Szt. Máté evangélioma 24
Káldi-Tárkányi Biblia
Public domain Forrás: biblia.kapisztran.info
Krisztus szól azon jelekről, melyek Jerusalem s a templom pusztulását és a világ végét megelőzik. Ennek ideje még az angyalok előtt is el van rejtve, azért vigyázzunk, és az Úr eljövetelére legyünk készek mindenkoron.
1 És kijövén Jézus a templomból, elindúla. És hozzá járulának tanítványai, hogy megmutassák neki a templom épűleteit. 2 Ő pedig felelvén, mondá nekik: Látjátok-e mindezeket? Bizony mondom nektek, nem hagyatik itt kő kövön, mely le ne rontassék. 3 Midőn pedig az olajfák hegyén leült, hozzá járulának a tanítványok külön, így szólván: Mondd meg nekünk, mikor lesznek ezek? és mi lesz jele eljövetednek és a világ végezetének? 4 És felelvén Jézus, mondá nekik: Vigyázzatok, hogy valaki el ne ámítson titeket. 5 Mert sokan fognak jőni az én nevemben, mondván: Én vagyok a Krisztus; és sokat eltévelyítenek. 6 Hallani fogtok pedig harczokat és harczi híreket; vigyázzatok, hogy meg ne háborodjatok; mert ezeknek meg kell lenni; de még nincsen vége. 7 Mert nemzet nemzet ellen támad, és ország ország ellen; és leszen dögvész, éhség és földindulás helyenkint. 8 Mindez pedig csak kezdete a gyötrelmeknek. 9 Akkor átadnak titeket zaklatásra, és megölnek titeket; és gyülöletben lesztek minden nemzetnél az én nevemért. 10 És akkor sokan megbotránkoznak, egymást elárulják, egymást gyülölni fogják. 11 És sok hamis próféta támad, és sokat eltévelyítenek. 12 És mivelhogy elterjed a gonoszság, soknak meghűl szeretete. 13 A ki pedig állhatatos lesz mindvégiglen, üdvözűl. 14 És egész világon hirdettetni fog az ország ezen evangélioma bizonyságúl minden nemzetnek; és akkor eljön a végezet. 15 Midőn tehát látjátok a pusztulás utálatosságát, melyet megjövendölt Dániel próféta, állani a szent helyen, – a ki olvassa, értse! 16 akkor a kik Judeában vannak, fussanak a hegyekre; 17 és ki a héjazaton van, le ne szálljon valamit elvinni házából. 18 és ki a mezőn, vissza ne térjen elvinni köntösét. 19 Jaj pedig a nehézkeseknek és szoptatóknak ama napokban! 20 Imádkozzatok pedig, hogy futástok ne legyen télben vagy szombaton. 21 Mert nagy szorongatás leszen akkor, minő nem volt világ kezdetétől mindeddig, s nem is leszen. 22 És ha meg nem rövidíttetnének azok a napok, egy ember sem szabadúlna meg; de a választottakért megrövidíttetnek ama napok. 23 Akkor, ha valaki mondja nektek: Ime itt a Krisztus, vagy amott; ne higyétek. 24 Mert támadnak hamis Krisztusok és hamis próféták; és nagy jeleket és csodákat tesznek, úgy hogy tévedésbe hozzák (ha lehet) még a választottakat is. 25 Ime eleve megmondottam nektek. 26 Ha tehát mondják nektek: Ime a pusztában vagyon, ki ne menjetek; íme a rejtekhelyeken… ne higyétek. 27 Mert valamint a villámlás napkeleten támad, és látszik napnyugatig: úgy leszen az ember fiának eljövetele is. 28 A hol a test vagyon, oda gyűlnek a sasok is. 29 Mindjárt pedig ama napok gyötrelme után a nap elsötétedik, a hold nem ad világosságot, a csillagok lehullnak az égből, és az egek erei megindúlnak. 30 És akkor feltűnik az ember fiának jele az égen; és akkor majd sírnak a föld minden nemzetségei, és meglátják az ember fiát az ég felhőiben jőni nagy hatalommal és fönséggel. 31 És elküldi angyalait harsonával és nagy szózattal; és egybegyüjtik az ő választottait a négy szélről, az egek végétől azok határáig. 32 A fügefáról pedig vegyetek példát: Midőn immár ága gyenge, és levelei sarjadnak, tudjátok, hogy közel van a nyár. 33 Azonképen ti is, midőn látjátok, mindezeket, tudjátok, hogy közel van az ajtóban. 34 Bizony mondom nektek, hogy el nem múlik e nemzedék, mignem mindezek meglesznek. 35 Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak. 36 Azt a napot azonban, vagy órát senki sem tudja, még a mennyei angyalok sem, hanem egyedűl az Atya. 37 A mint pedig volt Noé napjaiban, úgy leszen az ember fiának eljövetekor is. 38 Mert valamint a vízözön előtti napokban ettek és ittak, házasodtak és kiházasíttattak mindazon napig, melyen Noé bement a bárkába, 39 és nem vették észre magokat, mignem eljött a vízözön, és elvitte mindnyájokat: úgy leszen az ember fiának eljövetele is. 40 Akkor ketten lesznek a mezőn; az egyik fölvétetik, a másik elhagyatik. 41 Két asszony őröl a malomban; az egyik fölvétetik, a másik elhagyatik. 42 Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, mely órában jő el a ti Uratok. 43 Azt pedig értsétek meg: Hogyha tudná a családatya, mely órában fog jőni a tolvaj, bizonyára vigyázna, és nem engedné házát megásatni. 44 Azért ti is legyetek készen, mert a mely órában nem vélitek, eljön az ember fia. 45 Vajjon kicsoda a hív és okos szolga, kit ura az ő háznépe fölé rendelt, hogy azoknak eledelt adjon idején? 46 Boldog az a szolga, kit, mikor eljövend ura, úgy cselekedve talál. 47 Bizony mondom nektek, hogy minden javai fölé rendeli őt. 48 Ha pedig ama gonosz szolga szívében azt mondja: Késik eljőni uram; 49 és verni kezdi szolgatársait, a részegesekkel pedig eszik, iszik: 50 eljő ama szolgának ura az napon, melyen nem reményli, és azon órában, melyet nem tud; 51 és elszakasztja őt, és részét a képmutatókkal adja ki; ott leszen sírás és fogak csikorgatása.
Idézi 71
- Ez a fejezet Summa (EN)(Suppl 88.3)Evangelii Nuntiandi(§8)Haurietis Aquas(§69)
- v. 1 CCC(¶585)
- v. 2 CCC(¶585)
- v. 3 CCC(¶585)
- v. 8 Summi Pontificatus(§72
§73) - v. 12 CCC(¶674
¶675) Summa (EN)(III 80.10Suppl 74.2) Haurietis Aquas(§34§119) Miserentissimus Redemptor(§12) - v. 13 CCC(¶161)Summa (EN)(II-II 128.1
II-II 137.2) Gaudium et Spes(§34§37 §93) - v. 14 Summa (EN)(I-II 106.4
I-II 108.1) - v. 24 Summa (EN)(II-II 178.1)
- v. 25 Dives In Misericordia(§8)Evangelii Nuntiandi(§8)
- v. 27 Summa (EN)(II-II 84.3
III 36.1 Orientale Lumen(§28)Suppl 76.2) - v. 28 Summa (EN)(III 57.1
III 75.1) - v. 29 Summa (EN)(Suppl 73.2
Suppl 73.3) - v. 30 Summa (EN)(III 25.4
III 43.1 Suppl 90.2) - v. 31 CCC(¶333)Ad Gentes(§9)
- v. 32 Summa (EN)(III 46.9)
- v. 33 Summa (EN)(III 46.9)
- v. 34 Summa (EN)(I-II 106.4)
- v. 35 Dives In Misericordia(§8)Dominum Et Vivificantem(§2)Quadragesimo Anno(§136)
- v. 36 CCC(¶443)Summa (EN)(Suppl 77.2)Kérdések(The end of the world)Evangelii Nuntiandi(§9)
- v. 37 Kérdések(The end of the world)
- v. 38 Kérdések(The end of the world)
- v. 39 Kérdések(The end of the world)
- v. 40 Summa (EN)(II-II 63.1)Kérdések(The end of the world)
- v. 41 Kérdések(The end of the world)
- v. 42 Kérdések(The end of the world)Gaudete Et Exsultate(§164)
- v. 43 Kérdések(The end of the world)
- v. 44 CCC(¶673)Kérdések(The end of the world)
- v. 45 Summa (EN)(I 22.1
II-II 47.10 Laborem Exercens(§26)II-II 80.1 II-II 185.1 III 82.5) - v. 46 Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma(259)
- v. 48 Summa (EN)(II-II 185.7)
- v. 49 Summa (EN)(II-II 185.7)
- v. 50 Summa (EN)(II-II 185.7)
- v. 51 Summa (EN)(II-II 185.7)