Szt. Lukács evangélioma 7

Jézus a százados szolgáját meggyógyítja, és a naimi özvegy meghalt fiát föltámasztja. János két tanítványát küldi Jézushoz. Jézus sok csodát mível, és bizonyságot tesz Jánosról. Egy bűnös nő megkeni Jézus lábait.

1 Miután pedig elvégezte minden igéjét a nép hallatára, Kafarnaumba méne. 2 Egy századosnak igen kedves szolgája pedig beteg lévén, halófélben vala. 3 Hallván tehát Jézus felől, hozzája küldé a zsidók véneit, kérvén őt, hogy jőjön el, és gyógyítsa meg szolgáját. 4 Azok pedig a mint eljöttek Jézushoz, kérik vala őt különösen mondván neki: Méltó, hogy azt megcselekedd neki; 5 mert szereti nemzetünket, és a zsinagógát ő építette nekünk. 6 Jézus tehát elméne velök. És midőn már nem messze volt a háztól, hozzája küldé barátait a százados, mondván: Uram! ne fáradj; mert nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jőj. 7 Ugyanazért magamat sem tartottam méltónak, hogy hozzád menjek; hanem csak egy szóval mondjad, és meggyógyúl az én szolgám. 8 Mert én is hatalom alatt való ember vagyok, vitézek lévén alattam; s ha mondom ennek: Menj el, elmegyen; és a másiknak: Jöszte, s eljő; és szolgámnak: Cselekedd ezt, és megcselekszi. 9 Hallván ezt Jézus, csodálkozék, és megfordúlván, mondá az őt követő seregnek: Bizony mondom nektek: Még Izraelben sem találtam ennyi hitet. 10 És hazatérvén a küldöttek, egészségben találák a szolgát, ki beteg vala. 11 És lőn azután, egy városba méne, mely Naimnak neveztetik, és vele menének tanítványai és nagy népsokaság. 12 Mikor pedig a város kapujához közelgetett, íme egy halott viteték ki, egyetlen egy fia anyjának, ki özvegy vala, és a város igen sok népe ment vele. 13 Kit mikor meglátott az Úr, könyörűlvén rajta, mondá neki: Ne sírj. 14 És oda járulván, illeté a koporsót. (Azok pedig, kik viszik vala, megállának). És mondá: Ifjú! mondom neked, kelj föl. 15 És felüle, a ki megholt vala, és szólani kezde. És átadá őt anyjának. 16 Elfogá pedig mindnyájokat a félelem, és magasztalák az Istent, mondván: Nagy próféta támadott közöttünk, és hogy az Isten meglátogatta az ő népét. 17 És elterjede ez a hír felőle egész Judeában, és körűle minden tartományban. 18 És mindezekről értesíték Jánost az ő tanítványai. 19 És előhíva János kettőt tanítványai közől, és Jézushoz küldé, mondván: Te vagy-e az eljövendő, vagy mást várunk? 20 A mint hozzája jöttek ama férfiak, mondák: Keresztelő János küldött minket hozzád, mondván: Te vagy-e az eljövendő, vagy mást várunk? 21 (Ugyanazon órában pedig sokakat gyógyíta meg betegségekből, nyavalyákból és a gonosz lelkektől, és sok vaknak visszaadá a látást). 22 És felelvén, mondá nekik: Elmenvén, jelentsétek meg Jánosnak, a miket hallottatok és láttatok: hogy a vakok látnak, a sánták járnak, a poklosok tisztúlnak, a siketek hallanak, a halottak föltámadnak, a szegényeknek az evangéliom hirdettetik; 23 és boldog a ki meg nem botránkozik énbennem. 24 És miután elmentek János követei, kezde Jánosról szólani a seregnek: Mit mentetek ki a pusztába látni? széltől hányatott nádat-e? 25 Vagy mit mentetek ki látni? lágy ruhákba öltözött embert-e? Ime a kik drága ruhában és gyönyörűségekben járnak, a királyok házaiban vannak. 26 Tehát mit mentetek ki látni, prófétát-e? Sőt mondom nektek, prófétánál is nagyobbat. 27 Ez az, kiről írva vagyon: Ime én elküldöm angyalomat színed előtt, ki elkészíti előtted a te utadat. 28 Mert mondom nektek, az asszonyok szülöttei között nagyobb próféta keresztelő Jánosnál senki sincs; s mégis a ki kisebb mennyeknek országában nagyobb nálánál. 29 És hallván az egész nép, és a vámosok, kik megkereszteltettek János keresztségével, igaznak vallák az Istent. 30 A farizeusok pedig és a törvénytudók Isten tanácsát megveték önkárukra, meg nem kereszteltetvén őtőle. 31 Mondá pedig az Úr: Kihez hasonlítsam tehát e nemzedék embereit? és kihez hasonlók ők? 32 Hasonlók a piaczon ülő gyermekekhez, kik egymáshoz kiáltanak, mondván: Sípoltunk nektek, és nem tánczoltatok; síránkoztunk, és nem sírtatok. 33 Mert eljött keresztelő János, kenyeret nem evett, és bort nem ivott, és azt mondjátok: Ördöge vagyon. 34 Eljött az ember fia, eszik és iszik, és azt mondjátok: Ime a falánk és borivó ember, a vámosok és bűnösök barátja. 35 És igazolva lőn a bölcseség minden ő fiaitól. 36 Azután egy a farizeusok közől kéré őt, hogy egyék nála; és bemenvén a farizeus házába, letelepedék. 37 És íme egy asszony, ki bűnös vala a városban, a mint megértette, hogy letelepedett a farizeus házában, kenetet hoza alabastromedényben, 38 és megállván hátúl az ő lábainál, könyhullatással kezdé áztatni lábait, és fejének hajával törlé és csókolgatá lábait, és a kenettel megkené. 39 Látván pedig ezt a farizeus, ki őt hítta vala, szóla magában, mondván: Ez, ha próféta volna, tudná bizonynyal, kicsoda és minő asszony az, ki őt illeti, hogy bűnös. 40 És felelvén Jézus, mondá neki: Simon! valami mondanivalóm van neked. Az pedig mondá: Mester! szólj. 41 Két adósa vala egy hitelezőnek. Egyik ötszáz tízessel tartozott, a másik ötvennel. 42 Nem lévén azoknak honnét megadni, elengedé mind a kettőnek. Vajjon melyik fogja őt jobban szeretni? 43 Felelvén Simon, mondá: Úgy vélem az, kinek többet engedett el. Ő pedig mondá neki: Igazán itéltél. 44 És az asszonyhoz fordúlván, mondá Simonnak: Látod ezen asszonyt? Bejöttem házadba, vizet lábaimra nem adtál: ez pedig könyhullatással áztatta lábaimat, és hajával törlötte meg. 45 Csókot nekem nem adtál: ez pedig mióta bejött, nem szűnt meg csókolgatni lábaimat. 46 Olajjal nem kented meg fejemet: ez pedig kenettel kente meg lábaimat.

47 Azért mondom neked: Megbocsáttatnak neki sok bűnei, mert igen szeretett; a kinek pedig kevesebb bocsáttatik meg, kevésbbé szeret. 48 Mondá pedig annak: Megbocsáttatnak neked bűneid. 49 És az együtt letelepűltek kezdék mondani magokban: Kicsoda ez, ki még a bűnöket is megbocsátja? 50 Mondá pedig az asszonynak: A te hited megszabadított téged; menj békével.