Mózes IV. könyve. Numeri 20

1 És jövének Izrael fiai s az egész sokaság Szin pusztájába, az első hónapban; és a nép, Kádeszben marada. És ott meghala Mária, és azon helyen eltemetteték. 2 És midőn a nép vízben szűkölködött, egybegyűlének Mózes és Áron ellen; 3 és pártot ütvén, mondák: Bár elvesztünk volna atyánkfiai között az Úr előtt. 4 Miért hoztátok az Úr községét a pusztába, hogy mi is meghaljunk, barmaink is? 5 Miért hoztatok föl minket Egyiptomból, e legroszabb helyre vezetvén, melyet bevetni nem lehet, mely sem fügét nem terem, sem szőlőt, sem gránátalmát, és ezenfölül ivóvize sincsen? 6 És elbocsátván a sokaságot, Mózes és Áron bemenének a szövetség hajlékába, és arczczal a földre esvén, kiáltának az Úrhoz, és mondák: Úr Isten! hallgasd meg e nép kiáltását, és nyisd meg nekik kincsedet, az élővíz kútját, hogy megelégedvén, szűnjék meg zúgolódása. És megjelenék fölöttük az Úr dicsősége. 7 És szóla az Úr Mózesnek, mondván: 8 Vedd a vesszőt, és gyűjtsd egybe a népet, te és bátyád, Áron, és szóljatok a kősziklának előttök, és az vizet ad. És mikor a vizet kihozod a kősziklából, igyék az egész sokaság, barmaival együtt. 9 Vevé tehát Mózes a vesszőt, mely az Úr színe előtt vala, a mint ő megparancsolta volt neki, 10 és egybegyűjtvén a sokaságot a kőszikla előtt, mondá nekik: Halljátok pártütők és hitetlenek! vajjon e kősziklából hozhatunk-e ki vizet nektek? 11 És Mózes fölemelé kezét, s a vesszővel kétszer ütvén a kősziklára, igen bőséges víz jöve ki, úgy hogy ivék a nép és a barmok. 12 És mondá az Úr Mózesnek és Áronnak: Mivel nem hittetek nekem, hogy megszenteljetek engem Izrael fiai előtt, nem viszitek be e népet ama földre, melyet nekik adni fogok. 13 Ez az ellenmondás vize, a hol feddődtek Izrael fiai az Úr ellen, és ő megszenteltetett bennök. 14 Azalatt Mózes követeket külde Kádeszből Edom királyához, kik mondák: Ezt izeni atyádfia, Izrael: Tudod mind a viszontagságot, mely minket ért, 15 miképen mentek le atyáink Egyiptomba, és ott sok ideig laktunk, és nyomorgattak az egyiptomiak minket és atyáinkat; 16 és miképen kiáltottunk az Úrhoz, és meghallgatott bennünket, és elküldötte angyalát, ki minket kihozott Egyiptomból. Ime Kádesz városában lévén, mely legszélső határaidon van, 17 kérünk, legyen szabad átmennünk földeden. Nem megyünk a szántóföldön, sem a szőlőkön, nem iszunk vizet kútaidból, hanem az országuton járunk, sem jobbra, sem balra nem térvén, míg átmegyünk határaidon. 18 Felelé pedig Edom: Az enyémen át nem mégy, különben fegyverrel megyek ellened. 19 És mondák Izrael fiai: A járt uton megyünk; és ha vizedet iszszuk mi és barmaink, megadjuk, a mi igazságos; a fizetésben semmi nehézség sem lesz, csak hamar átmehessünk. 20 Amaz pedig felelé: Nem mégy által. És azonnal kiméne eléje számtalan sokasággal és erős kézzel, 21 és nem akara helyt adni a könyörgőnek, hogy megengedje határán az átmenetelt. Annakokáért eltére tőle Izrael. 22 És elindítván a tábort Kádeszből, Hor hegyére jutának, mely Edom földének határain vagyon, 23 a hol szóla az Úr Mózesnek: 24 Költözzék el, úgymond, Áron az ő népéhez, mert nem megyen be ama földre, melyet Izrael fiainak adtam, mivel nem hitt számnak az ellenmondás vizénél. 25 Vedd Áront és fiát vele, és vidd őket Hor hegyére; 26 és midőn az atyát levetközteted ruháiból, öltöztesd fel abba fiát, Eleazart; Áron eltakaríttatik és meghal ott. 27 Úgy cselekvék Mózes, mint az Úr parancsolta vala; és fölmenének Hor hegyére az egész sokaság előtt. 28 És Áront levetköztetvén ruháiból, felöltözteté azokba fiát, Eleazart. És midőn amaz meghalt a hegy tetején, lejöve Mózes Eleazarral. 29 Látván pedig az egész sokaság, hogy meghalt Áron, siratá őt harmincz napig minden családjában.