Zsoltárok könyve 10

1 Miért távoztál, Uram, meszsze, elfordúlsz az alkalmas időben, a szorongatásban? 2 Míg az istentelen kevélykedik, ég a szegény; de amaz megfogatik tanácsaiban, melyeket forralt; 3 mert a bűnös dicsekszik lelke kivánságaiban, és a gonosz áldja magát. 4 A bűnös megkeseríti az Urat, haragja nagysága szerint nem néz semmit. 5 Nincs Isten az ő színe előtt; utai meg vannak fertőztetve minden időben. Eltávolíttatnak itéleteid az ő orczája elől, minden ellenségén uralkodni akar. 6 Mert mondá szivében: Nem fogok ingadozni, nemzedékről nemzedékre, baj nélkül leszek. 7 Szája telve átokkal és keserűséggel és álnoksággal; nyelve alatt nyomorgatás vagyon és fájdalom. 8 Lesben ül a gazdagokkal, rejtekben, hogy megölje az ártatlant. 9 Szemei a szegényre néznek; leselkedik a rejtekben, mint barlangjában az oroszlán. Leselkedik, hogy elragadja a szegényt; elragadja a szegényt, magához vonván őt. 10 Tőrében lenyomja őt, meghajol és rohan, midőn hatalmába ejti a szegényeket. 11 Mert mondá szivében: Elfelejtkezett az Isten, elfordította orczáját, hogy mindvégig ne lásson. 12 Kelj föl, Uram, Isten! emeld föl kezedet; ne feledkezzél el a szegényekről. 13 A gonosz miért ingerlette az Istent? mert mondá szivében: Nem fog számra venni. 14 Te pedig látod ezt, mert te nézed a nyomorgatást és fájdalmat, hogy kezedbe ejtsd őket. Rád van hagyva a szegény; te leszesz az árva segítője. 15 Törd el a bűnös és gonosztevő karját; keresni fogják az ő bűnét, és nem találják. 16 Az Úr országlani fog örökké és mindörökön örökké; ti pogányok, elvesztek az ő földéről. 17 A szegények kivánságát meghallgatta az Úr; szivök készületeit meghallotta a te füled: 18 hogy itéletet tégy az árvának és alázatosnak, hogy az ember többé ne magasztalja föl magát a földön.