Mózes IV. könyve. Numeri 11

1 Azonközben az Úr ellen támada a nép zúgolódása, mint olyanoké, kik bánják a fáradságot. Mikor ezt az Úr hallotta, megharaguvék, és fölgerjedvén ellenök az Úr tüze, megemészté a tábornak szélső részét. 2 És mikor a nép Mózeshez kiáltott, Mózes könyörge az Úrnak, és a tűz elenyészék. 3 És hivá azon hely nevét gyúladásnak, mivelhogy fölgyúladott ellenök az Úr tüze. 4 És a gyülevész nép, mely velök feljött vala, kivánságra gerjede, ülvén és sírván, magához kapcsolván Izrael fiait is, és mondá: Ki ad nekünk húst ennünk? 5 Emlékezünk a halakra, melyeket ingyen ettünk Egyiptomban; eszünkbe jutnak az ugorkák és dinnyék, a párhagymák és vöröshagymák és fokhagymák. 6 Lelkünk elszáradott, szemeink semmi egyebet nem látnak, hanem csak mannát. 7 A manna pedig olyan vala, mint a koriandrum magva, bdellium szinű 8 És a nép szertejára, és fölszedvén azt, megőrlé malomban, vagy megtöré mozsárban; megfőzvén fazékban, és csinálván abból olyan izű pogácsákat, mint az olajos lepények. 9 És midőn éjjel a harmat leszállott a táborra, leszáll vala együtt a manna is. 10 Hallá tehát Mózes, hogy sír a nép családonként, kiki sátora ajtajánál; és igen fölgerjede az Úr haragja; de Mózes előtt is elszenvedhetlen dolognak látszék ez; 11 és mondá az Úrnak: Miért nyomorgatod szolgádat? miért nem találok kegyelmet előtted? és miért tetted ez egész nép terhét énreám? 12 Én fogantam-e mind e sokaságot, avagy én szültem-e, hogy azt mondd nekem: Hordozd őt kebledben, mint hordozni szokta a dajka gyermekét, és vidd azon földre, melyért atyáiknak megesküdtél? 13 Honnan vegyek húst, hogy ily sokaságnak adjak? Rám sírnak, mondván: Adj húst ennünk. 14 Nem viselhetem egyedűl mind e népet, mert nehéz nekem. 15 Ha máskép tetszik neked, kérlek, ölj meg engem, és találjak kegyelmet szemeid előtt, hogy ne szenvedjek ennyi rosszat. 16 És mondá az Úr Mózesnek: Gyűjts egybe nekem hetven férfiút Izrael vénei közől, kikről tudod, hogy a népnek vénei és elöljárói; és vidd őket a szövetség hajlékának ajtajához, és álljanak oda veled, 17 hogy leszálljak és szóljak veled, és elvegyek lelkedből, és adjam azoknak, hogy viseljék veled a nép terhét, és ne terheltessél egyedűl. 18 A népnek is mondd: Szenteltessetek meg; holnap húst esztek. Mert hallottam, hogy mondottátok: Ki ad nekünk húseledelt? jó volt dolgunk Egyiptomban. Majd ad hát az Úr nektek húst, hogy egyetek, 19 nem egy, sem két, sem öt, sem tíz, sem húsz napig, 20 hanem egész hónapig, míg kijön orrotokon, és émelygéstekre fordúl, mivelhogy megvetettétek az Urat, ki közöttetek vagyon, és sírtatok előtte, mondván: Miért jöttünk ki Egyiptomból? 21 És mondá Mózes: Hatszázezer gyalogja van e népnek; és te azt mondod: Húseledelt adok nekik egész hónapig. 22 Vajjon juhok és ökrök sokasága öletik-e meg, hogy elég lehessen eledelökre? vagy a tengernek minden hala összegyűjtetik-e, hogy őket megelégítsék? 23 Felelé neki az Úr: Vajjon erőtlen-e az Úr keze? Most majd meglátod, hogy beszédem cselekedettel teljesedik-e? 24 Eljöve tehát Mózes, és a népnek elbeszélé az Úr mondását, egybegyűjtvén a hetven férfiút Izrael vénei közől, s a hajlék körűl állítá őket. 25 És leszálla az Úr felhőben, és szóla neki, elvévén a lélekből, mely Mózesben vala, és adván a hetven férfiúnak. És mikor a Lélek rajtok megnyugodott, prófétálának, és többé meg nem szűnének. 26 Maradt vala pedig a táborban két férfiú, névszerint egyik Eldad, másik Médad, kiken megnyugovék a Lélek; mert ők is fel voltak írva, de nem mentek ki a hajlékhoz. 27 És midőn prófétálának a táborban, elfuta egy gyermek, és hírűl vivé Mózesnek, mondván: Eldad és Médad prófétálnak a táborban. 28 Mondá mindjárt Józue, Nún fia, Mózes szolgája, és sok közől választottja: Uram, Mózes! tiltsd el őket. 29 Amaz pedig: Mit irígykedel, úgymond, érettem? bár az egész nép prófétálna, és az Úr adná neki az ő Lelkét! 30 És visszatére Mózes és Izrael vénei a táborba. 31 Szél jövén pedig az Úrtól, s a tengeren túl fölragadván a fűrjeket, elhozá és lebocsátá a táborra, egy napi járó földre köröskörűl a tábor minden részére, és a levegőben két könyöknyi magasságra repűlnek vala a föld felett. 32 Fölkelvén tehát a nép, azon egész nap és éjjel, és másodnapon fűrjeket gyüjte, a kié kevés volt is, tíz köblöt, és megszáraszták azokat a tábor körűl. 33 Még a hús fogaik között vala, és el sem fogyott ezen eledel: és ime az Úr haragja fölindulván a nép ellen, megveré azt igen nagy csapással. 34 És nevezteték azon hely kívánság sírjainak; mert ott temették el a kiváncsi népet. Elindulván pedig a kivánság sírjaitól, Haszerotba menének, és ott maradának.