Szt. Lukács evangélioma 15

A farizeusok zúgolódnak Jézusra, hogy a bűnösöket elfogadja. Három példabeszéd az elveszett juhról, garasról s a tékozló fiuról.

1 Közeledének pedig hozzája a vámosok és bűnösök, hogy hallgassák őt. 2 És zúgolódának a farizeusok és irástudók, mondván: Hogy ez a bűnösöket elfogadja, és velök eszik. 3 És mondá nekik e példabeszédet, így szólván: 4 Kicsoda az az ember közőletek, kinek száz juha vagyon; és ha elveszt egyet azok közől, nem hagyja-e a kilenczvenkilenczet a pusztában, és az után megyen, mely elveszett vala, mígnem megtalálja azt? 5 És midőn megtalálja, vállaira veszi, örűlvén; 6 és hazamenvén, egybehíja barátait és szomszédait, mondván nekik: Örvendjetek velem, mert megtaláltam az én juhomat, mely elveszett vala. 7 Mondom nektek: hogy szintúgy öröm lesz mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilenczvenkilencz igazon, kiknek nincs szükségök bűnbánatra. 8 Vagy a mely asszonynak tiz garasa lévén, ha elveszt egy garast, nem gyujt-e gyertyát, és kisöpri házát, és keresi szorgalmasan, mígnem megtalálja? 9 És midőn megtalálja, egybehíja barátait és szomszédait, mondván: Örvendjetek velem, mert megtaláltam a garast, melyet elvesztettem vala. 10 Igy mondom nektek, öröm leszen az Isten angyalai előtt egy megtérő bűnösön. 11 Azután mondá: Egy embernek két fia vala. 12 És mondá az ifjabb közőlük atyjának: Atyám! add ki nekem az örökségrészt, mely engem illet. És elosztá nekik az örökséget. 13 És nem sok nap múlva, összeszedvén mindent ifjabbik fia, messze tartományba méne, és ott eltékozlá örökségét buja élettel. 14 És miután mindent megemésztett, nagy éhség lőn azon tartományban, és szűkölködni kezde. 15 És elmenvén, azon tartománynak egy polgárához szegődött, ki majorjába küldé őt, hogy őrizze a sertéseket. 16 És kiváná gyomrát megtölteni a moslékkal, melyet a sertések falának, de senki sem ada neki. 17 Magába térvén pedig, mondá: Hány béres bővelkedik atyám házában kenyérrel, én pedig itt éhen halok!

18 Fölkelek, és atyámhoz megyek, és mondom neki: Atyám! vétkeztem az ég ellen és teellened; 19 már nem vagyok méltó, hogy fiadnak neveztessem, csak béreseid közé fogadj be engem.

20 És fölkelvén, elméne atyjához. Mikor pedig még messze volt, meglátá őt atyja, irgalmasságra indúla, és hozzája futván, nyakába borúla, és megcsókolá őt. 21 És mondá neki fia: Atyám! vétkeztem az ég ellen és teellened; már nem vagyok méltó, hogy fiadnak neveztessem. 22 Atyja pedig mondá szolgáinak: Hamar hozzátok elé a legjobb ruhát, és öltöztessétek fel őt; adjatok gyürűt kezeire, és sarut lábaira; 23 és hozzátok elé a hizlalt borjút, öljétek le, együnk és vigadjunk; 24 mert ez az én fiam meghalt vala, és föléledt; elveszett vala, és megtaláltatott. És elkezdtek vigadozni. 25 Az ő idősbik fia pedig a mezőn vala, és midőn visszatért, a házhoz közeledvén, hallá az éneklést és vigadozást. 26 És szólítván egyet a szolgák közől, kérdezé, mi dolog ez? 27 És az mondá neki: Öcséd jött meg, és atyád a hizlalt borjút ölette le, hogy visszatért egészségben. 28 Erre megboszankodék, és nem akart bemenni. Atyja tehát kijövén, kezdé kérni őt. 29 Amaz pedig felelvén, mondá atyjának: Ime annyi esztendő óta szolgálok neked, és soha sem hágtam át parancsodat, de soha sem adtál nekem egy gödölyét, hogy barátimmal vígan elkölthettem volna; 30 midőn pedig ez a te fiad, ki örökségét ellatorkodta, megjött, a hizlalt borjút ölted le neki. 31 Ő pedig mondá neki: Fiam! te mindenkor velem vagy, és mindenem tied; 32 de most vigadni és örvendezni illett, mert ez a te öcséd meghalt vala, és föléledt; elveszett vala, és megtaláltatott.