Zsoltárok könyve 132

1 Ének a fölmenetekre. Emlékezzél meg, Uram, Dávidról és minden tűréséről, 2 a mint megesküdött az Úrnak, fogadást fogadott Jákob Istenének: 3 Nem megyek be házam hajlékába, nem hágok föl nyoszolyám ágyára; 4 álmot nem engedek szemeimnek, és szempilláimnak szunnyadást, 5 és nyugovást halántékaimnak: mignem helyet találok az Úrnak, hajlékot Jákob Istenének. 6 Ime hallottunk róla Efratában; föltaláltuk azt az erdő mezején. 7 Menjünk be az ő hajlékába, imádkozzunk ama helyen, hol az ő lábai állanak. 8 Kelj föl, Uram, a te nyughelyedre, te, és a te szentelésed szekrénye. 9 Papjaid öltözzenek igazságba, és a te szenteid örvendezzenek. 10 Dávidért, a te szolgádért, ne utáld meg a te fölkented orczáját. 11 Igazat esküdött az Úr Dávidnak, és ezt nem másolja meg: „Tested gyümölcséből ültetek a te székedre.“ 12 „Ha fiaid megtartják szövetségemet, és e bizonyságaimat, melyekre megtanítom őket: azok fiai is örökké a te székeden fognak ülni.“ 13 Mert az Úr választotta Siont, lakhelyűl választotta azt magának. 14 Ez az én nyughelyem mindörökön örökké; itt fogok lakni, mert ezt választottam. 15 Özvegyeit áldva áldom meg, és szegényeit megelégítem kenyérrel; 16 papjait felöltöztetem üdvösséggel, és szentei örvendve fognak örvendeni. 17 Ott növesztek szarvat Dávidnak, szövétneket gyújtok az én fölkentemnek. 18 Ellenségeit gyalázatba öltöztetem, őrajta pedig virágzani fog az én megszentelésem.