Zsoltárok könyve 104

1 Dávidé. Áldjad és lelkem az Urat, Uram Istenem! fölötte fönséges vagy, dicsőségbe és ékességbe öltöztél, 2 világossággal mint köntössel körűl vagy öltve, kiterjesztvén az eget, mint a sátorfödelet; 3 ki befödöd vizekkel annak felső részeit, ki a felhőt szekereddé teszed, ki a szelek szárnyain jársz; 4 ki angyalaidat szélvészszé teszed, és szolgáidat égető tüzzé; 5 ki a földet állandóságra alapítottad, hogy nem fog ingadozni örökön örökké. 6 A vizmélység öltözet gyanánt födte azt; a hegyeken vizek állottak. 7 A te feddésed előtt elfutottak; mennydörgésed szavától megijedtek. 8 A hegyek fölemelkedtek, a völgyek alászállottak azon helyre, melyet nekik alapítottál. 9 Határt vontál, melyet nem fognak átlépni, s nem térnek vissza a földet elborítani. 10 Ki forrásokat fakasztasz a völgyekben, a hegyek között folynak a vizek. 11 Iszik azokból minden mezei vad; azok után lihegnek szomjúságukban a vadszamarak. 12 Azok mellett lakoznak az égi madarak; a kősziklák közől szózatot adnak. 13 Ki megöntözöd a hegyeket onnan felől; a te műveid gyümölcséből megelégíttetik a föld. 14 Ki szénát teremtesz a barmoknak, és veteményt az emberek szolgálatára, hogy kenyeret termeszsz a földből, 15 és bor vidámítsa föl az ember szivét; hogy olajjal derítse föl orczáját, és a kenyér erősítse meg az ember szívét. 16 Jóllaknak a mező fái, és a Libanon czedrusai, melyeket ültetett. 17 Ott fészkelnek a madarak, a gólya háza fő azok között. 18 A magas hegy a szarvasok, a kőszikla a sűldisznók menedéke. 19 A holdat időmértékül teremté; a nap tudja lenyugvását. 20 Sötétséget parancsolsz, és éj van; mely alatt mind kimennek az erdei vadak, 21 az oroszlán ordító kölykei, hogy ragadozzanak, és az Istentől magoknak eledelt keressenek. 22 Fölkel a nap, és összegyűlnek, és hajlékaikba helyezkednek. 23 Kimegy az ember munkájára és dolgára napestig. 24 Mely igen fölségesek a te műveid, Uram! mindeneket bölcseséggel cselekedtél; mi a földet betölti, mind a te jószágod. 25 Ez a nagy és tágas öblű tenger, ott az úszók, melyeknek száma nincs, a kicsiny állatok a nagyokkal; 26 ott járnak a hajók, a czethal, melyet alkottál, hogy játszék abban. 27 Mindnyájan tőled várják, hogy eledelt adj nekik idejében. 28 Te adván nekik, gyűjtenek; fölnyitván kezedet, minden betelik jóval. 29 De ha elfordítod arczodat, megréműlnek; ha elveszed lélekzetöket, elfogynak, és a porba visszatérnek. 30 Beléjök bocsátván leheletedet, fölélednek; és megújítod a föld szinét. 31 Legyen az Úré a dicsőség mindörökké. Az Úr örűlni fog alkotmányaiban; 32 ki letekint a földre, és megrendíti azt; ki a hegyeket megérinti, és füstölögnek. 33 Énekelni fogok az Úrnak életemben, dicséretet mondok az én Istenemnek, valamig leszek. 34 Legyen kellemes neki az én beszédem; én pedig az Úrban fogok gyönyörködni. 35 Fogyjanak el a bűnösök a földről és a gonoszok, úgy, hogy ne legyenek; áldjad én lelkem az Urat.