Mikeás jövendölése 7
Káldi-Tárkányi Biblia
Public domain Forrás: biblia.kapisztran.info
A jámborok és igazak kevés száma. Remény és igéret arról, hogy Isten az ő népének megkegyelmez.
1 Jaj nekem! mert olyanná lettem, mint a ki őszszel szüret után szedegeti a gerezdeket; már nincs ennivaló gerezd, és koránérő fügéket kíván az én lelkem. 2 Eltűnt a szent a földről, és igaz nincs az emberek között; mindnyájan a vér után leselkednek, az ember halálra vadászsza atyjafiát. 3 Kezeik gonoszságát jónak mondják; a fejedelem dijt kiván, a bíró azért itél; és a hatalmas maga lelke kivánságát beszéli, és fölháborítja az országot. 4 Mert a ki legjobb közöttük, olyan, mint a szedertövis, és az igaz is, mint a tüskesövény; a te látogatásodnak előre látott napja eljő, most leszen az ő pusztúlásuk. 5 Ne higyetek barátotoknak, és ne bízzatok a vezérben; attól, ki öledben alszik, őrizd a te szád titkait. 6 Mert a fiú boszúsággal illeti atyját, a leány anyja ellen támad, menye napa ellen, és az ember ellenségei az ő háznépe. 7 Én pedig az Úrhoz tekintek föl, várom az én üdvözítő Istenemet; meghallgat engem Istenem. 8 Ne örvendezz rajtam, én ellenségem! hogy ím elestem, mert ismét fölkelek; és midőn a setétben ülök, az Úr lesz világosságom. 9 Elviselem az Úr haragját, – mert vétkeztem ellene, – mignem ügyemet elitéli, és törvényt szolgáltat nekem; kivisz engem a világosságra, és meglátom az ő igazságát. 10 Látni fogja ezt ellenségem, és szégyen borítja el, ki azt mondotta nekem: Hol vagyon a te Urad Istened? Szemeim meglátják még azt, hogy ő eltiportatik, mint az utczák sara. 11 Eljő a nap, mikor düledékeid fölépíttetnek; ama napon távol lesz a parancs. 12 Az napon eljőnek hozzád Asszúrtól az erős városokig, és az erős városoktól a folyóvízig, tengertől a tengerig, és hegytől a hegyig. 13 És a föld elpusztúl az ő lakói miatt, és azok szándékainak gyümölcsei miatt. 14 Legeltesd a te népedet vessződdel, a te örökséged nyáját, kik különösen az erdőben laknak, Kármélnak közepette; hadd legeljenek Bázánban és Gálaádban a régi napok szerint. 15 Mint Egyiptom földéről való kijöveteled napjaiban, csodákat mutatok neki. 16 Meglátják ezt a nemzetek, és megszégyenűlnek minden ő erejökben, kezöket szájokra teszik, és füleik siketek lesznek. 17 Nyalni fogják a port, mint a kigyók; mint a csúszómászók megháboríttatnak házaikban; félni fognak a mi Urunktól Istenünktől, és rettegni tőled. 18 Ki hasonló hozzád, Isten! ki elveszed a gonoszságot, és a te örökséged maradékainak bűnét elhallgatod? Nem bocsátja rá többé az ő haragját; mert irgalmasságban telik kedve. 19 Hozzánk tér, és könyörűl rajtunk, elveszi gonoszságainkat, és a tenger mélységébe veti minden bűneinket. 20 Igazságot cselekszel Jákobbal, irgalmasságot Ábrahámmal, mikre megesküdtél atyáinknak még a régi napokban.
Idézi 10
- v. 6 Summa (EN)(I-II 73.9
II-II 26.7 II-II 189.10) - v. 8 Summa (EN)(II-II 171.2
III 53.1) - v. 18 Dives In Misericordia(§4)Misericordiae Vultus(§17)
- v. 19 Dives In Misericordia(§4)Misericordiae Vultus(§17)
- v. 20 Dives In Misericordia(§4)