Jézus menti tanítványait, kik éhezvén, szombatnapon kalászokat szedtek; egy embernek elszáradt kezét szombatnapon meggyógyítja, s önmagát a szombat urának nyilatkoztatja ki. Az ő csendes, zajtalan működése. Az ördögöket Isten hatalmával kiűzi. A Szentlélek ellen való vétek. Jónás jele. A szívbe ismét visszatérő gonosz lélek. Jézus rokonai.
1Az időben Jézus a vetéseken méne át szombaton; tanítványai pedig éhezvén, búzafejeket kezdének szaggatni és enni.2 A farizeusok pedig látván ezt, mondák neki: Ime tanítványaid azt cselekszik, mit szombaton nem szabad cselekedni.3 Ő pedig mondá nekik: Nem olvastátok-e, mit cselekedett Dávid, mikor megéhezett, ő és a kik vele voltak;4 mikép ment az Isten házába, s a kitett kenyereket megette, melyeket nem volt szabad megenni neki, sem azoknak, kik vele voltak, hanem csak a papoknak?5 Avagy nem olvastátok-e a törvényben: hogy szombaton a papok megszegik a templomban a szombatot, és vétek nélkül vannak?6 Mondom pedig nektek, hogy a templomnál nagyobb van itt.7 Ha pedig tudnátok, mi az: Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot; soha nem kárhoztattátok volna az ártatlanokat.8 Mert az ember fia ura a szombatnak is.9 És eltávozván onnét, beméne zsinagógájokba.10 És ime ott egy elszáradt kezű ember vala, és kérdék őt, mondván: Ha szabad-e szombaton gyógyítani? hogy vádolhassák őt.11 Ő pedig mondá nekik: Lesz-e közőletek ember, kinek egy juha vagyon, és ha ez szombaton verembe esik, nem ragadja-e meg, s nem húzza-e ki azt?12 Mennyivel becsesebb az ember a juhoknál? Tehát szabad szombaton jól cselekedni.13 Akkor mondá az embernek: Nyujtsd ki kezedet. És kinyujtá, és helyreállott az, mint a másik.14 Kimenvén pedig a farizeusok, tanácsot tartának ellene, mimódon veszítsék el őt?15 Jézus pedig tudván ezt, elméne onnét, és sokan követék őt, és meggyógyítá mindnyájokat;16 és megparancsolá nekik, hogy őt ki ne jelentsék,17 hogy beteljesedjék, mit Izaiás próféta szólott, mondván:18 Ime az én szolgám, kit választottam, az én szerelmesem, kiben lelkemnek kedve telik. Az én lelkemet adom rája, és itéletet fog hirdetni a nemzeteknek.19 Nem verseng, és nem kiált, sem az utczán nem hallja senki az ő szavát.20 A repedezett nádat nem töri össze, és a füstölgő mécsbelet nem oltja ki, mígnem kiviszi az itéletet győzedelemre;21 és a pogányok az ő nevében bíznak.Jézus meggyógyít egy néma ördöngöst
Gustave Doré (1832-1883), La Grande Bible de Tours (Alfred Mame et fils, Tours, 1866)
The Doré Bible Illustrations (Dover Publications, 1974) — A képeket rendelkezésre bocsátotta: Rev. Felix Just, S.J.22 Akkoron viteték hozzája egy ördöngös, vak és néma; és meggyógyítá őt, úgy hogy szóla és láta.23 És álmélkodának mind a seregek, és mondák: Vajjon nem ez-e Dávid fia?24 A farizeusok pedig hallván ezt, mondák: Ez nem űz ördögöket, hanem csak Belzebub, az ördögök fejedelme által.25 Jézus pedig tudván gondolataikat, mondá nekik: Minden maga ellen meghasonlott ország elpusztúl, és a maga ellen meghasonlott város vagy ház fön nem állhat.26 És ha sátán sátánt űz ki, maga ellen meghasonlott, mikép áll fön tehát az ő országa?27 És ha én Belzebub által űzök ki ördögöket, a ti fiaitok ki által űzik ki? Azért ők lesznek a ti bíráitok.28 Ha pedig én az Isten, lelke által űzöm ki az ördögöket, tehát elérkezett hozzátok az Isten országa.29 Avagy mikép mehet be valaki az erősnek házába, s ragadhatja el az ő edényeit, ha előbb meg nem kötözi az erőst? és akkor dúlja föl házát.30 A ki nincs velem, ellenem vagyon; és a ki nem gyüjt velem, szétszór.31 Azért mondom nektek: Minden bűn és káromlás megbocsáttatik az embereknek: de a Lélek elleni káromlás nem bocsáttatik meg.32 És ha valaki az ember fia ellen szól, megbocsáttatik neki: de ki a Szentlélek ellen szól, nem bocsáttatik meg neki sem e világon, sem a jövendőn.33 Vagy tenyészszetek jó fát, és azon jó gyümölcsöt, vagy tenyészszetek rosz fát és azon rosz gyümölcsöt, mivelhogy a fa gyümölcséről ismertetik meg.34 Viperák fajzati! hogyan szólhattok jókat, holott gonoszok vagytok? mert a száj a szív bőségéből szól.35 A jó ember a jó kincsből jókat hoz elé, és a gonosz ember a gonosz kincsből gonoszakat hoz elé.36 Mondom pedig nektek, hogy minden hivalkodó igéről, melyet szólnak az emberek, számot adnak itélet napján.37 Mert a te igéidből fogsz igazoltatni, és a te igéidből kárhoztattatni.38 Akkor felelének neki némelyek az irástudók és farizeusok közől, mondván: Mester! jelt akarunk tőled látni.39 Ő pedig felelvén, mondá nekik: A gonosz és parázna nemzedék jelt kiván, de nem adatik neki jel, hanem csak Jónás próféta jele.40 Mert valamint Jónás a czethal gyomrában három nap és három éjjel volt: úgy leszen az ember fia a föld szivében három nap és három éjjel.41 A ninivei férfiak föltámadnak az itéletben e nemzedékkel, és kárhoztatni fogják azt, mert ők bűnbánatot tartottak Jónás prédikálására; és íme nagyobb van itt Jónásnál.42 A déli királyné föltámad az itéletben e nemzedékkel, és kárhoztatni fogja azt; mert ő eljött a föld határairól hallgatni Salamon bölcseségét; és íme nagyobb van itt Salamonnál.43 Mikor pedig a tisztátalan lélek kimegyen az emberből, száraz helyeken jár, nyugalmat keresvén, és nem talál.44 Akkor így szól: Visszatérek házamba, a honnét kijöttem. És eljövén, üresen találja azt, kisöpörve és fölékesítve.45 Akkor elmegyen, és magával más hét lelket viszen, magánál gonoszabbakat, és bemenvén, ott laknak; és azon ember utóbbi állapotja roszabb az elsőnél. Igy jár ez igen gonosz nemzedék is.46 Még midőn szólott a seregnek, ime az ő anyja és atyjafiai kinn állanak vala, akarván vele szólani.47 Mondá tehát neki valaki: Ime anyád és atyádfiai kinn állanak, keresvén téged.48 Ő pedig felelvén a vele szólónak, mondá: Ki az én anyám, és kik az én atyámfiai?49 És kinyujtván kezét tanítványira, mondá: Ime az anyám és atyámfiai.50 Mert a ki Atyám akaratját cselekszi, ki mennyekben vagyon, az az én atyámfia, és húgom és anyám.
Idézi 157
Ez a fejezetCCC(¶590)Summa (EN)(Suppl 22.5)Reconciliatio Et Paenitentia(§34)