, de mégis vagyon hely. És mondá az Úr a szolgának: Menj ki az utakra és a sövényekhez, és kényszerítsd bejőni, hogy megteljék az én házam. Mondom pedig nektek, hogy senki ama férfiak közől, kik hivatalosak voltak, nem ízleli meg az én vacsorámat. Nagy sereg méne pedig vele, és hozzájok fordulván, mondá: Ha ki hozzám jő, és nem gyűlöli atyját és anyját, feleségét és fiait, atyjafiait és nővéreit, sőt még önnön lelkét is, nem lehet az én tanítványom. És a ki nem viseli keresztjét, és nem jő utánam, nem lehet az én tanítványom. Mert kicsoda az közőletek, ki tornyot akarván építeni, először leülvén, nem számlálja föl a szükséges költségeket, ha van-e tehetsége azt bevégzeni, nehogy, miután alapot vetett, és be nem végezheti, mindnyájan, a kik látják, csúfolni kezdjék őt, mondván: Ez az ember építeni kezdett, és el nem végezhette? Avagy mely király az, ki harczra kelendő más király ellen, leülvén, először fel nem gondolja, ha tízezerrel szembeszállhat-e azzal ki húszezerrel jő ellene? Különben még annak távollétében követséget küldvén, békekötést kér. Igy tehát mindaz tiközőletek, ki nem mond le mindenről, a mit bír, nem lehet az én tanítványom. Jó a só, de ha a só megízetlenűl, mivel sóznak? Sem a földre, sem a ganéjra nem hasznos, hanem kivettetik. A kinek fülei vannak a hallásra, hallja meg.

Idézi 51