Zsoltárok könyve 139

1 Végig Dávid zsoltára. Uram! te megvizsgáltál engem, és ismersz engem; 2 te ismered fektemet és keltemet. 3 Megérted távolról az én gondolatimat; ösvényemet és nyughelyemet megvizsgáltad. 4 És minden útamat eleve megláttad; még nincs is a szó nyelvemen, 5 ime, Uram, te tudsz mindent, a legujabbakat és régieket; te alkottál engem, és rámtevéd a te kezedet. 6 Csodálatos előttem ezen tudásod; igen magas, és nem érhetem föl azt. 7 Hova menjek a te lelked elől? és hova fussak színed elől? 8 Ha fölmegyek az égbe, te ott vagy; ha leszállok a pokolba, jelen vagy. 9 Ha szárnyaimúl veszem is a hajnalt, és a tenger végső határain lakom: 10 oda is a te kezed visz engem, és jobbod tart engem. 11 És ha mondom: Talán a sötétség elföd engemet: az éj napfényre hozza gyönyörűségemet; 12 mert a sötétség nem homály előtted, az éj, mint a nap, világos, a sötétség úgy, mint a világosság. 13 Mert hatalmadban vannak veséim; anyám méhétől fogva te oltalmaztál engem. 14 Hálát adok neked, hogy ily csodálatosan alkottál, bámúlandók a te cselekedeteid, és ezt lelkem igen elismeri. 15 Nem volt eltitkolva csontom előtted, melyet rejtekben alkottál, és az én valóm a föld ölében. 16 Még tökéletlen voltam, már láttak szemeid, és a te könyvedben be vannak írva mindenek, a napok meghatározva, bár azokból még egy sincsen. 17 Nekem pedig igen tiszteletre méltók a te barátid, Isten! uralmok igen erős lett. 18 Megszámlálnám őket, de számosabbak a fövénynél; fölkeltem, és mégis veled vagyok. 19 Te megölöd, Isten, a bűnösöket; vérszopó férfiak! távozzatok tőlem. 20 Mert azt mondjátok gondolatban: Hiába foglalják el a te városaidat. 21 Ne gyülöljem-e, Uram! kik téged gyülölnek? és ne epekedjem-e a te ellenségeiden? 22 Teljes gyülölséggel gyülölöm őket, és nekem ellenségeimmé lettek. 23 Vizsgálj meg engem, Isten! és ismerd meg szívemet; vonj kérdőre engem, és nézzed ösvényeimet; 24 és lássad, ha a gonoszság útján vagyok-e? és vezess engem az örökkévaló uton.