Zsoltárok könyve 142

Könyörgés segélyért.

1 Dávid oktató imádsága, midőn a barlangban volt. 2 Szómmal az Úrhoz kiáltok, szómmal az Úrnak könyörgök. 3 Kiöntöm színe előtt imádságomat, és szorongatásomat elbeszélem előtte. 4 Mikor csüggedez bennem az én lelkem, te ismered ösvényeimet. Ez úton, melyen járok, tőrt rejtének el nekem. 5 Jobbra tekintek, és nézek, és nincs, ki megismerjen engem. Oda veszett tőlem a menekvés, és nincs, ki fölkeresse lelkemet. 6 Hozzád kiáltok, Uram! mondván: Te vagy reménységem, osztályrészem az élők földén. 7 Figyelmezz könyörgésemre, mert igen megaláztattam; szabadíts meg engem üldözőimtől, mert erőt vettek rajtam. 8 Vidd ki a tömlöczből lelkemet, hogy dicsérjem a te nevedet; az igazak várnak rám, mig jót teszesz velem.

Idézi 2

v. 2 Summa (EN)(II-II 83.12)
v. 4 Summa (EN)(II-II 162.6)