Ozeás jövendölése 7

Izrael megdorgáltatik gonoszsága és belháborúi miatt. Ennek hiú bizalma Egyiptom és Asszíria segélyéhez.

Midőn meg akartam gyógyítani Izraelt, kitűnt Efraim hamissága és Szamaria gonoszsága; mert csalárdságot cselekesznek, mint tolvajok bemennek rabolni, s mint útonállók künn vannak. Netalán azt mondják szivökben, hogy minden gonoszságukról megemlékeztem: most körűlveszik őket saját találmányaik, melyek szemeim előtt vannak. Az ő gonoszságukkal örvendeztetik a királyt, és hazudságaikkal a fejedelmeket. Mindnyájan paráznaságtól égők, mint a sütőtől begyujtott kemencze; megszűnt a város egykevéssé a kovász vegyítésétől, míg végre teljesen megkovászosodott. A mi királyunk napján a fejedelmek hevűlni kezdenek a bortól; ő kezét nyújtja a csúfolóknak; mert mint a sütőkemenczét, úgy elkészítették szivöket, mialatt ő utánok leselkedik; egész éjjel alszik az ő sütőjök, de reggelre önmaga is ég, mint a tűzláng. Mindnyájan égnek, mint a sütőkemencze, és megemésztik biráikat; minden ő királyaik elesnek, nincs közöttük, ki hozzám kiáltson. Efraim önmaga népek közé vegyűl; Efraim hamuba sült kenyérré lett, mely meg nem fordíttatik. Idegenek emésztik meg erejét, és ő nem tudja; de az ősz hajak is kiütnek rajta, és ő nem veszi észre. És megaláztatik Izrael kevélysége önszemei előtt; mégsem térnek az ő Urokhoz Istenökhöz, s mindezek mellett sem keresik őt. És lőn Efraim, mint a tőrbe csalt, értelmetlen galamb, Egyiptomot híják segítségűl, az asszíriusokhoz mennek. De mikor elindúlnak, kiterjesztem rájok az én hállómat; mint az égi madarat, levonom őket, megverem őket a szerint, a mint hallották gyülekezetökben. Jaj nekik, mert eltávoztak tőlem! elpusztíttatnak, mert vétkeztek ellenem; én megváltottam őket, és ők hazudságokat szólanak ellenem. Nem kiáltanak énhozzám szivökből, hanem ágyasházaikban jajgatnak; a búza és bor felöl törődnek, de tőlem eltávoznak. Én oktattam őket és megerősítettem karjaikat; és ők gonoszt forralnak ellenem. Elfordúlnak, hogy iga nélkül legyenek; olyanok, mint a csalárd kézíj; fegyver alatt hullanak el fejedelmeik az ő nyelvök dühössége miatt. Ez okból lesznek csúfsággá Egyiptom földén.

Idézi 0