Szt. Máté evangélioma 25

Példabeszéd a tíz szűzről. Példabeszéd a talentomokról. Örök elkülönzése az emberi nemnek utolsó itéletkor.

Akkor hasonló leszen mennyeknek országa a tíz szűzhöz, ki vévén lámpáikat, eléje menének a vőlegénynek és menyasszonynak. Öt pedig azok közől esztelen vala, és öt eszes. De az öt esztelenek vévén lámpáikat, nem vittek olajt magokkal. Az eszesek pedig vittek olajt edényeikben a lámpákkal. Késvén pedig a vőlegény, szunnyadozának mindnyájan és aluvának. Éjfélkor pedig kiáltás lőn: Ime a vőlegény jő, menjetek eléje. Akkor mind fölkelének ama szűzek, és fölékesíték lámpáikat. Az esztelenek pedig mondák az eszeseknek: Adjatok nekünk olajtokból; mert a mi lámpáink elalszanak. Felelék az eszesek mondván: Netalán ne legyen elég nekünk és nektek, menjetek inkább az árusokhoz, és vegyetek magatoknak. Midőn pedig venni mentek, eljöve a vőlegény, és a kik készen voltak, bemenének vele a menyekzőre, és az ajtó bezáraték. Végtére pedig eljövének a többi szűzek is, mondván: Uram, uram! nyisd meg nekünk. Ő pedig felelvén, mondá: bizony mondom nektek, nem ismerlek titeket. Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok a napot, sem az órát. Mert valamint egy, messze útra menendő ember eléhívá szolgáit, és átadá nekik javait. És egynek öt talentomot ada, másnak pedig kettőt, ismét másnak egyet, kinekkinek tulajdon tehetsége szerint, és azonnal elindúla. Elméne pedig, a ki öt talentomot vett vala, és kereskedék azokkal, és más ötöt nyere. Hasonlóképen az is ki kettőt vett vala, más kettőt nyere. A ki pedig egyet vett vala, elmenvén, a földbe ásá, és elrejté ura pénzét. Sok idő múlva pedig visszajövén ama szolgák ura, számot vete velök. És eljövén, ki öt talentomot vett vala, más öt talentomot hoza, mondván: Uram! öt talentomot adtál nekem, ime más ötöt nyertem rajta. Mondá neki ura: Örűlj, jó és hív szolgám! mivelhogy a kevésben hű voltál, sokat bízok rád; menj be urad örömébe. Eljöve pedig az is, ki két talentomot vett vala, és mondá: Uram! két talentomot adtál nekem, ime más kettőt nyertem. Mondá neki ura: Örűlj, jó és hív szolgám! mivelhogy a kevésben hű voltál, sokat bízok rád; menj be urad örömébe. Eljövén pedig az is, ki egy talentomot vett vala, mondá: Uram! tudom, hogy kemény ember vagy, aratsz, hol nem vetettél, és gyüjtesz, hol nem hintettél; félvén tehát, elmentem, és talentomodat a földbe rejtettem; ime itt a tied. Felelvén pedig ura, mondá neki: Gonosz és rest szolga! tudtad, hogy aratok, hol nem vetettem, és gyüjtök, hol nem hintettem; azért pénzemet a pénzváltóknak kell vala adnod, és én megjövén, kamattal vettem volna meg, a mi enyém. Vegyétek el tehát tőle a talentomot, és adjátok annak, kinek tíz talentoma vagyon. Mert mindannak, a kinek vagyon, adatik és bővelkedik; attól pedig, a kinek nincsen, a mivel bírni látszik is, elvétetik tőle. És a haszontalan szolgát vessétek a külső sötétségre; ott leszen sírás és fogak csikorgatása. Mikor pedig eljő az ember fia az ő fölségében, és vele mind az angyalok: akkor ő fölségének királyi székébe ül; és összegyüjtetnek eléje minden nemzetek, és elválasztja őket egymástól, mint a pásztor elválasztja a juhokat a bakoktól. És a juhokat jobbjára állítja, a bakokat pedig balkéz felől. Akkor majd így szól a király azoknak, kik jobbja felől lesznek: Jőjetek, Atyámnak áldottai! bírjátok a világ kezdetétől nektek készített országot. Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem; mezítelen, és befödöztetek engem; beteg voltam, és meglátogattatok engem; tömlöczben voltam, és hozzám jöttetek. Akkor felelnek majd az igazak neki, mondván: Uram! mikor láttunk téged éhezni, és tápláltunk téged? szomjúhozni, és italt adtunk neked? Mikor láttunk jövevényűl, és befogadtunk téged? vagy mezítelenűl, és befödöztünk téged? Vagy mikor láttunk téged betegen, vagy a tömlöczben, és hozzád mentünk? És felelvén a király, mondja majd nekik: Bizony mondom nektek, a mit egynek ezen legkisebb atyámfiai közől cselekedtetek, nekem cselekedtétek. Akkor így szól majd azoknak is, kik balfelől lesznek: Távozzatok tőlem, átkozottak az örök tűzre; mely készíttetett az ördögnek és az ő angyalainak. Mert éheztem, és nem adtatok ennem; szomjuhoztam, és nem adtatok nekem italt; jövevény voltam, és be nem fogadtatok engem; mezítelen, és be nem födöztetek engem; beteg és a tömlöczben voltam, és meg nem látogattatok engem. Akkor felelnek majd neki azok is, mondván: Uram! mikor láttunk téged éhezni vagy szomjúhozni, jövevényül vagy mezítelenűl, betegen vagy a tömlöczben, és nem szolgáltunk neked? Akkor majd megfelelek nekik, mondván: Bizony mondom nektek: A mit nem cselekedtetek egynek e kicsinyek közől, nekem sem cselekedtétek. És ezek örök kínra mennek, az igazak pedig örök életre.

Idézi 1080