Szt. Lukács evangélioma 8

Némely jámbor asszonyok követik Jézust, és szolgálnak neki vagyonukból. Példabeszéd a magról és magvetőről. Jézus rokonai. Lecsendesíti a szélvészt, megszabadít egy ördöngöst, meggyógyít egy vérfolyásban szenvedő asszonyt, s Jairus meghalt leányát föltámasztja.

1 És lőn azután, ő eljárá a városokat és falukat, tanítván és hirdetvén az Isten országát; és a tizenkettő vele, 2 és némely asszonyok, kik megszabadíttattak vala a gonosz lelkektől és betegségektől: Mária, ki Magdolnának hivatik, kiből hét ördög ment vala ki, 3 és Joanna, Kúzának, Heródes gondviselőjének felesége, és Zsuzsanna, és sok más, kik szolgálnak vala neki vagyonukból. 4 Midőn tehát nagy sereg gyűlt egybe, és a városokból hozzája siettek, mondá hasonlatosság által: 5 Kiméne a magvető, elvetni az ő magvát; és a mint vetett, némely mag az útfélre esék, és eltapodtaték, és az égi madarak megevék azt. 6 És némely a kősziklára esék, és kikelvén, elszárada, mert nem vala nedvessége. 7 És némely a tövisek közé esék, és együtt felnővén a tövisek, elfojták azt. 8 És némely a jó földbe esék, és kikelvén, százannyi termést hoza. Ezeket mondván, kiálta: A kinek fülei vannak a hallásra, hallja meg. 9 Kérdezék pedig őt tanítványai, mit jelent e példabeszéd? 10 Kiknek ő mondá: Nektek adatott tudni az Isten országa titkát; egyebeknek pedig példabeszédekben (szólok), hogy látván, ne lássanak, és hallván, ne értsenek. 11 Ez tehát a példabeszéd: A mag az Isten igéje. 12 Az útfélre esők azok, kik hallgatják, azután eljő az ördög, és kiveszi az igét szivökből, nehogy hivén, üdvözűljenek. 13 A kősziklára esők azok, kik midőn hallják, örömmel fogadják az igét; de nincs gyökerök; egy ideig hisznek, és a kisértet idején eltávoznak. 14 A tövisek közé esők azok, kik hallják, de utóbb a szorgoskodástól, gazdagságtól és az élet gyönyörűségeitől elfojtatnak, és gyümölcsöt nem teremnek. 15 A melyek pedig a jó földbe estek, azok, kik jó, igen jó szívvel hallván az igét, megtartják, és termést hoznak béketűrésben. 16 A ki gyertyát gyujt, nem födi azt be edénynyel, sem ágy alá nem teszi, hanem a tartóra teszi, hogy a bemenők lássák a világosságot. 17 Mert semmi sincs elrejtve, mi ki ne nyilatkoztassék, sem eltitkolva, mi meg ne tudassék, és ki ne jelentessék. 18 Vigyázzatok tehát, mint hallgatjátok? mert a kinek vagyon, annak adatik; a kinek nincsen, még a mit bírni vél is, elvétetik tőle. 19 Jövének pedig őhozzá anyja és atyjafiai, de nem juthattak hozzá a sereg miatt. 20 És jelenték neki: Anyád és atyádfiai kinn állanak, akarván téged látni. 21 Ő pedig felelvén, mondá nekik: Az én anyám és atyámfiai azok, kik az Isten igéjét hallgatják és megtartják. 22 Lőn pedig egyik napon, beszálla egy hajócskába ő és tanítványai, és mondá nekik: Keljünk át a tavon. És elindulának. 23 És midőn evezének, ő elaluvék, és szélvész jöve a tóra, s mármár merűlének, oly veszedelemben valának. 24 Hozzája menvén tehát, felkölték őt, mondván: Mester! elveszünk. Ő pedig fölkelvén, megfeddé a szelet és a víz hullámait; és megszűnének, és csendesség lőn. 25 Mondá aztán nekik: Hol vagyon a ti hitetek? Kik félvén, csodálkozának egymás között, mondván: Vajjon kicsoda ez, hogy a szeleknek és tengernek is parancsol, és engedelmeskednek neki? 26 És evezének a gerazenusok tartományába, mely Galileának átellenében vagyon. 27 És a mint kiszállott a szárazra, egy férfiú jöve eléje, kiben ördög vala már sok idő óta, és nem öltözött ruhába, sem házban nem lakott, hanem a sírboltokban. 28 Ez a mint meglátta Jézust, leborúla előtte, és fölkiáltván nagy szóval, mondá: Mi közöm veled? Jézus, a magasságbeli Istennek Fia! kérlek téged, ne gyötörj engem. 29 (Mert parancsolt a tisztátalan léleknek, hogy menjen ki az emberből); mivel már sok idő óta gyötörte őt, és meg vala kötözve lánczokkal, és bilincsekben őrizteték, de elszaggatván a kötelékeket, a pusztákba űzeték az ördögtől. 30 Kérdé pedig őt Jézus, mondván: Mi a neved? Az pedig mondá: Sereg; mert sok ördög ment vala beléje. 31 És kérék őt, ne parancsolja nekik, hogy a mélységbe menjenek. 32 Vala pedig ott nagy sertésnyáj, legelvén a hegyen; és kérék őt, engedje meg nekik, hogy azokba menjenek. És megengedé nekik. 33 Az ördögök tehát kimenvén az emberből, a sertésekbe menének, és a nyáj a tóba rohana, és megfúlada. 34 Mely dolgot látván a legeltetők, elfutának, és megjelenték a városban és majorokban. 35 Kimenének tehát látni, mi történt, és Jézushoz jövének; és ülve találák az embert, kiből az ördögök kimentek vala, felöltözötten és ép észszel az ő lábainál, és megfélemlének. 36 És elbeszélék nekik, a kik látták vala, mint szabadúlt meg a sereg-ördögtől. 37 És kéré őt a gerazenusok tartományának egész népsége, hogy távozzék el tőlök; mert nagy félelemben valának. Ő pedig a hajóba menvén, visszatére. 38 És kéré őt ama férfiú, kiből kimentek vala az ördögök, hogy vele lehessen. De Jézus elbocsátá őt, mondván: 39 Térj vissza házadba, és beszéld el, mely nagy dolgot cselekedett veled az Isten. És az egész várost eljárá, hirdetvén, mely nagy dolgot cselekedett vele Jézus. 40 Lőn pedig, mikor visszatért Jézus, a népsereg fogadá őt; mert mindnyájan várják vala őt. 41 És íme egy Jairus nevű férfiú jöve, ki fejedelme vala a zsinagógának, és Jézus lábaihoz borúla, kérvén őt, hogy jőjön házába; 42 mert egyetlen leánya, mintegy tizenkét esztendős, immár halálon vala. És történék, midőn ment, a sereg szorongatá őt. 43 És egy asszony, ki vérfolyásban vala tizenkét esztendő óta, és az orvosokra költötte minden vagyonát, és egyiktől sem gyógyíttathatott meg, 44 hátúl járúla, és illeté az ő ruhája szegélyét, és azonnal megálla az ő vérfolyása. 45 És mondá Jézus: Ki az, ki engem illetett? Tagadván pedig mindnyájan, mondá Péter és a kik vele valának: Mester! a sereg szorongat téged és nyom, és azt kérded: Ki illetett engem? 46 És mondá Jézus: Illetett engem valaki; mert én tudom, hogy erő ment ki belőlem. 47 Látván pedig az asszony, hogy nem maradt titokban, reszketvén eléjöve és leborúla lábai előtt, és miokért illette őt, kijelenté az egész nép előtt, és mimódon gyógyult meg azonnal. 48 Ő pedig mondá neki: Leányom! a te hited meggyógyított téged; menj békével. 49 Míg ő szólott, jöve egyvalaki a zsinagóga fejedelméhez, mondván neki: Leányod már meghalt, ne fáraszd őt. 50 Jézus pedig hallván ez igét, felelé a leányzó atyjának: Ne félj, csak higy, és megszabadúl. 51 És mikor a házhoz érkezett, nem engedé meg egyébnek, hogy vele bemenjen, hanem csak Péternek, Jakabnak és Jánosnak, és a leányzó atyjának és anyjának. 52 Sírának pedig mindnyájan és kesergének fölötte. Ő pedig mondá: Ne sírjatok, nem halt meg a leányzó, hanem aluszik. 53 És kineveték őt, tudván, hogy már meghalt.

54 Ő pedig megfogván annak kezét, kiálta, mondván: Leányzó! kelj föl. 55 És visszatére az ő lelke, és azonnal fölkele. És meghagyá, hogy ennie adjanak. 56 És álmélkodának szülői, kiknek megparancsolá, hogy senkinek se mondják, a mi történt.